Kapcsolataink és lelki egészségünk

Cikkek, hírek / Kapcsolataink és lelki egészségünk

Ebben a cikkben

Minden kornak megvan a maga fókusza, ami köré fonva értelmezi a történéseket, esetleg értelmezi a lélek dolgait. A mai kornak ez bűvös szava a kapcsolat. Érdekes, hogy a holisztikus szemléletű bio-pszicho-szociális-spirituális modellből a ma emberének arra van szüksége, hogy ezt a dimenziót emelje ki. A materializmus esetében például a bio volt, ami kiemelkedett, majd következett a pszicho, s most a szocio.

Stabilitásunk négy oszlopa a megpróbáltatásokban

Valójában mindegyik fontos, mindegyikre szükségünk van, de az is igaz, hogy az emberségünk velejárója, hogy mindig egyensúlyozunk e négy között, s nem vagyunk képesek egyszerre mindegyikre ugyanolyan energiával fókuszálni. Úgy kell elképzelnünk, hogy a stabilitásunknak e négy oszlopa van, ha mind a négy viszonylag stabil, akkor elég jól tudjuk állni az élet viharait, megpróbáltatásait. Minél több oszlop gyengül meg, vagy omlik össze, annál ingatagabb az épület, annál közelebb kerülünk az összeomláshoz.

Miként lesz megsemmisítő a kizártság? Miként pusztító az izoláció?

Történelmi tapasztalata van arról az emberiségnek, hogy a legkegyetlenebb büntetése például a diktatúráknak, börtönöknek, ha egyedül zárják el az illetőt, pláne sötétzárkába.

A mai kor szabad emberének pedig a kapcsolatok terén vannak a legnagyobb félelmei, például, hogy, akikhez tartozni szeretne, azok elzárkóznak tőle, vagy esetleg akikhez már tartozik, azok kitaszítják. De bekövetkezhet az is, hogy esetleg, önmagával kapcsolatban érzi azt, hogy ő nem elég jó oda tartozni és magát zárja ki tudattalanul a közösségből vagy a csapatból, miközben a társai közül senkinek eszébe sem jut, hogy ő ne lenne odavaló, vagy érdemtelen lenne.

Munkaszituációban sokszor találkozhatunk ezzel az imposztor szindrómával, amikor azt érzi az illető (indokolatlanul), hogy nem elég jó, nem méltó a szakmai csapathoz tartozni, s állandóan retteg, hogy rájönnek és elküldik.

Irvin D. Yalom, a mostanság igazán népszerű amerikai pszichiáter azt írja egyik könyvében, hogy az egyik legmélyebb, legfontosabb félelmünk a számunkra fontos kapcsolat meg nem szerzése vagy elvesztése; következésképpen nagyon mélyen ez vezérelhet minket cselekedeteinknél, életdöntéseinknél.

Kapcsolataink hatása a lelki egészségre

Az emberség elemi jellemzője a kapcsolat iránti igény. Hosszú távon, ha valakinek egyedül kell lennie az, elmagányosodik, izolálódik, könnyen beleroppan a pszichéje. S mivel mindenki test és lélek egysége, ha a lélek megroppan, előbb-utóbb beleroppan a test is.

Sokan állítják, evolúciós túlélésünk kulcsa volt a törzshöz tartozás és természeti népeknél máig megfigyelhető, hogy a törzsből való kizárás a halált jelenti. A mai európai embernek nem kell azzal szembenéznie, hogy éhen hal, ha valamilyen közösségből kizárják, de erre az ősi ösztönre épül az a szorongás, amit érezhet, ha valahol nem fogadják be, vagy valahonnan kizáródik.

A mai online világ és gyors elérések csak fokozhatják ezt a félelmet, mert sokkal több kontrollálhatatlan faktort tartalmaznak, sokkal több félreértésre adnak lehetőséget, sokkal több minden zajlik „láthatatlan terekben” és nem a kézzelfogható valóságban. Ráadásul a társadalmi kapcsolatok hiánya, amely a korcsoportok között egyre nő, úgy tűnik, az okostelefonok elterjedése után tovább nőtt.

Kapcsolataink hatása a lelki egészségre

Hogyan lehetséges, hogy a mai nyüzsgő világ embere magányosabb, mint egy remete?

Sokszor hozzák fel ellenpéldaként a remetéket, hogy kapcsolat nélkül is évekig teljes életet képesek élni, de a példa nem jó. Ők pont a kapcsolat miatt vonulnak el, nekik az istenkapcsolat, az, ami mindennél fontosabb, s ezért nemhogy összeroppannak, éppen megerősödnek, noha az emberi kapcsolat hiánya akár őket is megpróbálja, csak nem őrli fel.

A politikai diktatúrákban számos szerzetes beszámol arról, akiket kegyetlen körülmények között, társaiktól elkülönítve, bántalmazva zártak el hosszabb időre, (náluk nem önkéntes volt az egyedüllét), hogy mikor kiszabadultak, a lelkük nem megtörve, hanem megerősödve került ki e helyzetből.

Hitük, az istenkapcsolatuk mentette meg őket. Nem voltak egyedül, sőt (!) nem érezték magukat egyedül.

Nagyon fontos mindkettő, a valóság és az, hogy hogyan érzékeljük azt, ám a kettő sokszor eltérhet. Az imposztor szindrómánál például nem a valóságot éljük meg, hanem a megélés húzza le a sötétségbe a pszichét. Még az a remek munkatárs, akit mindenki szeret és tisztel is érezheti ezt, akár nap, mint nap retteghet bemenni, szoronghat a közösségi alkalmakon. Sokszor ennek az adott munkahelytől független oka van, esetleg egy korábbi életszakaszban átélt megszégyenülés. Talán nem is gondolnánk, hogy a családban átélt „nem vagy elég jó” üzenetek, transzgenerációs áttétek, például „a férfiakban nem lehet megbízni”, vagy az iskolai csúfolások, bullyingok még évtizedek múlva is megnyomoríthatják a lelket, ha nincsenek átdolgozva, feldolgozva.

Kapcsolataink hatása a lelki egészségre

Nemcsak mi alakítjuk a világot, a világ is formál minket

Régi vita a fejlődéspszichopatológiában, hogy mennyiben a genetika és mennyiben a környezeti behatások formálják azt a felnőttet, akivé válunk. A különböző elméletek eltérnek abban, hogy a környezetnek és a gyermeknek aktív vagy passzív szerepet tulajdonítanak a fejlődésben.

Vajon üres papírlapok vagyunk, amire aztán a neveltetés megrajzol minket? Vagy a gyermek született személyisége váltja ki a reakciókat a környezetéből?

A legújabb modellekben mindkettőt aktívnak tekintik, de nem tisztje ennek az írásnak eldönteni ezt a vitát. Talán azt már senki nem tagadja, hogy nemcsak egy-egy kapcsolat, hanem a kapcsolataink rendszere, hálója az, ami még a felnőtt személyiséget is formálja.

József Attila a Nem én kiáltok című versében írja: „Hiába fürösztöd önmagadban,/ Csak másban moshatod meg arcodat.” Ki ne ismerné az itt leírt megélést?

Szükségünk van mások visszajelzésére, hogy válaszolni tudjunk arra az egyszerű kérdésre: Ki is vagyok, milyen is vagyok?

Mire tanítanak a kapcsolathálózati és barátság kutatások?

A magyar felnőtt lakosságot feltérképező kapcsolathálózati kutatásokból tudjuk, hogy a magyaroknál a közeli családi kapcsolatok dominanciája nagyon erős. Első hallásra talán ez nagyon megnyugtatóan hangzik, s természetesen tényleg van egy nagyon pozitív olvasata is, nevezetesen, hogy milyen fontos a család, hogy mennyire sokat adhat a családi összetartás, ez a fajta megtartó háló. Azonban a kép nem ennyire rózsaszín, mondhatnánk azt is, hogy az éremnek két oldala van. Természetesen nem az a baj, hogy erős családi kapcsolatok vannak, hanem az, ha nincs nagyon más. Hol vannak a barátok?

Az életminőség nagyban összefügg a kapcsolati rendszereinkkel. Az erős kapcsolatainkat alkotják a család, a bizalmas jó barátok, ezektől érezzük magunkat biztonságban.

Kapcsolataink hatása a lelki egészségre

Moreno azt mondja, hogy a szociális atomunk középpontjában elhelyezkedő énhez ezek az emberek állnak a legközelebb. Őrájuk számíthatunk és ők is számíthatnak ránk. Ez a kölcsönösség rendkívül sokat jelent, akinek ilyen kapcsolatai vannak, azok a kutatások szerint hamarabb gyógyulnak meg betegségből, jutnak túl nehéz élethelyzeteken. E kapcsolatok révén fontosnak élhetik meg magukat, úgy érezhetik, hogy ismerik őket és érdemes élniük, van értelme a létüknek. A barátok nélküli, vagy rossz minőségű baráti kapcsolatokkal rendelkező emberek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg idő előtt, ez a kockázati tényező még a napi 20 szál cigaretta elszívásának hatásánál is nagyobb.

A barátságok részben azáltal védenek meg minket, hogy megváltoztatják a stresszre adott reakcióinkat. A vérnyomás alacsonyabb, ha az emberek inkább egy támogató baráttal beszélgetnek, mint egy olyan barátjukkal, akivel szemben ambivalens érzéseket táplálnak. Sőt egy vizsgálatban még egy hegyet is kevésbé meredeknek ítéltek meg azok, akiket egyik barátjuk is elkísért. De még az agyi aktivitás esetében is meglepő eredmények születtek, a barátoknak hasonló agyi területei aktiválódtak, amikor ugyanazt a bejátszást nézték, az agyi összehasonlító vizsgálatokból kiderült, hogy a barátok agya hasonló, beleértve azokat a régiókat, melyek azért felelősek, hogy hogyan gondolkodunk dolgokról, hogyan irányítjuk figyelmünket.

Holt-Lunstad kutatásai szerint a magányosság, akár 26%-kal növeli a korai halálozás kockázatát és ezt látva az amerikai orvosi akadémia például figyelmeztetést adott ki az elszigeteltség veszélyeire, különösképpen az idősebb felnőttek esetén.

Kapcsolataink hatása a lelki egészségre

A támogató közösségek pozitív hatásai

Az embernek nemcsak arra van szüksége, hogy ő kapjon, hanem arra is, hogy megélje ő képes adni másoknak. Az ennél gyengébb kapcsolati viszonyba tartozó barátok, ismerősök is a megtartó erőt jelenthetik, a velük való szeretetkapcsolat, vagy akár az általuk nyújtott praktikus segítség, ami adott nehéz élethelyzetben behívhatóvá válik, rendkívül fontos.

Sajnos a magyarok mintegy 30%-a nyilatkozik úgy, hogy nincs bizalmas jó barátja, vagy olyan személy, amellyel legbensőbb dolgait megoszthatja. Akik így nyilatkoznak, azok már nagyban elmagányosodtak. Ezen emberek izolácója, figyelmeztetés kéne legyen a társadalom többi tagjának. Ugyanis nagy izolációs veszélyben vannak azok is, akiknek csak egy vagy kettő kötése van.

A közösségek meglétének, tehát nagyon nagy szerepe van abban, hogy a társadalom mennyire lesz egészséges, mennyiben élhetik meg az emberek a biztonságot és az élet értelmességét.

Kapcsolataink hatása a lelki egészségre

Közösségek hálózata, mint társadalmi érdek

Megfigyelték, hogy azok a társadalmak, ahol sűrű a közösségek szövete, élő közösségek vannak, a tagoknak jobbak az egészségmutatóik. Például, az azonos gazdasági helyzetben levők közül, akik barátokkal rendelkeznek, azoknak magasabb volt az élettel való elégedettségük és jobb az egészségi állapotuk, mint magányos kortársaiknak.

Pszichológiai kutatások szerint a stabil, egészséges barátságok kulcsfontosságúak a pszichológiai jólétünk és a hosszú életünk szempontjából.

Azok az emberek, akiknek vannak barátaik és közeli bizalmasaik, elégedettebbek az életükkel, és kisebb valószínűséggel szenvednek depresszióban, halnak meg mindenféle okból, beleértve a szívproblémákat és krónikus betegségeket.

Sajnos a COVID-19 járványnak ebből a szempontból is igen kártékony volt a hatása, s nemcsak a lezárások idején. Azt figyelték meg, hogy a pandémia után a baráti kapcsolatok számának csökkenéséről számoltak be az emberek a világ számos pontján - Magyarországon is -, ami a járvány elmúltával se rendeződött. Vagyis a pandémia egyik nagyon káros hatása az elmagányosodás.

S bár eddig a szoros barátságokról beszéltünk, azt mondhatjuk, hogy még a gyenge kapcsolatok is számítanának, például a kedves árus a piacon, vagy a büfés, akivel a kávé megvétele közben váltunk pár szót. Kapcsolódjunk tehát!

Nem vagy egyedül! A Bízd Rá Magad portálon számos közösségi kapcsolódási lehetőséget találsz, legyen szó akár családos, házas, elvált-egyszülős, női-férfi, ifjúsági vagy önsegítő közösségekről!

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Asztalos Bernadett

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#depresszió #magány

Kapcsolódó támogató lehetőségek

E.N.D. Katolikus Házastársi Mozgalom

stat_minus_3
E.N.D. Katolikus Házastársi Mozgalom
Azonos életállapotú, szentségi házasságban élő házaspároknak kínál mankókat a mindennapok nehézségeinek és örömeinek közös megéléshez az Isten felé vezető úton. A lényeg az, hogy házaspárként hogyan tudunk közösen fejlődni a hitben és tudjuk megélni a szentségi házasságunkat és ezt sugározni. A mozgalmunk havi szinten lehetőséget biztosít, hogy a házaspárok az általuk megélt örömöket és nehézségeket egy étkezés keretében megosszák más házaspárokkal és egy atyával.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás

Ajánljuk: házasoknak

Elérhető: jelenleg a Váci és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében valamint Déván vagyunk jelen, de nyitottak vagyunk, folyamatosan

E.N.D. Katolikus Házastársi Mozgalom Egyesület

Érdekel

Szalim - gyerekeknek

Szalim - gyerekeknek
Évközi hétvégi foglalkozások, nyári "ottalvós" és napközis jellegű táborok.

Segítő jelleg: hitéleti segítség, tábor, gyermekfoglalkozás

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, egész évben rendszeres jelleggel

Don Bosco Szalézi Társasága

Érdekel

Szalim - Fiatalok a fiatalokért

stat_minus_3
Szalim - Fiatalok a fiatalokért
Közösségeket kínálunk a fiataloknak, ahol nem csak barátokra tehetnek szert, hanem megtapasztalhatják az önzetlen szeretet, az önkéntesség szépségeit. A fiataloknak több lehetőséget is tudunk kínálni: lelkigyakorlatok, közösségi programok, kirándulások, a nyár folyamán a BoscoFeszt keresztény táborfesztivál, illetve az önkénteseknek képzések, országos találkozók. Fiatal felnőtteknek arra kínálunk lehetőséget, hogy keresztény közösségben töltsék szabadidejüket. A nyár folyamán egy családias hangulatú, keresztény fesztivált szervezünk, a STÉG - Szalézi Tófesztivált. Továbbá év közben kétszer van lehetőségük szalézi lelkigyakorlaton részt venni kortársaikkal. Nem csupán résztvevőként várjuk őket, hanem lehetőségük van önkéntesként is becsatlakozni programjainkba, hogy fiatalként szolgálják a többi fiatalt.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás, lelkigyakorlat, tábor

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, önkénteseknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, egész évben rendszeres jelleggel

Don Bosco Szalézi Társasága

Érdekel

Pálferis Közösségek

Pálferis Közösségek
Folyamatosan új, tematikus csoportokat indítunk, különböző élethelyzetben lévőknek: OpenSky (20-35 év közöttieknek), senior közösség, imacsoport, biokertészet, kamarakórus és karitász.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek

Elérhető: változó helyszíneken, egész évben rendszeres jelleggel

Pálferi Alapítványa a Teljes Életért

Érdekel

Magyar Schönstatti Családmozgalom

Magyar Schönstatti Családmozgalom
Családközösségeink a Szűzanya oltalma alatt, Kentenich atya lelkiségének szellemében, az organikus pedagógia jegyében útbaigazítást és támogatást biztosítanak a családoknak, elsősorban házastársi-párkapcsolati, gyereknevelési, valamint életvezetési kérdésekben.

Segítő jelleg: előadás, képzés, közösségépítés, közösségi támogatás, tábor, lelki nap, tanösvény

Ajánljuk: családoknak, házasoknak

Elérhető: Óbudavár, Budapest, Pécs, Sopron (a legnagyobb régióink), egész évben rendszeres jelleggel

Családok a Családért Egyesület

Érdekel

Magyar Antióchia - Fiatalok szolgálata fiatalokért

stat_minus_3
Magyar Antióchia - Fiatalok szolgálata fiatalokért
A közösség élete a fiatalok vezetésével és közreműködésével valósul meg. Ők vezetik a hétvégéket, ők mondják a bevezetőket, vezetik a beszélgetéseket a kiscsoportokban, és egymást szolgálják a hétvégén és utána is. Azzal, hogy meghallgatják a másikat és megosztják élményeiket, támogatják, és kihívás elé állítják egymást, segítik társaikat, hogy tisztábban lássák személyes helyzetüket az Evangélium üzenetének fényében.

Segítő jelleg: hitéleti segítség, közösségépítés

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek

Elérhető: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, Székesfehérvári Egyházmegye, Kaposvári Egyházmegye, Pécsi Egyházmegye, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, Szeged-Csanádi Egyházmegye,, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal

Magyar Antióchia Ifjúsági Közösség

Érdekel

Szentjánosbogár Közösség - ifjúsági lelki napok és rendszeres Szentjánosbogárklubok

stat_minus_3
Szentjánosbogár Közösség - ifjúsági lelki napok és rendszeres Szentjánosbogárklubok
6-7 napos nyári lelki napokat szervezünk 14-16 éves kamaszoknak, illetve komolyabb témákkal is foglalkozó ifjúsági lelki napokat 17-től 21 éves ifjaknak. A Szentjánosbogarak vezetőképzőn, évközi klubokon, programokon, bálokon, métabajnokságon is részt vehetnek és iskolai lelki hétvégék megtartását is vállaljuk. Célunk közösségben megtartani egymást a keresztény értékek között, kikapcsolódni, feltöltődni, minőségi időt együtt eltölteni. Felnőttek táborát, közösségerősítő és családos lelki napokat szervezünk.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás, önkéntesség, tábor, gyermekfoglalkozás, lelki nap

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak

Elérhető: országszerte, egész évben rendszeresen

Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület

Érdekel

Mente Misszió gyermek- és ifjúsági közösségek

stat_minus_3
Mente Misszió gyermek- és ifjúsági közösségek
Közösségeket szervezünk a Váci Egyházmegye különböző plébániáin kisiskolás és kamasz fiataloknak a közösségi keresztény életre való játékos felkészítés jegyében, az Egyház és a keresztény közösség iránti későbbi elköteleződés céljával. Programjainknak játékos, gyakorlati és lelki vonulata is van. Előadástémáinkat az ő korosztályos érdeklődési körüknek és élethelyzetüknek megfelelően választjuk. Közösségeinkben feltehetik kényes kérdéseiket is, melyekre igyekszünk korrekt, alapos, őszinte, katolikus válaszokat adni, hogy átgondolt döntéseket hozzanak az életükre nézve. Fiatal felnőtteknek is szervezünk közösségeket 30 éves korig. Előadástémáink, közösségi önkéntes feladataink segítenek a hivatásuk kialakulásában, egyház iránti elköteleződésükben és életre szóló döntéseik meghozatalában. A közösségben mindenki életkorának megfelelő csoportban dolgozhatja föl az aktuális előadástémákat, miközben kortárs kapcsolatok születnek. Családcsoportjainkat házasok alkotják, akik élethelyzetüknek megfelelően alakítják programjaikat a nagy közösséghez is kapcsolódva.

Segítő jelleg: hitéleti segítség, ima, közösségépítés, tábor, lelki nap

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek

Elérhető: Váci Egyházmegye: Salgótarján - Hatvan - Szolnok - Cegléd - Dabas - Gödöllő - Vác térsége, egész évben rendszeresen

Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség

Érdekel

Közösségek.hu

Közösségek.hu
A kozossegek.hu segít megtalálni a közösséged, a Te igényed szerint.

Segítő jelleg: közösségépítés

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, nőknek, férfiaknak

Elérhető: Az interneten keresztül nemzetközi szinten elérhető a szolgáltatás., folyamatosan

Közösségek.hu Munkacsoport

Érdekel

KALÁSZ csoportok kamasz lányoknak

KALÁSZ csoportok kamasz lányoknak
Női köreink mellett lány-csoportjaink is vannak kamaszlányoknak, amik közösséget nyújtanak, családi életre nevelnek, nemzeti és vallási értékeket közvetítenek. Ősszel és tavasszal egész hétvégés programot, nyáron egyhetes tábort is szervezünk ennek a korosztálynak.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, tábor, workshop

Ajánljuk: kamaszoknak

Elérhető: Országosan, ill. határon túli magyar nyelvű csoportjaink is vannak, egész évben rendszeres jelleggel

KALÁSZ - Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége

Érdekel

KALÁSZ csoportok nőknek

stat_minus_3
KALÁSZ csoportok nőknek
A KALÁSZ csoportok női közösséget nyújtanak a keresztény nőknek rendszeres csoporttalálkozókkal. A lányokat és asszonyokat segítjük abban, hogy a katolikus hit és a tiszta erkölcs alapján tudják betölteni a sajátos női hivatásukat a társadalomban, az egyházban és a családban, mert a hitvesi és családanyai szerepre sem a széthullt családok, sem az iskolai oktatás nem készít fel. - Népi, nemzeti kultúránk, hagyományaink ápolása - A keresztény nők identitásának és hitének erősítése

Segítő jelleg: klub, lelkigyakorlat, tábor, tanfolyam

Ajánljuk: nőknek

Elérhető: Országosan, ill. határon túli magyar nyelvű csoportjaink is vannak, egész évben rendszeres jelleggel

KALÁSZ - Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége

Érdekel

HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület

HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület
A HÁLÓ egy civil kezdeményezés, amely a TALÁLKOZÁS-KAPCSOLAT-KÖZÖSSÉG mottójának megfelelően igyekszik minél több olyan – akár lelki, akár kulturális - eseményt szervezni, ami lehetőséget biztosít a kapcsolatteremtésre, kisközösségek kialakulására, fenntartására.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás

Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek

Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel

HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület

Érdekel

Nyolcboldogság Közösség

Nyolcboldogság Közösség
A közösség által szervezett lelki programokon a résztvevők közelebb kerülnek Istenhez és önmagukhoz.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, tábor

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek

Elérhető: Homokkomárom, Budapest, Pécs, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal

Nyolcboldogság Közösség

Érdekel

Chemin Neuf Közösség - ifjúsági misszió

stat_minus_3
Chemin Neuf Közösség - ifjúsági misszió
Fedezd fel Istent a tanúságtételeken, előadásokon, műhelyeken keresztül, valamint a személyes és közösségi imában! Mélyítsd el a kapcsolatodat másokkal a megosztások meghallgatásán keresztül, és a testvéri élet megélésében! Ünnepeljük együtt az Életet, ünnepeljük Istent és tegyünk tanúságot a Reményről, ami bennünk él!

Segítő jelleg: előadás, ima, közösségépítés, lelkigyakorlat, lelkivezetés

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, évente többször előre meghirdetett időpontban

Chemin Neuf Közösség

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató