Nyisd meg az emberek szívét Isten felé!

Tanúságtétel: az evangéliumhirdetés kapuja

„Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

– Nem hiszek az Istenben, mert nincs, és szerintem hülyeség ez az egész!
– Miért nem hiszel benne?
– Mert tök gáz, hogy hagyja ezt a sok rosszat megtörténni a világban, és hogy az emberek összevissza beszéljenek. Elhanyagolja ezt az egészet és jót röhög magában.
– Dehát az előbb azt mondtad, nincs Isten, aztán meg elmondod, hogy szerinted milyen, akkor ezek szerint mégiscsak van?
– ...hát, ezen még nem gondolkodtam..., akkor nem tudom...

Ebben az érdekes kis párbeszédben volt részem az egyik utcai evangelizáció alkalmával: a színpadon keresztény zenekarok énekeltek, egy nagyobb odagyűlt tömeg lelkesen élvezte, az utca embere pedig jött-ment, ácsorgott, buszra várt, vagy épp hamburgert vásárolt az Örs vezér téren. Én azok közt voltam, akikkel őket igyekeztünk megszólítani. Ahány szóba elegyedés, annyiféle beszélgetés, melyekben a közös téma: Istenről van szó.

Szeretem az ilyen alkalmakat, és bárhogy is alakulnak ezek, mindig nagyon erősen kidomborítják azt a felismerést, hogy az emberek többsége azért nem ismeri Istent, mert nincs kivel beszéljen róla, mert nincs kapcsolata élő hitű keresztényekkel. Mert „nincs, aki hirdesse” neki az evangéliumot (Róm 10,14).

A fenti beszélgetésben a fiatal lány talán életében először ismerte fel, hogy bár a kész válasza az, hogy nincs Isten, mégis van valamiféle képe Istenről, ezek szerint tehát lehetséges, hogy mégiscsak van Isten!

A magukat vallásosnak tartó emberek fájdalmasnak élik meg, ha valakitől negatív, vagy akár megbotránkoztató véleményt hallanak Istenről, és ilyenkor már-már ellenállhatatlan erővel jön a késztetés, hogy Istent meg kellene védeni, a tévedést helyre kellene tenni, és az igazság érdekében vitába kellene szállni azzal, aki ilyen hamis dolgokat mond Istenről.

Ráadásul az ilyen mondatokat hajlamosak vagyunk magunkra venni, mintha bennünket támadnának, és ettől még félelmetessé is válik egy ilyen szituáció számunkra. Kellemetlen konfliktushelyzet ez, amit önszántunkból eleve inkább elkerülünk, nemhogy mi magunk kezdeményeznénk. Ez érthető, teljesen emberi hozzáállás.

Az evangelizáció azonban valójában nem ebből a felindulásból születik. Mert bár az evangelizáció tartalma valóban a helyes Istenkép és maga az igazság, de lelkülete nem a győzködés, hanem a tanúságtétel. Ez pedig a mi személyes Istentapasztalatunkról szóló őszinte megosztás. Gondoljunk csak bele, hogy az utca emberének a megszólalása mögött is egy tanúságtétel áll, hiszen az ő személyes tapasztalatából fakad az, amit mond. Csak épp ez a tapasztalat Isten hiányáról, téves Istenkép megismeréséről szól. Ha mi emellé odatesszük saját személyes tapasztalatunkat, azzal megnyithatjuk a személyes kapcsolódás kapuját.

Ezután már nemcsak beszélni, hanem beszélgetni fogunk tudni, a mi saját és az illető személyes tapasztalatairól, amennyiben ő is nyitott erre. Az így létrejött beszélgetésben pedig személyes megosztásunk mellé téve tudunk Istenről valamilyen igazságot elmondani, a Szentírást idézve személyesen hirdetni Jézus Krisztust, hiszen „Krisztus szeretete ösztönöz minket” (2Kor 5,14). Így már valószínűbb, hogy nem az illető feje fölött zúgnak el a szavaink, hanem párbeszédben hangzanak el, sokkal nagyobb eséllyel a befogadásra.

Észrevehetjük: ha a célunk az, hogy a másik emberben beszélgetőtársat találjunk, már nem is olyan félelmetes egy ilyen szituáció. Még akkor sem, ha hamis, vagy akár durva kijelentések hangoznak el tőle Istenről, Jézusról, vagy az egyházról. Mert tudjuk, hogy ezek nem ellenünk hangoznak el, hanem éppen lehetőséget nyitnak arra, hogy a másik ember Istenről alkotott képére rápillantást kaphassunk, ami pedig egyenesen megtiszteltetés! Ha pedig mellé tanúságtételünkkel mi is odatehetjük sajátunkat, máris evangelizálunk! Végre lehetőséget nyitottunk egy ember számára, hogy talán életében először tudjon Istenről élő hitű kereszténnyel beszélgetni, és meghallani valamit az Istenről szóló igazságból, az evangéliumból!

Nem egyszer tapasztaltam, hogy akár az utcán való leszólítás is megfelelő alkalom lehet erre! Amikor időnként ilyen evangelizációs alkalmakat tartunk, a misszióban résztvevők egyik legnagyobb megdöbbenése az, hogy az emberek valójában sokkal nyitottabbak az Isten témára, mint azt gondolnánk!

Attól, hogy a világ nem beszél Istenről, az emberek még vágynak rá, hogy megismerjék Őt! Ránk várnak, akik „Krisztus követségében járunk.” (2Kor 5,19).

De vessünk egy pillantást a hétköznapi élethelyzetekre is! Munkatársaink, szomszédaink, ismerőseink, gyermekeink óvoda- vagy iskolatársainak szülei, a házunknál dolgozó villanyszerelő, az autószerelőnk, a fodrászunk, volt osztálytársaink mind-mind olyan emberek, akikkel van közös felületünk, és megszólításuk, a beszélgetés lehetősége eleve adott. Élő hitű keresztényként kiváló lehetőség a tanúságtételre, ha a velük való beszélgetésbe személyes témákat hozunk be.

Beszélgettem így korábbi munkahelyemen párkapcsolatról a kollégámmal, a közösségbe tartozásról a kőművessel, vagy épp a családról egy közös túrán megismert emberrel. Mindegyik téma alkalmas volt arra, hogy személyesen és konkrétan tudjak arról mesélni, hogy én Istenben hiszek, és ez a tapasztalat határozza meg, hogyan élem meg az adott témát. Mivel a beszélgetés személyes és konkrét, így a beszélgető fél is tud a maga személyes tapasztalatával kapcsolódni hozzá. Azt pedig ekkor már nem nehéz és nem is feszélyező felmérni, hogy a téma kapcsán említett Isten kérdése mennyire érdekli őt.

Fontos, hogyha negatív véleményt mond, azt ne söpörjük le valamilyen nagy igazság kinyilvánításával, hanem tegyük mellé saját tapasztalatunkat és az Istenről szóló igazságot mint személyes meggyőződésünket.

Ha az illetővel való kapcsolatunk tartós, adódik újabb alkalom a beszélgetés folytatására.

A mi személyes tanúságunk szerepe az, hogy beszélgetőtársunk érdeklődését felkeltse és Isten ismeretének befogadására is megnyissa a szívét. Ehhez általában idő kell, nem mindig jutunk el ide az első alkalommal. Találkozásaink során a másik embert is jobban megismerve idővel érzékelni tudjuk, nyitott-e rá, hogy már ne csak tanúságtételünkre legyen kíváncsi, hanem arra az Istenre is, akiről személyes tapasztalatunk szól. Ekkor tudjuk az evangélium igazságait, az Ige szavait is úgy hirdetni számára, hogy azok nála is befogadásra találjanak. Bízzunk Isten ígéretében, akinek úgy tetszett, hogy igehirdetés által üdvözítse a hívőket, még ha ez oktalanságnak tűnik is (1Kor 1,21)!

Az emberek többsége valójában vágyik rá, hogy Istent megismerhesse, csak nincs embere, aki élő hitű keresztényként megismertetné vele őt. Az embereket nem a rájuk zúdított megmondások térítik meg. Az evangélium hirdetés által jut el egyik embertől a másikig. Ezt viszont csak akkor tudják befogadni, ha bizalommal meg tudnak nyílni afelé, aki hirdeti nekik. Ezt a bizalmat a személyes kapcsolatban, és a személyes tanúságtétel által tudjuk megélni.

Tanúságtételünk akkor fogja elérni az emberek szívét, ha két szempont érvényesül benne. Az egyik a mód: személyes hangvétel, természetesen, a magunk hiteles módján, őszintén, konkrétan és érthetően fogalmazunk. A másik szempont a tartalom: csak akkor tudunk tanúságot tenni, ha már mi is megtapasztaltuk azt az Istent, akiről szólni akarunk, és élő kapcsolatban vagyunk vele:

• elér bennünket a mennyei Atya feltétel nélküli szeretete,
• elismerjük, hogy megváltásra szoruló bűnösök vagyunk,
• felismerjük, hogy Jézus Krisztus az egyetlen megoldás erre a problémára,
• hittel befogadjuk Őt és megváltó tettét az életünkbe, hogy a megtérés útján járjunk,
• újra és újra kérjük és befogadjuk a Szentlelket, hogy áradjon ki szívünkbe és életünkbe,
• élő keresztény közösség tagjaként vagyunk részei az egyháznak.

Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe jó lehetőség erre, és az első pünkösd példája is jól mutatja, hogy akik megtapasztalják, azok nem tudnak hallgatni róla, mert maguk is vágynak rá, hogy akik még nem ismerik Istent, ők is megismerjék:

„Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCs 4,20)

A Szent András Evangelizációs Iskola kurzusai is jó lehetőséget biztosítanak, hogy élő, személyes kapcsolatba kerülhess Istennel, és megtanuld hirdetni az evangéliumot a ma emberének.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Joanovits Róbert