Az esetek nagy részében nincs orvosilag igazolható indoka annak, hogy miért nem érkezik meg a várva várt gyermek. A vizsgálatok, a sorozatos kudarc viszont egyre mélyebbre taszíthatja a párt lelkileg, ilyenkor fokozódik a kudarcérzet, a szorongás, egyre gyakoribb önmagunk vagy egymás hibáztatása. Mindebből nehéz segítség nélkül kikecmeregni.
Ahhoz, hogy a párkapcsolat átvészelje ezt a nehézséget, lélekben is közösen kell hordozni a terhet, ami sokszor óriási kihívás elé állítja a feleket. Nagyon gyakori, hogy a pár mindkét tagja nagyfokú magányt és szégyent él át anélkül, hogy ebben segítséget kérne, vagy kapna egyáltalán.
Semmi nem teszi tönkre úgy a romantikus együttléteket, a szeretkezés játékos önfeledtségét, mint a katonás fegyelemmel betartott időzítés, a teljesítménykényszer. Ráadásul a bizakodás után még mélyebb a csalódás, amikor a menstruáció idejéhez közeledve szembesülni kell azzal, hogy megint nem sikerült, és néhány hét múlva elölről kell kezdeni az egészet.
A szorongás, az elkeseredettség nem segíti egy pár egymásra hangolódását, az élet egyéb területei, feladatai közben a háttérbe szorulnak, és egy idő után csak az a kérdés áll a középpontban: „Mikor és hogyan lesz végre gyerekünk?” Ilyenkor gyakran arról számolnak be a férfiak, hogy már csak egy „tenyészbikának” érzik magukat. A nők pedig, annak érdekében, hogy kibírják a lelki terhet, elidegenednek a testüktől, gépként tekintenek magukra.
Párterapeuták hasznos tanácsa erre az esetre, hogy a párok tudatosan válasszák külön az „időzített együttlét” és az intimitás (testi és érzelmi közelség) idejét, annak érdekében, hogy ne mosódjon össze a két működésmód.
Ahogy minden nehézség, így a gyermek utáni beteljesületlen vágy esetében is nagyon különbözően reagálnak a felek, másképpen próbálnak megküzdeni vele. Jellemző, hogy a pár egyik tagja szívesebben megosztaná másokkal is a problémát, míg a másik azt szeretné, ha inkább maguk oldanák meg a problémát.
Gyakori, hogy a nő aggodalmaira a férfi reakciója az: „Túlreagálod, nem kell rögtön rémeket látni!” Eközben a nő szerint a férj elbagatellizálja, nem törődik a problémával. A küzdelemben, ahelyett, hogy együttérzést váltana ki a másik fél aggodalma, küzdelme, a saját nehézségek kerekednek felül. Emiatt nem ritka a vádaskodás, a neheztelés. Fontos, hogy a pár mindkét tagja ki tudja fejezni az érzéseit!
Ha azt szeretnéd, hogy a házastársad veled együtt „üljön” a szomorúságodban ahelyett, hogy megpróbálná megoldani a problémát, mondd ezt el neki. Mindenkinek más a kommunikációs stílusa, és nem egyformán dolgozzuk fel a szomorúságot, a gyászt.
A különböző reakciók, megküzdési stratégiák miatt nagyon fontos, hogy minden fogantatási nehézséggel küzdő pár merjen és tudjon segítséget kérni szakembertől, lehetőleg közösen. A küzdelem során nem csak az orvosi, hanem a lelki támogatás is nagyban segíti a gyermekáldást.
A fogantatási nehézségekkel küzdő párok számára a nemzetközi protokollok szerint is előírják (az orvosi kezelés mellett) az egyéni és páros terápiás segítséget. A párterápia során kimondásra kerülhetnek olyan félelmek, szorongások, amiket az egyén maga elől is legszívesebben elrejtene.
A pár nehézségeihez hozzáadódik, hogy rengeteg baráttól, ismerőstől érkeznek a várandósságról, szülésről szóló hírek, megosztások, babakocsit toló párok jön szembe az utcán, a villamos tele van hordozókendős anyukákkal, a közösségi média pedig kék- és rózsaszín lufis babaváró buliról szóló videókkal. Ezekkel szembesülni óriási fájdalom, sőt sokszor bűntudat is kíséri: Miért nem tudok örülni a barátaim örömének?!
Közben egyfelől jótanácsokkal, másfelől tapintatlan kérdésekkel, viccelődve érdeklődnek mások, hogy mikor érkezik már a trónörökös. Emellett, éppen az előbbieket elkerülve, jellemző az is, hogy teljes hallgatással, félrefordulással veszi a környezet tudomásul, ha egy pár mondjuk még a harmincas évei közepén sem „akar” gyereket vállalni. Így tabutémává válik családon belül, baráti körben is, és a titkolózás tovább nehezíti a pár megküzdését.
Jó lenne, ha a hozzájuk közel állóknak – legyen az családtag vagy barát – jelezni tudnák, hogy mit élnek át éppen. Valahogy így:
„Tudjuk, hogy aggódtok miattunk, de most csak annyit tudunk mondani, hogy küzdünk a gyerekvállalással. Nem tudunk, nem szeretnénk erről egyelőre többet megosztani”.
A tapintatlan érdeklődésre is érdemes kitalálni egy válasz-panelt, amivel meg tudjuk védeni magunkat, bár legtöbbször ehhez egy hasonlóan tapintatlan mondat jönne a szánkra. Ezt érdemes elkerülni.
Kívülállóként pedig (barátként, szülőként) próbáljunk meg óvatos, mégis nyílt kérdésekkel közelíteni a pár problémáihoz. Érdemes megtalálni a saját, nem tolakodó kérdésünket. Például: „Nem akarunk megbántani titeket, és köszönjük, ha bármit meg tudtok osztani velünk, de az is rendben van, ha inkább nem szeretnétek beszélni. Béke van bennetek azzal kapcsolatban, hogy még nem született gyereketek?”
Akár úgy döntöttetek, hogy megosztjátok a nehézségeiteket másokkal, akár úgy, hogy ezzel inkább ketten szeretnétek megküzdeni, feltétlenül tudassátok döntéseteket a körülöttetek élőkkel. Ha nem mondjátok el nekik, ők maguktól nem fogják tudni, hogy mit szeretnétek!
A baráti kapcsolatokat is nehéz fenntartaniuk a gyerekvállalási nehézséggel küzdő pároknak, mégis jobb, ha nem szigetelődtök el a küzdelmekben! Érthető, hogy kisgyerekesek körébe nem kívánkoztok, a (még, vagy tudatosan) gyermektelen barátokhoz képest pedig egészen más, bonyolultabb életet éltek.
Gondoljátok végig, ki az a néhány ember, akiben megbízhattok: aki esetleg már küzdött a gyermektelenség terhével, vagy jó tanácsokat adhat, aki nem ítélkezik felettetek és jó hallgatóság.
A legjobb, ha ketten együtt próbáltok megnyílni valaki előtt, így egymás érzéseit is hallhatjátok.
Persze szakemberhez is fordulhattok, de óriási előny, ha van valaki, aki közel áll hozzátok és kiönthetitek neki a szíveteket. Érdemes tájékozódni is, mert egyre több olyan szervezett csoport indul, ahol hasonló problémákkal küzdő párokkal találkozhattok.
A Bízd Rá Magad szolgálata itt gyűjtött össze számos segítő, támogató lehetőséget, amikkel a gyermektelenséggel küzdő párok élhetnek, konkrét tanácsokat, erőt és biztatást nyerhetnek.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Kigyóssy-Bozsó Andrea
Antropos Pár- és családterápia
Segítő jelleg: terápia
Ajánljuk: családoknak, pároknak, házasoknak
Elérhető: Budapest és környéke, csütörtökönként
Antropos Mentálhigiénés Módszertani Központ
EFT Párterápia
Segítő jelleg: mentálhigiénés segítség, terápia
Ajánljuk: pároknak, házasoknak
Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel
Érzelem Fókuszú Család- és Párterápiás Alapítvány
Kilátó - Család- és párkonzultáció
Segítő jelleg: konzultáció, mentálhigiénés segítség, segítő beszélgetés
Ajánljuk: kamaszoknak, családoknak, szülőknek, pároknak, házasoknak
Elérhető: országosan, szeptembertől júniusig
Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat
Remény Háza-párterápia
Segítő jelleg: terápia
Ajánljuk: pároknak, házasoknak
Elérhető: Szeged központtal Dél-Alföldi Régió, egész évben rendszeres jelleggel
Remény Háza Pár-Kapcsolat és Család Műhely
Reményforrás Egyesület - lelkigondozás
Segítő jelleg: lelkigondozás, mentálhigiénés segítség, pszichológus, segítő beszélgetés
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, pároknak
Elérhető: Veszprémi Főegyházmegye egész régiójában, egész évben rendszeres jelleggel
Reményforrás Egyesület
Keresztény Családi Centrum
Segítő jelleg: egészségügyi ellátás, életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, pszichológus
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, pároknak, nőknek
Elérhető: országosan, budapesti ellátással, folyamatosan
Keresztény Családi Centrum
MotiVÁCió - család- és párkonzultáció
Segítő jelleg: konzultáció, terápia
Ajánljuk: családoknak, pároknak, házasoknak
Elérhető: Váci Egyházmegye, de a konzultációk online is elérhetőek, előzetes bejelentkezés alapján
MotiVÁCió Képzési Központ Nonprofit Kft.
Gránátalma program - keresztény szemléletű támogatás termékenységi gondokkal küzdő pároknak
Segítő jelleg: egészségügyi ellátás, pszichológus
Ajánljuk: pároknak
Elérhető: országosan, budapesti ellátással, folyamatosan
Keresztény Családi Centrum
Családpasztorációs tevékenység a Veszprémi Főegyházmegyében - lelkigondozás
Segítő jelleg: lelkigondozás, mentálhigiénés segítség, pszichológus, segítő beszélgetés
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, pároknak
Elérhető: Veszprémi Főegyházmegye egész régiójában, egész évben rendszeres jelleggel
Veszprémi Főegyházmegye
Szociális Testvérek Társasága - Pár- és családterápia
Segítő jelleg: segítő beszélgetés, terápia
Ajánljuk: családoknak, pároknak, házasoknak, jegyeseknek
Elérhető: Budapesten, előzetes bejelentkezés alapján
Szociális Testvérek Társasága
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.