Jót tenni - jól lenni

Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy maga is erőt merített abból, hogy segített valakinek. Felvette egy idős ember elejtett csomagját, meghallgatott egy barátot, vagy egy bátorító üzenetet küldött annak, akiről tudta, hogy nehéz időszakon megy keresztül.

A problémák ettől nem tűntek el varázsütésre, a sajátunk sem – mégis valami átalakult bennünk. Könnyebbé vált a levegő, remény költözött a szívünkbe.

De miért érezzük gyakran úgy, hogy amikor jót teszünk valaki mással, mi magunk is gazdagabbak leszünk? Ennek járunk utána a következő gondolatok mentén.

A jótett nem csak a másikat változtatja meg

A pszichológia az elmúlt évtizedekben sokat foglalkozott azzal, mi zajlik bennünk, amikor segítünk másokon. Kutatások szerint az önkéntesség, az adakozás vagy akár egy apró kedvesség is növelheti a jóllétet, csökkentheti a stresszt, erősítheti a reményt és az élettel való elégedettséget.

Ennek több oka is lehet. Amikor segítünk, kapcsolatba kerülünk valakivel. Kilépünk abból a bezártságból, amelyet a saját gondolataink, félelmeink vagy problémáink könnyen kialakítanak körülöttünk. Az ember ugyanis nem arra született, hogy önmaga körül forogjon. A kapcsolódás pedig már önmagában is gyógyító. Paradox módon azáltal, hogy kilépünk a magunk világából, ki is tágítjuk azt, s ezáltal mi magunk is gazdagodunk.

Mi történik bennünk, amikor adunk?

Amikor másoknak segítünk, több belső folyamat is működik egyszerre.

● Megerősödik a kapcsolódás érzése
Az ember társas lény. Amikor valódi kapcsolatot élünk meg, az biztonságot ad. Egy apró kedvesség is azt üzeni: nem vagyunk különálló szigetek, összetartozunk, számíthatunk egymásra..

● Erősödik a kompetencia érzése
Jó érzés megtapasztalni, hogy képesek vagyunk pozitív hatást gyakorolni valaki életére. Nem világmegváltásról van szó. Olykor egy mosoly, egy telefonhívás vagy egy türelmes beszélgetés is elegendő ahhoz, hogy valaki kevésbé érezze magát egyedül, növekedjen a világba, az emberekbe vetett bizalma.

● Összhangba kerülünk önmagunkkal
Mindannyiunkban él egy kép arról, milyen emberré szeretnénk válni. Amikor ennek megfelelően cselekszünk, belső harmóniát élünk meg. A pszichológiában ezt kongruenciának nevezzük: összhangot teremtünk aközött, amit értéknek tartunk, és aközött, ahogyan élünk. Talán ezért érezzük gyakran "rendezettebbnek" magunkat egy önzetlen tett után.

A modern pszichológia meglepő módon egyre inkább ugyanabba az irányba mutat, amerre a keresztény hagyomány kétezer éve hívja az embert:

az önmagán túlmutató szeretet nemcsak a másik életét gazdagítja, hanem a saját személyiségünket is formálja.

Az ember kapcsolatra teremtett lény

Martin Seligman, a pozitív pszichológia egyik legismertebb alakja szerint a tartós jóllétnek öt fontos pillére van (PERMA-modell): a pozitív érzelmek, az elmélyült tevékenység, a kapcsolatok, az értelem és az eredményesség. Figyelemre méltó, hogy ezek közül több is természetes módon megjelenik akkor, amikor önzetlenül teszünk valakiért.

Egyetlen kedves gesztus egyszerre erősítheti a kapcsolatainkat, értelmet adhat a napunknak, és azt az élményt is megadhatja, hogy számítunk valakinek. Az életünk legfontosabb tapasztalatai a kapcsolatainkban születnek. Nem csupán túlélni, hanem szeretni és szeretve lenni vágyunk. És a kapcsolatainkban szerzett sebeink kapcsolatokon keresztül tudnak gyógyulni.

Amikor szorongunk, csalódottak vagyunk vagy túlterheltek, gondolatainkba merülve gyakran újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk. Ilyenkor szinte minden figyelmünk önmagunkra irányul: Mit rontottam el? Mi lesz velem? Hogyan oldom meg?

Ha egy őszinte jócselekedeten, egy kedves gesztuson keresztül ki tudnunk lépni önmagunkból, akkor képessé válunk arra, hogy megtörjük ezt a belső spirált. A nehézségeink megmaradhatnak, ám a figyelem fókusza áthelyeződik. A másik ember szükséglete egyszer csak fontosabb lesz, mint a saját gondolataink végtelen ismétlődése.

Viktor Frankl megfogalmazásában az ember valójában akkor talál rá önmagára, amikor kilép önmagából. Az élet értelme nem önmagunk állandó keresésében, hanem egy nálunk nagyobb ügy, egy szeretett személy vagy egy feladat felé való odafordulásban bontakozik ki, azonban hatékony, valódi segítséget leginkább úgy tudunk nyújtani, hogy közben nem fordulunk el saját életünk rendezetlen kérdéseitől sem.

Erőforrássá akkor válhatunk mások számára, ha mi magunk is erőt merítünk a forrásainkból, a Forrásból.

Ezt a gondolatot támasztja alá Jézus szeretet-parancsa Máté evangéliumában (22,37-39).

Önző dolog, ha nekem is jólesik?

Ez az egyik legizgalmasabb kérdés. Sokan tévesen úgy gondolhatják, hogy az önzetlenség csak akkor valódi, ha közben semmiféle örömöt nem élünk át. Pedig az emberi motiváció ennél jóval összetettebb. Lehet egyszerre igaz, hogy szeretném enyhíteni a másik szenvedését... és közben én magam is örülök annak, hogy segíthettem. Az egyik nem teszi semmissé a másikat.

Arisztotelész szerint az erény gyakorlása örömet szül. Nem azért, mert jutalmat kapunk érte, hanem mert összhangba kerülünk saját legmélyebb természetünkkel. A szeretet nem önsanyargatás, hanem annak a kibontakozása, akik valójában vagyunk.

Gondoskodás… magamról, másokról

Ki kell emelnünk azt is, hogy milyen fontos gondoskodni önmagunk szükségleteiről és igényeiről, mielőtt másoknak a segítségére sietünk. Mert a szeretet nem feltétlenül egyenlő az önfeladással.

Kristin Neff, a terület kiemelkedő szakértője, önmagunkkal való együttérzésről szóló kutatásai mentén arra hívja fel a figyelmet, hogy másokról akkor tudunk hosszú távon gondoskodni, ha közben saját emberi korlátainkat is elfogadjuk. A keresztény ember számára nem idegen ez a gondolat, hiszen Jézus maga is félrevonult pihenni. Imádkozott. Volt, amikor nemet mondott a tömeg elvárásaira. Rendszeresen visszatért ahhoz a Forráshoz, amiből merítkezett a szolgálatában.

A szeretet nem azt jelenti tehát, hogy mindig mindenki rendelkezésére állunk, hanem azt, hogy felelősen bánunk azokkal az ajándékokkal – köztük saját erőnkkel és időnkkel is –, amelyeket Isten ránk bízott.

Nem véletlen, hogy Jézus ezt mondja: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni." (ApCsel 20,35) Ez nem pusztán egy erkölcsi felszólítás. Sokkal inkább annak felismerése, hogy hogyan működik az emberi szív.

*****************************************************************

A szerzőről: Nagy Eszter mentálhigiénés lelkigondozó, reflektív addiktológiai szakember és ételfüggőség-tanácsadó. Segítő munkájában önismereti, lelki, életvezetési és függőséggel kapcsolatos kérdésekben kíséri a hozzá fordulókat. Szemléletében fontos szerepet kap a személyes történetek megértése, a belső erőforrások felismerése és a változás támogatása.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: magnific.com
Szerző: Nagy Eszter, mentálhigiénés lelkigondozó

Letölthető anyagok: