Léleköntő program - az autizmussal élő gyermekekért és családjaikért

Megoldások / Léleköntő program - az autizmussal élő gyermekekért és családjaikért

Léleköntő program - az autizmussal élő gyermekekért és családjaikért

(5) - 1 értékelés alapján

Ajánljuk: családoknak, szülőknek, önkénteseknek, fogyatékkal élőknek

Elérhető: Budapesten, egész évben rendszeresen


Miben és hogyan támogat:

A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő programjában autizmussal élő gyermekekkel és családjaikkal foglalkozunk, gyógypedagógiai fejlesztésekkel, számtalan önkéntes bevonásával, kísérésével, valamint mentálhigiénés szolgáltatással segítjük a hozzánk fordulókat.

A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő programja, amelyet autizmussal élő gyermekek és családjaik számára alakítottunk ki, 2014-ben jött létre. Programunk gyógypedagógusok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, önkéntes segítők és az érintett családok összehangolt együttműködésére épít.

Szemléletünk

Szeretetben, elfogadásban, a gyermekre, szülőkre odafigyelve, egymást érteni vágyva dolgozunk. A korai diagnózist követően összehangolt, intenzív fejlesztési gyakorlatot alakítunk ki. A szülőkkel közösen felállított célokat rendszeresen ellenőrizzünk és újakat tűzünk ki.

Célkitűzésünk

Célunk, hogy támogassuk az érintett szülőket abban, hogy megtalálják a hitet és bizalmat, hogy gyermekük lehet boldog, még ha ehhez új utakat is kell bejárniuk.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a programjainkon résztvevő családok kiegyensúlyozottabban élnek, aktívabban dolgoznak, fejlődnek önismeretben. A közös cél segít összetartani a feleket. Emellett a bevont segítők és önkéntesek szemlélete formálódik, önmagukat hasznosnak és jónak tapasztalják meg. Saját környezetüket tovább érzékenyítve pedig hatást gyakorolnak a tágabb társadalomra is.

Szolgálatatásaink

Az igénybe vehető szolgáltatásaink között vannak olyanok, amelyek ingynesen vehetők igénybe, mások térítés ellenében. Erről kérjük, érdeklődjön a szervezet közvetlen elérhetőségein keresztül!

Önkéntes lehetőség

A heti rendszerességű intenzív napokon, a nyári táborokban és időnként az intézményekben is önkéntes segítők támogatják a gyermekek programokon való oldott részvételét. A gyermekek mellé az egyes időszakokra elköteleződő segítők -egy közösség tagjaként- rendszeres csoportos, vagy személyes szupervízión vesznek részt, valamint szakmai és mentálhigiénés támogatást kapnak.

Önkénteseket várunk!

Oszd meg:

Kapcsolódó cikkek

Családsegítés Életkérdések

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

#fejlesztő foglalkozás #mozgásfejlesztés #önkéntesség #tábor #tréning #Autizmus #önkénteskedj

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató