Különbözőségeink az életünk fűszerei - bizdramagad.hu

Két különböző helyről, különböző szokásokkal érkező ember kapcsolatában előbb-utóbb felmerülnek problémák a különbözőségeikből adódóan. Akkor lehetünk boldogok a kapcsolatainkban, ha önmagunk lehetünk bennük, nem kell magunkat megjátszani. Az a szándék, hogy megváltoztassuk a másikat, vagy mi magunk drámaian megváltozzunk, hogy valaki más ideáljainak megfeleljünk, kudarcra ítéli a párkapcsolatokat.

Ha elkezdjük tanulmányozni a párkapcsolatról szóló cikkeket, egymásnak teljesen ellentmondó tanácsokkal találkozunk: „Fogadd el a társadat olyannak, amilyen, ne akard megváltoztatni!” illetve „Segíts a társadnak, hogy önmagából a legjobbat hozhassa ki!” De mit jelent a legjobb? Mi van, ha erről különböző módon gondolkodunk? Hogyan lehet megtanulni elfogadni a különbségeket a kapcsolatban, miközben támogatjuk a házastársunk fejlődését?

Párterápián gyakran találkozom azzal az attitűddel, hogy a párok evidensnek tekintik, hogy társuk ugyanúgy gondolkodik, érez, mint ők, vagyis úgy is kell viselkednie. Mintha az összeillőséget a hasonlósággal azonosítanák. Pedig a túlzott hasonlóság gyorsan unalmassá válhat. Különben is, ki szeretne önmagával összeházasodni, az összes hibájával és gyengeségével együtt?

A legtöbben olyasvalakit szeretnénk, aki pótolja a saját hibáinkat, erősíti az erősségeinket, és gazdagítja, színesebbé teszi az életünket.

És ami számomra evidens, hogy ilyen vagy olyan, arról a társam sokszor bizony teljesen mást gondol.

Feleségek gyakran jelentik ki, hogy ha stresszes férjük visszavenne a munkatempóból, sokkal nyugodtabbá válna, bár a férj egész másban látja a stressz oldódását. De fordítva is, néhány férj úgy gondolja, ha a felesége kevesebbet foglalkozna a gyerek körüli teendőkkel, akkor kiegyensúlyozottabb és felszabadultabb lenne, bár erről feleségének egész más a véleménye.

Természetes, hogy a saját megéléseinket vesszük alapul, amikor megpróbáljuk megérteni magunk körül a világot, és a saját valóságunkat tekintjük az objektív valóságnak.

Az agyunk vágyik a biztonság érzésére, és ez a fajta objektivitás azt a kényelmes illúziót kelti bennünk, hogy teljes mértékben mi irányítjuk a kapcsolatainkat és a körülményeinket.

Valójában viszont az, ahogyan a világot látjuk, a saját identitásunktól, az érzelmeinktől, megélt tapasztalatainktól és vágyainktól függ. És ezek nem egyeznek tökéletesen a társunk megéléseivel.

A különbségek fontos tényezői a kapcsolatnak. De bár néha igaz lehet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, bizonyos különbségek az őrületbe kergethetnek minket - például amikor én rendmániás vagyok, a társam pedig trehány, vagy amikor én balettrajongó vagyok, de a szerelmem csak azért mozdul ki itthonról, hogy megnézzen egy focimeccset.

Mit tehetünk a különbségeinkkel?

A különbözőségeink az életünk fűszere lehet, persze ehhez meg kell birkóznunk az ezekből a különbségekből fakadó vitákkal.

Míg a különbözőségekkel szembeni ellenállás mélyülő konfliktusokat és távolságot okozhat egy kapcsolatban, addig az elfogadásuk gazdagítja és mélyíti a házasságot.

Ehhez nem feladni kell a saját elképzeléseinket, és társunkat se kell arra kényszeríteni, hogy megváltozzon, hiszen nem az egyforma gondolkodás a cél. Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy az alapvető értékeinkről hogyan érdemes egyeztetni, hiszen ez alapjaiban befolyásolja a kapcsolat minőségét. Ha az alapértékeinkről való gondolkodásban béke van bennünk, akkor az egyéb területeken lévő különbözőségeink egyeztetésén már könnyebben tudunk dolgozni.

A párkapcsolat fejlődési szakaszaiban az ismerkedés, a lobogó szerelem időszaka a szimbiózis, amikor a hasonlóságaink vannak előtérben, illetve a különbözőségeinket kifejezetten előnyösnek éljük meg. A differenciálódás, elkülönülés időszakában ehhez képest elkezdjük megkérdőjelezni a másik viselkedését, szokásait, meggyőződéseit, és a sajátjainkat előnyösebbnek, értékesebbnek tartjuk. Bár vágyunk az összetartozás megélésére, de igényünk van az elkülönülésre is.

Az egészséges elkülönülés az a képesség, hogy folyamatosan kapcsolatban tudunk lenni személyes gondolatainkkal, értékeinkkel és érzéseinkkel, miközben közel tudjuk engedni egy másik ember gondolatait, értékeit és érzéseit is.

Az, hogy valakivel együtt akarok lenni, nem jelenti azt, hogy mindent szeretnem kell benne. Ha megtanulom elfogadni a különbségeket egy kapcsolatban, az azt jelentheti, hogy egyszerűen elfogadom azt, amilyen a másik. Együtt vagyok vele, és észreveszem a saját reakcióimat, érzelmeimet anélkül, hogy azonnal reagálnék rájuk. Vagyis odafigyelek arra, hogy milyen vagyok a számomra nem tetsző dolgok jelenlétében, ahelyett, hogy megpróbálnánk a másik viselkedését kijavítani. A legtöbb helyzetre igaz, hogy nem is annyira az a fontos, hogy mik az eltérések közöttünk, hanem az, hogy hogyan kezeljük azokat, mind egyénként, mind párként.

Elvárásaink

Jó tisztában lenni azzal, hogy sokszor nem is a különbözőségeink, hanem az elvárásaink állnak közénk. A múltban a házasságtól elsősorban a testi gondoskodást, a fizikai szükségletek kielégítését várták el, de ma már ennél sokkal többet várunk tőle.

A mai házastársak elvárják, hogy elősegítsék egymás pszichológiai, érzelmi, szociális, személyes és szakmai fejlődését.

Egy amerikai kutatás szerint az a boldog házasság, amelyben a pár fizikailag és érzelmileg biztonságban érzi magát, és amelyben a fizikai és szociális szükségleteiről is gondoskodnak. A kutatás kitér rá, hogy még ennél is fontosabb a legtöbb ember számára, hogy társuk támogassa életcéljaikat. Vagyis olyan valakivel szeretnénk együtt lenni, aki megért és támogat minket abban, hogy olyanná fejlődjünk, amilyenek szeretnénk lenni.

És itt jön a probléma: lehet, hogy a házasságunkban kezdetben valóban szeretjük és tiszteljük egymást, de a mai modern életmódunk nem sok szabadidőt vagy energiát biztosít arra, hogy gondosan ügyeljünk rá, hogy mindketten jól érezzük magunkat, minőségi időt szentelve egymásra. Sokkal valószínűbb, hogy amikor találkozunk, az első dolog, ami eszükbe jut: a másik különbözősége, hogy panaszkodjunk azokról a dolgokról, amelyekről mindketten úgy érezzük, hogy a másik nem jól csinálta meg.

A mai párkapcsolatokban nagyon magas elvárásaink vannak, miközben rettenetesen elfoglaltak és túlterheltek vagyunk az életfeladatainkkal és céljainkkal. Úgy érezzük, megfosztanak bennünket attól az érzelmi „oxigéntől”, vagyis támogatástól és gondoskodásról, amire szükségünk lenne, és amit elvárnánk a házastársunktól.

Mindannyian vágyunk arra, hogy a társunk kifejezze felénk a csodálatát, a megbecsülését, a szeretetét.

Mivel a konfliktus és a kritika csökkentheti ezeket az érzéseket, fontos megtalálnunk a módját, hogyan állíthatjuk vissza ezeket. Az egyik értékes eszköz az üzleti világból származik: ahelyett, hogy önmagában adnánk kritikát, hasznos, ha "szendvicset" készítünk, és minden negatív megjegyzést két pozitív megjegyzés közé teszünk.

Például: „Nagyon jó vagy abban, hogy mindenféle problémára megoldást találj, olyan jó lenne, ha megoldást találnál a hálószobánkban lévő rendetlenségre is. És tudod, nagyon szeretem, hogy ügyesen gondozod a növényeket! Egyszerűen gyönyörűek!” (Vigyázz, hogy minden bókot, amit mondasz, valóban komolyan gondolj! A szendvics csak akkor működik, ha őszinte!).

Legyünk kíváncsiak a másikra!

Ahhoz, hogy elfogadjunk valamit, először törekednünk kell megérteni. Általában, ha valami nem tetszik nekünk, azt elutasítjuk, ítéletet hozunk felette.

Zsuzsa és Gábor szimpatikus fiatal párként jöttek hozzánk párterápiára, saját bevallásuk szerint a kommunikációban akadtak el. Gábor esténként munka után, pihenésképp rendszeresen ül ki a teraszra egy pohár borral vagy akár anélkül, erre próbálja meghívni Zsuzsát is, miközben a felesége szerint ezernyi teendő lenne még a lakásban. Zsuzsa lustának, Gábor pedig élhetetlennek titulálja a társát. Ahogy elkezdjük kibontani a történetet, kiderül, Zsuzsa az eredeti családjából azt a mintát hozza, hogy nem lehet nyugodtan leülni, míg minden kész nincs, a feladatok olyanok, mint a szúrós pulcsi, csak akkor lehet levenni, ha minden kész van. Gábornak viszont korán meghalt az édesapja, így számára sokkal fontosabbá vált, hogy amíg itt vagyunk egymás számára, töltsünk együtt minőségi időt, a feladatok megvárnak.

Azzal, hogy tudtak egymásra kíváncsiak lenni, megértették, hogy a másik miért viselkedik számukra szokatlanul. Ha a társunk érzi, hogy kíváncsisággal közelítünk feléje, nem pedig ítélkezéssel, nagyobb valószínűséggel enged közel magához.

Tisztességesen harcolni

Minden rendszernek megvannak a saját szabályai, elvei. Tudjuk, hogyan kell viselkednünk a közlekedésben, a sportban vagy egy színházban. Ugyanígy van etikettje, szabályrendszere a konfliktuskezelésnek is. Fontos kérdések megvitatásában csak ezek betartása biztosít érzelmileg biztonságos környezetet a pár mindkét tagja számára.

Kizárólag a tisztességes veszekedési szabályok megléte teszi lehetővé, hogy az érzelmi biztonság létrejöjjön, esetleg újjáépüljön.

Néhány tisztességes vitaszabály:

1. Csak magadról beszélj, vállalj felelősséget az érzéseidért! (pl. Megijedek, ha kiabálsz velem.)

2. Ne minősíts, sose használj lealacsonyító vagy sértő kifejezéseket!

3. Egyszerre csak egy problémát beszéljetek meg, ne hozzátok fel az elmúlt évek valamennyi sérelmét!

4. Ha szükséges, tartsatok szünetet, az időkérés szükséges lehet. DE van különbség a távozás és az időkérés között!

5. Hallgassátok meg egymást türelmesen, ne vagdalkozzatok!

6. Legyetek tisztában vele, hogy nemcsak verbálisan, hanem nonverbálisan is kommunikáltok, ebben is próbáljatok egymásra figyelni (nem karba font kézzel ülni, folyamatosan az ablakon kitekinteni, telefont nézegetni)

7. Fontos a felütés! John Gottman, amerikai pszichológus szerint „Az esetek 94%-ában az, ahogyan egy beszélgetés kezdődik, meghatározza, hogyan fog végződni.” Vagyis, ha durván indítunk egy vitát, ne várjuk, hogy házastársunk tárgyilagosan, lágyan fog arra reagálni.

A kíváncsiság és a tisztességes harc gyakorlásán túl hatékony eszköz a párkapcsolati biztonság megteremtéséhez, hogy gyakorlod a társad elfogadását olyannak, amilyen.

A legfontosabb szabály, hogy bánjunk egymással tisztelettel, szeretettel és törődéssel. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”

Ebben benne van, hogy fogadjam el társam hibáit, és lássam meg az erősségeit. Így a különbözőségeink kapcsolatunk fontos építőköveivé válhatnak, és ahelyett, hogy közénk állnának, akár előnyt is tudunk belőle kovácsolni.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Kigyóssy-Bozsó Andrea