Kísérőnk, vagy ellenségünk a magány?

Fekete István mondta: „A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer.” A magány sokak számára kínzó fájdalmat, másoknak nyugalmat jelenthet. De mi is a magány és hogyan élhetünk vele egy fedél alatt? Mi teszi kínzóvá és van-e helye az életünkben?

Szokás megkülönböztetni a magányt és az egyedüllétet. Ezt a terminológiát én is használni fogom. Ez esetben az egyedüllét egyszerűen a fizikai tényt nevezi meg, miszerint nincs velünk más valaki, míg a magány az érzelmi átélése annak, hogy nem tudok jelen pillanatban senkihez kapcsolódni. Már itt láthatóvá válik, hogy a magány kínzó érzése valójában egy kötődési probléma. Ez lehet rövid, vagy hosszútávú megélés is. Abból, hogy kötődési területet érint, látszik, hogy tárgyak nem, csak személyek orvosolhatják. Azonban van arra is lehetőség, hogy a magány nyomasztó oldalát enyhítsük bizonyos technikákkal, vagyis tulajdonképpen élhetővé tegyük azt.

Nincs okunk menekülni minden magányérzet elől, hiszen az természetes, hogy időnként mindannyian átéljük ezt. Vannak periódusok az életünkben, amikor valamiért kevéssé, vagy egyáltalán nem tudunk kapcsolódni senkihez, annak ellenére, hogy erre vágynánk. Magányról akkor beszélhetünk, amikor nincs lehetőségem másokhoz fordulni. Amikor csak egyedül vagyunk, akkor e közben van tudásunk arról, hogy bármikor felvehetném a kapcsolatot barátokkal, rokonokkal, Istennel.

Van kapcsolatom a világgal, van helyem benne. A magány esetében ezeket nem érezzük, vagy nem tudjuk elérni ezt a megélést. A magánynak van helye az életünkben és nem is fáj elviselhetetlenül addig, míg tudjuk, hogy vége lesz ennek a szakasznak. Akkor kezd kilátástalanná válni, amikor kételkedni kezdek abban, hogy ebből ki fogok jutni hamarosan és lehetőleg ép ésszel. Hallunk statisztikákat, melyek szerint Nyugat-Európában minden negyedik ember érzi magát magányosnak, míg a párkapcsolatokban élők kb. hatvan százaléka. Ám a számok mögött emberek vannak, így érdemes végig gondolni, hol a helye az életünkben és hogyan élhetünk együtt a magánnyal!

Hogyan születik meg a magány? Ugyan mindenkinél egyénre szabott ez a folyamat, mégis néhány általános szempontot fel lehet sorolni! A kiinduló pont sok minden lehet. Az egyik terület, amely hajlamossá tehet a magány gyakori és kínzó átélésére, ha gyermekkorunkban az édesanyánkkal, édesapánkkal való kötődés nem volt kielégítő számunkra. Ez persze, nem azt jelenti, hogy nem szerettek nagyon! Az egyik egyszerű példa, ami ezt segít megérteni, amikor az újszülöttet inkubátorba kell tenni. Ez esetben éppen a szeretet miatt tesznek így a szülők és az orvosok. Azonban a gyermek megélésében az marad az első tapasztalat, hogy őt magára hagyták, hiszen szüksége lenne az anya szívének hangjára és az ő ölelő melegségére, de ezt most csak korlátozottan kaphatja meg.

Más a valóság és más a megélés. A kötődési mintáink hiányosságainál fontosabb a megélés. Amikor a gyermek úgy éli meg, hogy az anya nem tud ráhangolódni az érzelmeire, vagy éppen elárasztja őt az egyik szülője a saját érzelmeivel, akkor a gyermek minta nélkül marad. Nem tudja megtanulni, hogyan kell kapcsolódni a másik emberhez. Ezek csak egyszerű példák, a kötődés elmélet ennél sokkal nagyobb tudományos kutatási irány, de talán így érthetővé válik, miként alapozhat meg a kötődésvesztés egy későbbi magányos életérzést.

Ez esetben, ugyanis a magány akkor jelentkezik később, ha pl. a kapcsolódási minták hiányában nem tud kötődést kialakítani a környezetével. Akár még hibáztatni is kezdi a családját, barátait, hogy miért nincsenek mellette, annak ellenére, hogy ők mindent megtesznek azért, hogy éreztessék szeretetüket az illetővel. Nem tudhatom, Pilinszky mire gondolt pontosan a Felelet című versében, de számomra ennek a fajta megélésnek egy drámai leírását jelenti ez a vers. Ennek végén így fogalmaz:

„Holott / veled vagyunk / továbbra, változatlanul.”

Míg a kötődési minták elégtelensége megalapozhatja a magányt, mégsem szükségszerű, hogy minden érintett személy magányosan élje az életét, vagy minden magányos ember kötődésizavarral küzdjön. Lehet még számos olyan eset is, amikor csupán az adott helyzetben nem tudunk kötődni másokhoz. Ilyen lehet egy traumatikus élmény, veszteségek átélése, a közelgő, vagy fenyegető halál érzete, betegségek, krízisek időszaka.

Ezeknél általában közös az, hogy úgy éljük meg, egyedül kell hordoznunk annak terhét. Esetleg még vannak mellettünk emberek, akik együtt éreznek velünk, de akkor is végül egyedül kell szembenéznünk a valósággal.

A társasmagánynak nevezett jelenség mögött hasonlóan az jelenik meg – valamilyen formájában – hogy úgy éljük meg, nem tud ránk hangolódni a másik személy. Esetleg már évtizedes házasságban is azt élem meg, hogy egyre jelentéktelenebb a személyem, vagy az én megéléseim, érzelmeim a társamnak. De lehet e mögött egy tabu is! Hosszú lenne belemenni, de a bűnbeesés dinamikájában van egy olyan súlyos döntés, hogy a lelkiismeretem (ha tetszik, a felettesénem) által képviselt értékrendem ellen fordulok, hogy az ösztöneim (ösztönénem) által képviselt értéket megszerezhessem magamnak.

Ilyenkor, ha ki szeretnék tartani ezen megkaparintott értékek mellett, vagyis nem bánom meg a bűnöm és nem választom újra az értékrendem útját, ahhoz, hogy élni tudjak, általában meg kell tagadnom azokat az alapokat. Így mindent megtesz a pszichém azért, hogy valamiként elnyomja az értékrendem tartópilléreit. Ez a meghasonlás tabukat szül, melyek magányossá tesznek.

Érthetőbbé téve, amikor pl. egy pap magányosnak éli meg magát a hivatásában, (mert elégtelenek a kötődései,) és kilépve vadházasságba kezd valakivel, ha el szeretné viselni az eddig élt és hirdetett értékrendjével való meghasonlását, meg kell próbálnia lefojtani az erre emlékeztető dolgokat. Ennek azonban szükségszerű következménye lesz, amit kívülről úgy látunk, hogy egészen kifordult magából, miközben belül tabuvá válik minden, ami még szembesítené a tettének súlyával. Ez a tabu pedig a jövőben is elmagányosítja majd. Ez is összetettebb, de talán ennyiből ráláthatunk a társas magány egyéb formáira is!

Általánosabb jelenség, hogy ma egyre kevésbé vagyunk hajlandóak megküzdeni a kapcsolatainkért. Ennek emblematikus példája a „ghosting”, vagyis az eltűnés a kapcsolatból, amikor a feszültség kezelése helyett, egyszerűen elmenekülünk annak terhe elől. Ez valóban egyszerű megoldást kínál a nehézséggel szemben, mégis súlyos ára van. Nem beszélve most arról, hogy a másikban mit okoz, azt is, aki menekül egyfajta magány felé sodorja. Amikor egyre olcsóbb kiutakat találunk a problémák megoldása helyett, egyre nehezebbé tesszük magunk számára a valódi és mély kötődéseket.

Végül egy kötődési deficitet még röviden felhoznék, mert kifejteni úgyis mindenki ki tudja majd: ez pedig az online kapcsolattartás problémája. A kötődéshez, ahogy már a kisbabáknál láttuk, nem elégséges a vizuális észlelés és a hallás. Szükséges hozzá sok más összetevő, melyekről ma már tudjuk, hogy mindenféle párbeszédben, kapcsolódásban jelentősen nagyobb százalékban nyomnak a latba. Ilyenek a másik illata, az összkép, gesztusok, non-verbális jelzések, az érintés stb. Az összes érzékszervünkön keresztül jön létre a kötődés.

Az online kapcsolattartás (a közösségi médiától a sima üzenetváltásokig minden) nem hoz létre valóságos kötődést, így nem csökkenti, hanem növeli a magányérzetet. Van olyan, amikor online indul el egy kapcsolat, de igazi kötődés csak a találkozással tud kialakulni. Amikor a fiataloknak a digitális világot kínáljuk a kapcsolattartásra, szinte bizonyosan a kötődési nehézségek irányába toljuk őket, ami magányos emberekké teheti őket.

Az eredetre azért szántam ennyi szót, hogy értsük; a magányt nem érdemes elvontan kezelni. Amikor valaki hozzám jön a magányával való küzdelmében, általában megkérem, hogy konkretizáljuk azt, hiszen egy ilyen fogalommal, mint a „magány” lehetetlen harcolni.

Ha tudom, hogy pontosan hol élem meg elégtelennek a kötődésemet, honnan születik bennem ez az érzés, már van arca az ellenségemnek.

Pontosan kihez szeretnék közelebb kerülni? Jól működik bennem az intimitás képessége? – Talán senki mással sem tudom azt megélni, vagyis valahol bennem van egy elakadás. Érdemes segítséget kérni egy szakembertől, mert a magány nem leküzdhetetlen, csak éppen amikor benne vagyok, egyszerűen nem látok ki a gödörből. Ugyanis, a magány éppen az erőmet veszi el attól, hogy harcoljak, hogy tevékeny legyek, hogy éljek. Ennek oka egyszerű: mi emberek szeretetből élünk. Amikor, pedig nem találjuk ezt a szeretetet, akkor elfogy az üzemanyag ahhoz, hogy életben maradjunk. Ezért jó segítséget kérni! Milyen lehetőségei vannak egy segítőnek? Milyen kiutak vannak?

Az első irány, amit fontos a gyógyulásban segíteni, az önmagunkkal való kapcsolat. Ha valaki jól érzi magát a saját maga társaságában, akkor tudja képviselni azt kifelé is. Ezen a ponton az önértékeléssel, önbecsüléssel és énképpel is összefügg a magány kérdése. Amennyiben kiegyensúlyozott kapcsolatban vagyok magammal, már kereshetem a kifelé irányuló kérdésekre a választ. Az egyik legfontosabb lépés itt, hogy elhelyezzem magam a világban. Ahogyan átélem, hogy van helyem benne, máris élhetőbbé válik a magány. Ugyanis, nem csak interperszonális (személyek közötti) és intraperszonális (vagyis saját magammal kapcsolatos) magány létezik, hanem a közösséghez való tartozásom tudata, érzete is lehet elégtelen.

Az identitásunk meghatározza, hová tartozunk. Amikor ez stabil bennem, akkor tudom már a helyemet a világban. Ennek horizontális és vertikális síkjai is vannak. Sok kutatás alátámasztja, hogy az identitászavarok kötődési problémákkal járnak együtt, vagyis magány lesz a kísérő jelenségük. Ha otthonos vagyok pl. a magyarságomban, a kereszténységemben, az Egyházhoz való tartozásomban, ez már segít.

Milyen nagy ajándék, hogy Isten erre külön odafigyel és azt is világossá teszi, hogy Hozzá tartozunk, az Ő gyermekei vagyunk! Persze, nem elég kognitíven felfogni ezeket, hanem fontos, hogy át is tudjam élni!

Mivel a kötődési kérdésről van szó, ezért nehezíti az önközpontú világszemlélet (amelyben nincs jelentősége a másik személynek), valamint az önsajnálat is. Ebből látható, hogy minden olyan tevékenység, amely kifelé fordítja a figyelmünket, segíthet valamit. Ezért sok esetben a karitatív aktivitás, a rászorulókon való segítés rajtunk is segít. Megint csak, milyen szép, hogy Isten így teremtette meg a világot, hogy amikor másnak a javára vagyok, magamnak is segítek! Ez akkor lehet kontraindikált, ha pl. segítőszindrómával, kiégéssel küzdök, vagy egyébként is nehezen mondok nemet másoknak.

Lehet segítség a természethez való közeledés. Már nem tértem ki rá részletesen, de a valóság ezen rétegétől való elszakadásunk is hozzájárulhat a magányérzethez.

Sok kutatás támasztja alá, hogy a természetben eltöltött idő segít a magány elleni küzdelemben.

Végül a spiritualitás megélése is gyógyír lehet. Ennek vannak szintén horizontális irányai is, hiszen az együvé tartozásunk megélése, az emberiséggel, vagy emberiességgel való egység megélése is valamiféle spiritualitást hordoz. Persze, a legfőbb iránya vertikális, vagyis annak megélése, hogy Istenhez lehet kötődni, szintén orvosság a magányra! A spiritualitásban, ha az jól működik bennünk, kötődések alakulnak ki, hiszen Isten személy. Amennyiben ezt még nem éltem át, szintén érdemes lehet segítséget is igénybe véve, azon dolgozni, hogy a személyessége mélyüljön az istenkapcsolatomnak. Erre valók a lelkivezetők.

Fekete István így folytatja gondolatát:

„Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar.”

Fontos elfogadnunk, hogy a magány az életünk velejárója. Nem magát az érzést kell legyűrni tehát, hanem meg kell találnunk azokat az utakat, melyek kivezetnek belőle. Ehhez pedig az kell, hogy megértsem hol születik meg bennem a magány, milyen szükségletem maradt súlyosan kielégítetlenül. Ha így arca van már, van esélyem arra, hogy erőt merítsek, eszközöket találjak a hordozásához. Akkor már van lehetőségem arra, hogy a magányt könnyedén fogadjam, mint olyan kísérőm, aki esetleg nagyobb ajándékok fogadására készít fel.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Freepik
Szerző: Molnár Miklós atya