Fejléc képe
Miben keresel segítséget?

felnőttkor / gyermeknevelés

Gyerekek mindannyian voltunk – vagyis mindannyiunknak saját élményeink vannak a gyermeknevelésről a neveltek oldaláról nézve. Mégis döbbenettel tapasztaljuk, mennyire más perspektíva a nevelő oldaláról nézni ugyanazokat a kérdéseket, életszakaszokat. Szülőként azt is gyakran tapasztaljuk, hogy ugyanarról a nevelési kérdésről a környezetünkben rengeteg különféle vélemény, tanács születik – és persze mindenki tudja, jobban tudja, és csak a saját elveit ismeri el érvényesnek. Nem könnyű a különféle nézetek közt eligazodni, kiválasztani az élethelyzetünknek, értékrendünknek, temperamentumunknak megfelelőt, a mi családunkra, gyerekünkre szabottat.

A gyermeknevelés olyan terep, ahol saját megtapasztalásaink (sem a gyerekkori emlékek, sem a jelen érzelmi élményei) nem megkerülhetők. Gyermekünk adott életszakaszának problémái mintha nagyítón keresztül, sűrítve kerülnének újra szemünk elé, megmozgatva saját felnőtt életünk, identitásunk kialakultnak hitt rendszerét. Mérlegre tehetjük korábbi nézeteinket, szüleink módszereit, aktuális értékrendünket, és még a közösségeket is, amikhez eddig tartoztunk.

Az eligazodásban jól jön a segítség. A rengeteg (gyakran kéretlen) tanácsadó lehet erőt adó támasz, de bizony összezavaró tényező is. Ha sikerül saját személetünkhöz közel álló, hiteles szakembereket, szakirodalmat találnunk a minket foglalkoztató témában, az nagy segítség lehet a nehéz témákról való gondolkodás, nevelőtársainkkal alakított párbeszéd során. Mára sok fórumon – plébániákon, egyházi fenntartású pedagógiai intézmények szülőknek szervezett estjein, erre alakult szervezetek kínálatában, de akár az internetes megosztó csatornákon is – találkozhatunk hiteles, az adott témában szakmailag is megalapozott módon nyilatkozó szakemberek előadásaival. Különösen értékesek ezek az alkalmak, ha lehetőséget biztosítanak a közös megvitatásra is.

Nem kevésbé hatékony a hasonló életszakaszban járó szülőtársakkal való találkozás, megosztás is. Amikor gyermekeinket fogékony korukban hitéleti tevékenységet is folytató ifjúsági szervezet közösségeibe irányítjuk, nem csak az ő optimális fejlődésükről, a családunk számára fontos értékeket osztó kortárs közösségről gondoskodunk, hanem magunk, szülők számára is támaszt adó, a nehézségeket közösen megoldani próbáló közeget találhatunk. A gyermeknevelés során kevés az előre teljes biztonsággal eltervezhető folyamat, az egyszer s mindenkorra kikristályosodott és mereven követhető elv – sokkal inkább folyamatos megfigyelés, ráhangolódás, párbeszéd és utánigazítás dinamikus folyamatában él szülő és gyermek.

Bizonyos intézmények és szervezetek lehetőséget biztosítanak személyes (szülő)konzultáció igénybevételére is.  Ezek a lehetőségek akkor is jól jönnek, ha bizonytalanok vagyunk, vajon gyermekünk aktuális elakadása igényel-e szaksegítséget (pszichológus, fejlesztőpedagógus, stb. segítségét). A pszichológia vagy pszichoterápiás segítséget a gyakran hallott nézetekkel ellentétben nem csak akkor lehet igénybe venni, ha valami nagy katasztrófa fenyeget. Olykor néhány alkalom, a helyzetre való más perspektívából való rátekintés, néhány jól megfogalmazott új kérdés is elképesztő megkönnyebbülést hoz, előrelépést eredményez, új lendületet ad.

A legnagyobb rugalmasságra természetesen a kamaszkorú gyerekek mellett van szükség. A folyamat annyiféleképp futhat, ahány serdülő él a Földön. A szülők jellemzően azt tapasztalják, hogy gyermekük kamaszodása megállíthatatlan erővel alakítja át a korábban kialakult módon működő kapcsolatokat a családban. Mindez rengeteg önreflexiót, sok tanakodást és beszélgetést igénylő folyamat. Ám bármilyen elkötelezettek is a szülők, tapasztalniuk kell, hogy jelenlétük nem old meg mindent – hiszen épp az eltávolodásban, a családon kívül talált példaképekkel, értékekkel való találkozásban vagy konfrontálódásban forr ki az az új, felnőtt identitás, amelyre a fiatal felnőttnek majd szüksége lesz.

Ebben az időszakban meg kell küzdeni a szülőktől való eltávolodás, a társadalomban való önálló helytállás, az éretté váló szexualitás nehéz témáival. Mindezt immár nem a szülők tudják a legjobban irányítani: a fiataloknak olyan lehetőségekre van szüksége, amelyek fórumot biztosítanak a nehéz témákról való gondolkodásnak, a mások élményeivel való találkozásnak akár a legrizikósabb témákban is – de megtartó, biztonságos keretek közt. A szülők feladata ebben az életszakaszban már inkább a háttérből figyelés, a párbeszédre való készenlét, a saját értékeik hiteles „eléélése”, a mindenkor elérhető jelenlét lesz.

Apakulcs - az erősebb kapcsolódásért

Az Apakulcs elsősorban olyan apák számára nyújt segítséget, akik erősebben szeretnének kapcsolódni a gyermekükhöz - függetlenül a gyermek életkorától.

gyermek-szülő kapcsolat, apák szerepe, apaság,
Boldogabb családokért® Családi Életre Nevelés (CSÉN) Program

A „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) Program szerteágazó témakörei segítséget nyújtanak a felnőttek számára a párválasztásban, a párkapcsolatok tartalmas megélésében, a házasságra való felkészülésben, a családalapításban. A szülőknek segítséget nyújtunk a kamaszkorú gyermekeikkel való foglalkozásban szülői foglalkozások szervezésével. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyermek/fiatal és felnőtt kommunikáció segítésére a szülők és az ifjúsággal foglalkozó szakemberek esetében is. Kulcsfontosságú a gyermekek elengedésének művészete, az önállóságra nevelés kultúrájának terjedése. Az ifjúsággal foglalkozó szakemberek számára CSÉN Módszertani Bemutatókat szervezünk, ahol szakmai segítséget nyújtunk és gyakorlati tapasztalatainkat adjuk át a gyermekekkel/fiatalokkal foglalkozó szakembereknek. A CSÉN program iskolai bevezetésének érdekében CSÉN mentorálást is vállalunk.

abortuszmegelőzés, pornó, párválasztás, családalapítás, családi életre való felkészítés, gyermektelenség, mama hotel, kiégés, házassági krízis, válás,
CsaládEgyetem - A boldogság tanulható.

A CsaládEgyetem sokszínű és gyakorlatias tudást nyújtó programjainak fő célja a családok egészséges működésének erősítése. A CsaládEgyetem kurzusai: a párkapcsolatok, családi kötelékek erősítését segítő előadások (félévente 3-3 a legkülönbözőbb témákban meghívott előadókkal), szemináriumok (női és férfi témában, párkapcsolat-erősítő, nevelési témájú: félévente 3-5), speciálkollégiumok (egy speciális kérdéssel foglalkozó személyes alkalmak - félévente 1-2), játékos páros terepgyakorlatok (Szerelmes Kalandtúra és változatai, évente 1), a családok belső értékeinek nyilvánosságot adó házi dolgozatok (alkalmanként) és nyári egyetemek sokoldalú és változatos lehetőséget biztosítanak mindazok számára, akik nyitottak arra, hogy családi kapcsolataikban tudatosan fejlődjenek. A CsaládEgyetem kurzusai egymástól függetlenül is látogathatók. Egyes kurzusokra előzetes bejelentkezés szükséges.

párkapcsolat, házassági krízis, gyász, családi kapcsolatok fejlesztése, gyermeküket egyedül nevelők, sérült gyermeket nevelők, testi-lelki egészség,
Egyedülálló szülők AVE lelkigyakorlata

Elvált, külön élő, özvegy, soha meg nem házasodott szülőknek, azaz EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKNEK szól a három hétvégéből álló AVE kurzus, ha még friss, maximum 5-6 éven belüli a család széthullásának a sebe. Az AVE kurzus a talpra állás, "újratervezés" lehetőségét kínálja. Azoknak szól, akik még nem látják, hogyan tovább a házastársuk nélkül, lehetnek-e még boldogok, mi lesz így a gyerekeikkel. Az AVE kurzus után a gyerekek ismét derűsnek, kiegyensúlyozottnak látják szülőjüket.

magány, válás, gyász, szakítás, egyedülálló szülő, elvált, egyszülős család, megbocsátás, lelki gyógyulás, kiengesztelődés, veszteség feldolgozása, Istenkapcsolat megerősítése, gyermeknevelés egyedül, krízis, depresszió, reményvesztettség, segítő közösség, Emmánuel, sorstárs közösség,
Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Gyermekét egyedül nevelő szülőknek igyekszünk segítséget nyújtani. Jogi és munkaügyi tanácsadással, gyermekeik korrepetálásával, közös egyszülős családi táboroztatással. Az Egyszülős Központban hétfőtől péntekig való napközbeni jelenléttel - helyszíni és online programokkal.

családterápia, jogi tanácsadás, tanácsadás munkakeresésben, korrepetálás, tábor, mediáció, coaching, egyszülős programok, lelkisegély,
Emberi Méltóság Stratégia

Az Emberi Méltóság Stratégia segít abban, hogy a gyerekekkel foglalkozó szerzetesi intézmények és közösségek – iskolák, óvodák és egyéb szervezetek – az emberi méltóság, a gyermekek és sérülékeny felnőttek védelmét az intézményi és közösségi kultúrájuk részévé tegyék, válaszokat kapjanak kérdéseikre, és támogatást találjanak ennek a szemléletnek a megvalósításában.

bántalmazás, szakmai nap, emberi méltóság, kortárs bántalmazás, online bántalmazás, munkatársi kapcsolatok, tanári képzés, intézményi eljárásrend,
Forrás Mentálhigiénés Központ Intézménye

Családoknak egyéneknek nyújtunk segítséget problémáik megoldásában, konfliktusok krízishelyzetek megelőzésében és kezelésében. A családot, mint rendszert erősítjük, hogy a krízis ne alakuljon ki vagy ha kialakul, ne rögzüljön. Eszközeink: esetkezelés, életvezetési tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, egyéni, pár és családterápia, előadások tartása, kiscsoportos foglalkozások tartása fiatalok számára, közösségi programok, lakótelepi programok szervezése, konferencia, workshop szervezése tartása.

szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, család-és gyermekjóléti szolgálat, pár-és családterápia, pszichológiai tanácsadás, közösségi programok, klubok,
Gordon Módszer

Elfogadás a párkapcsolatban, támogató házastársi kapcsolat, pozitív kommunikáció

gyermeknevelés, egyenrangú szülői szerepvállalás, kríziskezelés,
Jelenlét program - Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A Jelenlét program segít a mindennapok kihívásaiban. A lakhatási problémáktól a gyereknevelésen át a munkakeresésig. Célunk, hogy munkakeresési támogatással, mentorprogrammal, segítségnyújtással visszavezessük az elsődleges munkaerőpiacra azokat, akik gyakran évek, évtizedek óta kiestek onnan, mert az önálló kereset, az öngondoskodás alapvetően más emberi létet jelent. Egy lépést előre. Ahonnan lehet megint lépni egy újabbat.

tanácsadás munkakeresésben, visszatérés a munka világába, öngondoskodás, munka, segítségnyújtás,
Kamaszokra hangolódó

Öt alkalomból álló workshop-sorozatunkkal szeretnénk a kamaszok szüleinek segíteni abban, hogy a kamaszkort túléljük, közösen épüljünk, fejlődjünk és talán még jól is érezzük magunkat közben. Workshop, hiszen munkára hívjuk a kedves szülőket: együtt gondolkodásra, kérdések feltevésére, időutazásra, önvizsgálatra, gyakorlásra. Mindezt egy biztonságos közegben, hasonló élethelyzetű szülőtársakkal, a titoktartás vállalása mellett.

önértékelés, szülő-kamasz kapcsolat, kamaszkori változások, kamaszkor, pozitív kommunikáció,
Kis filmek – nagy értékek (oktatási segédanyagok)

30 filmet tartalmazó oktatási segédanyag, filmenként kidolgozott tartalmi összefoglalóval, formanyelvi szempontokkal és beszélgetésindító gondolatokkal. A filmek és az azok nyomán kialakuló beszélgetések segítik a pedagógusok és ifjúsági csoportvezetők munkáját a fiatalok mindennapjait érintő mélyebb témák feldolgozásában.

örökbefogadás, közösség, barátság, függőség, magány, felelősségvállalás, hűség, Az élet értelme, szerelem, őszinteség, hit, szabadság, döntés, vágyak, Bizalom, fogyatékkal élők, beavatás, csoda, vallás, elmúlás, előítélet, emlékezés, empátia, félelem, felnőtté válás, gondviselés, gyermeki nézőpont, gyermek-szülő kapcsolat, gyűlölet, háború, hagyomány, hála, harag, hatalom, hétköznapok, identitás, igazság, ima, Istenkép, lázadás, multikulturalizmus, munka, öregkor, kamaszkor, példakép, pokol, remény, sors, természet, Van-e Isten,
Kulcs a neveléshez - Organikus pedagógia "A nevelés az élet szolgálata"

Könyvekkel, cikkekkel, előadásokkal segítséget nyújt abban, hogy hogyan tanítsunk-neveljünk úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjunk át gyermekeinknek minden élethelyzetben.

barátság, függőség, önbizalomhiány, szexualitás, párkapcsolat, hitélet, mama hotel, kötődési sérülések, Bizalom, fegyelmezés, indulatkezelés, szülői felelősség, okos eszközök, szexuális nevelés, nemi identitás, felnőtt gyermek, önnevelés, tekintély, életközépi válság, érzelmi intelligencia fejlesztése,
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Tantestületeknek, családoknak, neveléssel foglalkozó csoportoknak (egyéneknek) tanácsadás, továbbképzés.

Természet-érzékenyítés, környezeti nevelés, természetbarát szemléletmód, fenntarthatóságra nevelés,
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza - Családok Átmeneti Otthona

Kisgyermekes családoknak nyújt segítséget lakhatási és életvezetési kérdésekben.

csao, Gyermekvédelmi alapellátás,
MFM-Projekt Ciklus-show® - My Fertility Matters = A termékenységem fontos Kiskamasz felvilágosító program 10-12 éves lányoknak - Jelmondata: "Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!"

A Ciklus-show program kapcsán elsősorban szülőknek, de más felnőtteknek is tartunk bemutató előadásokat. Egyik célunk, hogy a szülők és gyermekeik között segítsük a párbeszédet, a nyelvezet kialakulását az intim témákat, mint pl. a serdülőkori változásokat és a szexualitást illetően. Bátorítjuk a szülőket, hogy merjék fölvállalni ezeket a még ma is "tabuként" kezelt témákat. Ugyanakkor a foglalkozás megélése segítheti a párok tagjai között is a kommunikációt az intim témákat illetően, és tapasztalataink szerint szemléletformáló lehet a felnőttek számára is a nemiségünk elfogadása, a gyermekvállalás és a szülés körüli élmények megélése, feldolgozása kapcsán.

abortuszmegelőzés, szexualitás, életvédelem, termékenység, gyermektelenség, házassági krízis, intimitás, pozitív testkép,
MMSZ Befogadás Háza Zuglói Családok Átmeneti Otthona

Az intézmény lakhatási problémákkal küzdő családok számára biztosítja az együttlakás lehetőségét és nyújt gyermekvédelmi alapszolgáltatásokat.

csao, Gyermekvédelmi alapellátás,
Mózeskosár az Örökbefogadó Családokért

Egyesületünk a gyermekvállalás és gyermeknevelés, valamint felnőtt örökbefogadottak esetén a saját sors feldolgozásában és a származáskutatásában nyújt pszichológiai és közösségi támogatást.

örökbefogadás, abortuszmegelőzés, meddőség, gyermektelenség,
Otthon Segítünk Alapítvány

Az Otthon Segítünk Alapítvány helyi szolgálataiban szakemberek által felkészített önkéntesek ingyen, heti rendszerességgel, átlagosan 3-6 hónapig segítenek a családok otthonában a támogatást kérő kisgyermekes családoknak a mindennapi tevékenységekben. Célunk, hogy a fiatal szülők támaszt kapjanak, képesek legyenek a felmerült problémák kezelésére, megtapasztalják a szülővé válás pozitív, örömet adó oldalát, aminek következtében a gyermekek érzelmi biztonságot adó otthonban fejlődhetnek.

magány, egyedülálló szülő, Első gyerek körüli tanácstalanság, ikrek, új gyermek születése, több pici gyerek, sérült szülő, bizonytalanság gyereknevelésben, fáradt szülő, kimerültség, új helyre költözés, sérült gyermek,
palferi.hu - mentálhigiénés oktatás, lelki egészséggel kapcsolatos ismeretterjesztés, önismereti csoportok, imacsoport, szabadidős programok, családos programok, párkeresés

Több, mint 1000 hanganyaggal támogatjuk a testi-, lelki-, szellemi, spirituális egészség megszerzését, fenntartását, fejlesztését. Továbbá önismereti csoportokkal segítjük elmélyítését. Közösséget szervezünk annak érdekében, hogy hasonló érdeklődésű emberek találkozhassanak egymással, ezáltal egymást is segíthessék.

fiatalok, szabadidős programok, adomány, mentálhigiéné, társkeresés, rendszerszintű változás, testi-lelki egészség,
Remény Háza Pár-Kapcsolat és Család Műhely

A felnőtt életszakasz normatív és akcidentális kríziseiben nyújtunk támogatást a pároknak, egyéneknek, akiknek többnyire megrendül a bizalmuk egymás, önmaguk és a világ felé. Az életciklushoz kapcsolódó jellegzetes témákban, párválasztási, párkapcsolati, gyereknevelési, életközépi, gyász, stb. témákban támogatjuk őket önismeretben, egymás ismeretében, bátorságban, gyengédségben, stb, kinek milyen hiányzó ismerete, illetve szerepe miatt van szenvedés az életében.

magány, önismeret, párkapcsolat, gyermektelenség, gyermeknevelés, gyász, érzelmi/pszichológiai elakadások, gyermekvállalás, Bizalom, életközépi válság,
Szent II. János Pál Intézet

Intézetünk jegyesoktatással és házassággondozással foglalkozik, valamint olyan kiadványokat jelentet meg és programokat tart, amelyek segítik a felnőttek családi életre való jó felkészülését, vagy annak jobb megélését. Cikluskövetés-oktatással a katolikus egyház tanításának megfelelő fogamzásszabályozás elsajátítását is biztosítjuk.

abortuszmegelőzés, pornó, meddőség, gyermektelenség, házassági krízis, válás, cikluskövetés, társkeresési válság,