A középéletkori krízis

Lehet-e jó a lemez B oldala? Akár már harmincas éveinkben jelentkezhet?

Valószínű a cikk alcímét már csak azok értik, akik a témában érintett korosztályba tartoznak, akik egyáltalán láttak még lemezjátszót működni… A kérdés leegyszerűsítve az, hogy amikor arra eszmélünk, hogy életidőnk felezőpontjához érkeztünk el, ráadásul testünk is egyre sérülékenyebb, esetleg betegesebb, hogyan legyünk boldogok?

Mit takar a fogalom és miért fontos erről beszélnünk?

A címadó jelenség érett felnőtt korunkban köszönthet be. Ez az a fejlődéslélektani korszakunk, ami akár több évtizedet is felölelhet, hiszen fiatal felnőtt korunk elmúltával időskorunkig eltart, sokunk életében ez a leghosszabb fejlődéslélektani szakasz. Azonban nemcsak életünkben betöltött jelentős mennyisége miatt fontos, hanem, mert kardinálisan befolyásolja, hogy milyen időskorunk lesz.

Az érett felnőtt korunkban már van élettapasztalat és tudás, ekkor érhet csúcsára az alkotómunka, elemi erővel élhetjük meg a felelősségvállalást, feltör a vágy, hogy valamit hagyjunk az utókorra. Az érett felnőttnek már van realitásérzéke, etikai szilárdsága, képes elfogadni másokat, együtt érezni, mély emberi kapcsolatokat kialakítani. El tud mélyedni feladatokban, de ugyanakkor spontán is, van humorérzéke. Minden adott, hogy a generativitás, az alkotás és ne a stagnálás kerekedjen felül. De mindenezek nem magától jönnek, a személyiségnek meg kell küzdenie érte, nagy a tét.

Itt ágyazunk meg annak, hogy utolsó életszakaszunkban hogyan fogjuk látni életünk számvetését.

Persze a genetikai és társadalmi adottságokon lehet, hogy nem tudunk változtatni, de, hogy azokra mennyiben készülünk fel és azokat hogyan éljük meg, abba már van beleszólásunk.

S nem utolsó sorban kell említenünk, hogy az életszakasz feladataival való megküzdés nem fog sikerülni, ha nem találjuk meg saját spirituális viszonyulásunkat. Itt nem valamely felekezethez való elköteleződésre kell gondolnunk, hanem egy belső hozzáállásra a felettünk való irányába, mely segít nekünk az élet egzisztenciális kérdéseihez való hozzáállásban. Például miért élek? Hogy vagyok én a halállal? Hogy vagyok én az elmúlással? Hogy vagyok én a szenvedéssel? stb.

A középéletkori krízis, bármilyen furcsán is hangzik, de abban segít, hogy nehogy kimaradjon az életünkből az esély, hogy elég komolyan vegyük ezt az időszakot. Persze a krízis önmagában lehet gyötrő, de olyan, mint a testi fájdalom, ami nagyon rossz, de segít, hogy a betegség, ami okozza megtalálható és gyógyítható legyen.

Miért lehetőség a krízis?

Furcsán hangzik, pedig valójában nagy lehetőséget rejt ez a megélés. A japánok úgy tartják a krízis lehetőség. Sokan a középéletkori krízist a normál életkori krízisek közé sorolják. Erik Erikson fejlődéslélektani elméletére alapozva, mely szerint az egész életünk egy folyamatos fejlődésként is felfogható, amely a halálunkig tart, a midlife krízis is egy újabb szint, ami segít kiteljesíteni a személyiségünket és boldogabbá válni.

Valójában minden fejlődéslélektani lépcsőfoknál valamit el kell engednünk, azonban valami újra esélyt kapunk. Ezért a középéletkori krízist sokkal pontosabb és előrevívőbb lenne középéletkori próbatételnek hívni. Ugyanis próbára tesz minket, azonban ne feledjük, a mesében a szegénylegény, aki szenved és küzd a próba alatt, végül jobban jön ki belőle, mint ahogy belekerült.

Mik a feladataink?

· Az identitás újraalkotása és életcél tisztázása, hogy egy teljesebb választ tudjunk adni arra a kérdésre: Ki vagyok én? Mire teremtettem?

· Életkor elfogadása, testi változások. Objektív igazság az öregedés, de mi az preventíven, amit tehetek? Hogyan lehetek jó gazdája testemnek? Jó gondozója vagyok-e lelkem templomának?

· Felismerése annak, hogy az idő múlásával bizonyos lehetőségek szűkülnek, de újak adódnak. Milyen új szereplehetőségek várnak rám?

· Szendvics generáció nehézségei. Lehet, hogy ez a nehéz helyzet visz rá, hogy szeretteimmel őszintébb legyen a kapcsolatom és megtanuljak segítséget kérni. Jobban vigyázzak magamra, hogy gyermekeim jobb életet élhessenek majd negyvenesként.

· Mintát és örökséget adni a jövő generációjának.

Mi segít a megküzdésben?

A középéletkori krízissel akkor tudunk sikeresen megküzdenünk, ha elismerjük mind a fájdalmas, mint a lehetőségekkel teli részét.

A fájdalmas része segít, minden elkeseredettségével és dühével, hogy elég erősek legyünk változtatni azon, amin eddig nem mertünk vagy nem sikerült.

Segít a realitásokhoz kapcsolódni. Eddig esetleg elodáztuk a szembenézést, most viszont rászorít minket az idő, mert tényleg lesznek olyan területei életünknek, ahol szűkülnek lehetőségeink. Talán az első komoly számvetés az életünkről.

Nagyon érdekes Jung árnyékszemélyiségről szóló elmélete. Mindannyiunknak van egy élettörténete, mely valamilyenné alakított minket; kiben az úgynevezett animus az erősebb, siker és feladatorientált, teremtő lélek, kevesebbet törődik az érzelmekkel, másban az úgynevezett anima a vezérlő, az érzelmek irányítják az életútján, lágy, befogadó. Valaki inkább szabálykövető, következetes, nagy önuralommal rendelkezik, más inkább játékosabb, szertelen.

Például az a nő, aki egyszerű, szegény sorsú családból származva diplomát szerez, egszisztenciát teremt, egyedül építi fel felnőtt életét, abban biztos, hogy nagyon erős az animus. A felnőtt életszakaszában azonban személyiségfejlődésében valószínűleg fog vágyni arra, hogy megélhesse az animát, amikor nem kell teremtenie, megtartania, amikor gyenge lehet és lágy, amikor őt tartják meg.

Vagy az a férfi, aki jó családból származott, mindig mindenkinek meg akart felelni és ezért alkalmazkodott, mindig befogadó volt és lágy, meg szeretné élni, hogy ő lehessen élete főszereplője, erős és irányító.

Mindkét esetben a személyiségük él jogával, hogy szeretne kiteljesedni, a kiteljesedés pedig segíthet közelebb kerülni Istenhez. A kulcs a mikéntje. A kiteljesedés és az önző egoista önmegvalósítás között a különbség, hogy mennyiben vagyunk tekintettel a környezetünkre, mások esetleg szeretteink kárára tesszük-e ezt? A környezet részéről biztos lesz ellenállás a változás miatt, hiszen a fizikában is minden az egyensúlyi állapotát igyekszik visszanyerni, lesz konfrontáció, ez természetes, de ez nem ugyanaz a mások szempontjainak teljes elhanyagolásával és a realitásvesztéssel.

Személyiségünk kiteljesedésre vágyik

Személyiségünk ugyanis arra vágyik, hogy minél teljesebb legyen és mindenkiben dolgozik, hogy mindaz, amit nagy mértékben elfojtott magában (lehet, hogy nem is tudatosan, hanem az életében szereplő körülményeknek köszönhetően), az megjelenhessen az életében. A középéletkorban ez elemi erővel kopogtat a lelkünk ajtaján.

Például az eddig karrierjüknek vagy kötelességüknek élők elkezdenek –a külvilág szemével nézve hirtelen– érzelmekre és intimitásra vágyni. Vagy a sok szabálykövetés után vágynak a spontaneitásra, a játékosságra, valamire, ami bolond és önfeledt. A színes és vibráló életet élőket pedig elkezdi vonzani az állandóság és a biztonság. Legtöbbször a környezet értetlenül és meghökkenve áll a jelenség előtt. Ha nem időben kezdenek el foglalkozni személyiségük kiteljesedésével, olyan lesz, mint a kiszámíthatatlan bomba, egyszer szinte a semmiből robban be, akár óriási pusztítást végezve a környezetében, s akár az adott emberben is.

Például valós tény, hogy a negatív testi változások, a fizikum romlása, sérülékenysége, az elhízás, a bőr megereszkedése, a ráncok, a kopaszság, stb. mindenkit nehezen érintenek, de minden változás nem cél nélküli, figyelmeztet minket, hogy eljött az az idő, amikor már nehezebben regenerálódik testünk és több gondoskodásra van szükségünk.

Például a rendszeres testmozgást, ha fiatal felnőtt korban elhanyagoljuk, még nem érzékeljük olyan gyorsan a negatív hatását, könnyebben átvészeli testünk, érett felnőtt korban már nem engedhetjük meg ezt a luxust. Ha nem figyelmeztetne testünk erre, akkor előfordulhat, hogy még ekkor is elhanyagolnánk. Ha nem éreznénk, hogy „piszkálnak” a kellemetlen változások, talán nem mennénk el szűrővizsgálatokra, amik szintén rendkívül fontosak. Talán nem engednénk meg magunknak a megfelelő szintű öngondoskodást. A baj az, ha ez túl későn történik meg és az én elveszti azt a képességét, hogy ezt racionálisan meg tudja valósítani.

Például, láthatunk negyvenes évei végén járó nőket, akik fiatalságuk múlását úgy kompenzálják, hogy nem magukhoz és alkatukhoz illő, tizenévesekhez hasonló sminket, ruházatot választanak, ezzel pedig nevetségessé válhatnak környezetükben, vagy éppen aggodalmat váltanak ki szeretteikben.

Hogyan álljunk hozzá a középéletkori krízishez?

Nagyon fontos, hogy ebben se maradjunk egyedül. Lehet, hogy kortárs barátaink is ezzel küzdenek, beszélgessünk velük! Megélhetjük, hogy nem vagyunk egyedül a problémával, nem mi rontunk el valamit, hanem egész egyszerűen, ez egy ilyen időszak. Támogathatjuk egymást, akár azzal, hogy egy-egy probléma megoldásában, aki előbb jár, az segíti a másikat, akár összefogással, például együtt sportolhatunk. De segít már önmagában a kapcsolatok tudatos ápolása is, az, hogy nem hagyjuk, hogy a szendvicsgenerációból adódó sok tennivaló elmagányosítson. Tudatosan be kell írnunk a naptárunkba, mintha program lenne, az öngondoskodás elemeit, például találkozásokat, a kreativitás és feltöltődés időszakait, a testmozgást és a szűrővizsgálatokat.

Nagyobb gondoskodást, több időt kell szánnunk testünkre, de erre nem lesz erőnk, ha nem töltjük fel lelkünket. Keressünk közösségeket, amikhez csatlakozhatunk, ahol társakra lelhetünk, akár felekezeti, művészeti, régi iskolatársi, vagy sportközösségeket. Csempésszük vissza életünkbe a spontaneitást és kreativitást! Merjünk új dolgokat kipróbálni! S, ha nincs merszünk, nincs erőnk hozzá, vagy kétely gyötör, hogy ezt hogyan tegyük mások megbántása nélkül, akkor keressünk fel egy szakembert (mentálhigiéné szakembert, lelkigondozót, pszichológust), aki függetlenként segíthet minket ebben.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Asztalos Bernadett