Megoldások / Családi Életre Nevelés (CSÉN) Program - képzés oktatóknak, intézményeknek
Ajánljuk: iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, pedagógusoknak
Elérhető: Országos, évente többször előre meghirdetett időpontban
A Program Módszertani Alapképzés célja, hogy a köznevelésben dolgozó azon szakemberek szakmai kompetenciáit, gyakorlati ismereteit és eszköztárát fejlessze, akik nyitottak a tanulók családbarát szemléletű támogatására személyiségfejlődésük, felnőtté érésük, családalapításuk, élethivatásuk felvállalásának kérdésében. Egyúttal segítséget nyújtson a képzéshez tartozó Tananyag (tanmenet- és óravázlatminták) átadásával és megismerésével a 2020-as Nemzeti Alaptanterv (NAT) CSÉN óráinak gyakorlati megvalósításában, illetve a CSÉN témák egyéb iskolai keretek közti feldolgozásában.
A képzés tematikája:
Alkalmazott módszerek:
A résztvevők betekintést kapnak a családi életre nevelés gyakorlatába. Saját élmény alapján gyakorlati ismereteket és tapasztalatot szereznek az interakcióra, non-direktivitásra, dráma- és élmény-, valamint konstruktív pedagógiai módszerekre alapozó Program alkalmazásával kapcsolatosan, hogy felkészülten kezdhessék meg a CSÉN témák feldolgozását CSÉN órák keretében, vagy más tantárgyba ágyazottan (pl. osztályfőnöki etika, életvitel, kiscsoportos, vagy szakköri foglalkozások) a családbarát szemlélet kialakítása, közösségépítés, személyiség- és kompetenciafejlesztés, családi életre nevelés céllal.
Teljes tákékoztató ITT érhető el.
Feltételek: főiskolai vagy egyetemi végzettség (pedagógus, oktató, nevelő)
Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes
holnap6000@gmail.com
info@mfm-projekt.hu
+3630/995-9960
Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft.
Kamasz életvezetési kérdések Szexuális nevelés Tiszta szerelem
Gyermeknevelési kérdések
Kamasz életvezetési kérdések
Szexuális nevelés
Gyermeknevelési kérdések
Családi életre nevelés Jegyesoktatás
Családi életre nevelés Jegyesoktatás
Családi életre nevelés
Családi életre nevelés
Családi életre nevelés
Családi életre nevelés Szexuális nevelés
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.