Kereső találati lista

Keresett kifejezés: kötődés

Próbáltad már tematikus keresőinket? Témáink, cikkeink, programjaink és önkéntes munka lehetőségeink között konkrét témák, kulcsszavak, célcsoportok és kapcsolódó paraméterek szerint is tudsz keresni.

Megoldások

6 találat

Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén

stat_minus_3
Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén
Intézetünk egyik irányelve, hogy az ország területén lévő közel 100 katolikus vagy katolikus kötődésű tanodával, nyitott házzal, közösségi házzal együttműködve segítsük a helyi cigánypasztorációt közösségbe vonással, felzárkózás lehetőségeinek támogatásával. Szeretnénk megmutatni az Egyház befogadó arcát. Együtt dolgozunk a fiatalok és családjaik, valamint az Egyházunk jövőjéért. Munkalehetőséget teremtünk a közösségi házakban, amelyeket a katolikus egyház vagy ahhoz kötődő szervezetek működtetnek, és ahol javarészt hátrányos helyzetű gyerekek délutáni tanulásában, szociális készségeik és hitéletük fejlesztésében nyújtunk segítséget.

EFT - Ölelj át! - párkapcsolat-gazdagító program

EFT - Ölelj át! - párkapcsolat-gazdagító program
A 8 alkalmas vagy hétvégi program célja, hogy segítséget nyújtson a pároknak a párkapcsolatuk javításában, erősítésében és folyamatos továbbfejlesztésében.

EFT Párterápia

EFT Párterápia
Elsősorban szakember segítségét igénylő párkapcsolati nehézségekben nyújt hatékony segítséget. A családi életciklus szempontjából az "üres fészek" szakaszában járó házaspároknak is támogatást nyújt az érzelmi közelség, a kötődés újra kialakításában.

MÉCS Napok

MÉCS Napok
A katolikus MÉCS Családközösségek által szervezett programokra vallástól, felekezeti kötődéstől függetlenül szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne közelebb kerülni önmagához, embertársaihoz és Istenhez.

MotiVÁCió - párkapcsolat-erősítő tréningek

MotiVÁCió - párkapcsolat-erősítő tréningek
A Központ többféle párkapcsolat-erősítő tréninget kínál felnőttek számára.

Örökké Haza önkéntes program

stat_minus_3
Örökké Haza önkéntes program
Az Örökké-Haza Egyesület azért jött létre, hogy a kórházban hagyott csecsemők már életük első pillanataitól megkapják azt a szeretetet és biztonságot, amire szükségük van. Önkénteseik rendszeresen látogatják a csecsemőosztályokat: a babákat ringatják, simogatják, és érintésükkel biztosítják számukra a kötődést és a biztonság érzését. Ezen kívül adománygyűjtést és szakmai előadásokat is szerveznek.

Programok

3 találat

Életkérdések

Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok 2026
Többnapos program

Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok 2026

Időpont: október 26. 8:30 - október 28. 14:00
Jel. határidő: Lejárt info
Esztergom, Szent Adalbert Rendezvényközpont
felnőtteknek, papoknak, szerzeteseknek
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Kamasz életvezetési kérdések Szexuális nevelés

Munkatárs- és pedagógus továbbképzés- TeenSTAR képzés
Egymásraépülő programsorozat

Munkatárs- és pedagógus továbbképzés- TeenSTAR képzés

Időpont: 2026. november 27. - 2027. február 6.
Jel. határidő: Létszámkorlát eléréséig
Budapest, Pasaréti Közösségi ház
felnőtteknek, pedagógusoknak
TeenSTAR Magyarország Egyesület

Párkapcsolat erősítés

Ölelj át! csoport Szőke Attila és Etelka vezetésével
Többnapos program

Ölelj át! csoport Szőke Attila és Etelka vezetésével

Időpont: november 27. 8:00 - november 29. 16:00
Jel. határidő: Létszámkorlát eléréséig
Vác, Migazzi HÁz
házasoknak, pároknak
Érzelem Fókuszú Család- és Párterápiás Alapítvány

Cikkek

43 találat

Ifjúsági közösségek

Magányos bozótharcos vagy csapatjátékos? – Így találj magadnak hitben megtartó közösséget

Magányos bozótharcos vagy csapatjátékos? – Így találj magadnak hitben megtartó közösséget

Életvezetési kérdések Gyermeknevelési kérdések

Az elengedés művészete: tudjuk, hogy ez a világ rendje, mégis nagyon fájdalmas

Az elengedés művészete: tudjuk, hogy ez a világ rendje, mégis nagyon fájdalmas

Életkérdések Életvezetési kérdések

Tedd le a telefonod és kövess engem! – A digitális böjt három nagy ajándéka

Tedd le a telefonod és kövess engem! – A digitális böjt három nagy ajándéka

Párkapcsolat erősítés

„Ha szeretnél, tudnád!” – a kimondatlan elvárások hatása a kapcsolatban

„Ha szeretnél, tudnád!” – a kimondatlan elvárások hatása a kapcsolatban

Életkérdések

Istenkapcsolatunk mint a gyógyulás forrása

Istenkapcsolatunk mint a gyógyulás forrása

Párkapcsolat erősítés

A kettesben töltött idő művészete, avagy hogyan találjunk vissza egymáshoz a hétköznapok sűrűjében?

A kettesben töltött idő művészete, avagy hogyan találjunk vissza egymáshoz a hétköznapok sűrűjében?

Családterápia

„Másoknak beszéljük ki a családot?! Majd ők mondják meg?” – egy kis családterápia-gyorstalpaló

„Másoknak beszéljük ki a családot?! Majd ők mondják meg?” – egy kis családterápia-gyorstalpaló

Családsegítés Fogyatékossággal élők támogatása

Léleköntő, ahol az autizmussal élőket védőhálóval vesszük körül

Léleköntő, ahol az autizmussal élőket védőhálóval vesszük körül

Magzatvesztés feldolgozása

Üres bölcső - Hogyan támogasd szerettedet, aki a magzatvesztés fájdalmát hordozza?

Üres bölcső - Hogyan támogasd szerettedet, aki a magzatvesztés fájdalmát hordozza?

További cikk találatok

Szervezetek

1 találat

Remény Háza Pár-Kapcsolat és Család Műhely

Családterápia, Párterápia, Válás feldolgozása

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató