Hogyan válhatunk misszionáriussá ott, ahol éppen vagyunk?

Gyakran gondolunk a misszióra úgy, akár egy távoli, egzotikus kalandra. Lelki szemeink előtt felsejlenek a dzsungelben utat törő szerzetesek, a poros afrikai falvakban kutat fúró önkéntesek, vagy a dél-amerikai nyomornegyedekben szolgáló misszionáriusok. Tiszteljük őket, csodáljuk a bátorságukat, de közben megnyugtatjuk magunkat: ez egy különleges meghívás, amely csak keveseknek adatik meg.

Mi, akik reggel beülünk az irodába, délután elhozzuk a gyerekeket az iskolából, este pedig a sarki közértben fizetünk, úgy érezzük, kimaradunk ebből a küldetésből.

Krisztus nemcsak a föld végső határára küldi a tanítványait, hanem azokhoz is, akikkel nap mint nap találkozunk. A misszió nem a földrajzi távolságról szól, hanem a szív közelségéről.

De hogyan válhatunk a hit hiteles tanúivá a modern hétköznapok zajában anélkül, hogy tolakodónak vagy erőszakosnak tűnnénk?

Nemiből induló forradalom: az Egyház lényege a küldetés

Ahhoz, hogy megértsük a saját szerepünket, érdemes visszatekinteni a huszadik század egyik legfontosabb egyházi eseményére, a II. Vatikáni Zsinatra. Az Ad Gentes kezdetű, az Egyház missziós tevékenységéről szóló dokumentum születése nem volt zökkenőmentes. Amikor az első tervezetet bemutatták a zsinati atyáknak, a fogadtatás igencsak hűvös volt; a dokumentum ebben a formában elbukott.

Ekkor történt egy kulcsfontosságú fordulat. Johannes Schüte, SVD a verbita rend akkori generálisa meghívta a bizottság tagjait a Rómától harminckét kilométerre fekvő Nemibe, a verbiták lelkiségi központjába. Ebben a csendes, elmélyült környezetben a bizottság tagjai teljesen újradolgozták a dokumentumot. A közös munka gyümölcse egy olyan átütő erejű dokumentum lett, amelyet a zsinat végül hatalmas többséggel fogadott el. A nemi verbita lelki központ azóta is az Ad Gentes nevét viseli, a fontos esemény emlékére.

Az Ad Gentes dokumentum rögzítette azt a forradalmi eszmét, amely alapjaiban alakítja meg a hitünkhöz való hozzáállásunkat: a zarándok Egyház természeténél fogva missziós. Ez azt jelenti, hogy a misszió nem csupán egy választható plusz program, nem egy kiegészítő tevékenység vagy az Egyház egyik különálló ágazata.

A misszió maga az egyház. Ha az Egyház nem misszionál, akkor megszűnik az lenni, aminek Krisztus megálmodta.

És ami a legfontosabb a mi számunkra: ez a küldetés nemcsak a papok és a szerzetesek feladata. A zsinat egyértelműen kijelentette, hogy a világi híveknek, a laikusoknak kulcsszerepük van a misszióban.

A mi feladatunk, hogy a saját családi, társadalmi és szakmai környezetünkbe beépülve, a világot belülről, a keresztény értékek szerint alakítsuk át.

A jelenlét minősége: misszió a sarki közértben és a családi asztalnál

Ha a misszió az egyház lényegéből fakad, akkor a legelső kérdésünk az: hogyan lehetek misszionárius ott, ahol éppen vagyok? Nem kell hozzá teológiai végzetség, sem szószék. A misszió leggyakrabban nem szavakból áll, hanem a magatartásunk és jelenlétünk minőségéből.

Az őskeresztényekről nem azt jegyezték fel a kortársak, hogy milyen zseniális vitapartnerek voltak, hanem azt: "Nézzétek, mennyire szeretik egymást!"

A leghitelesebb tanúságtétel ma is az evangéliumi életstílus.

Gondoljunk bele, mekkora ereje van egy jó szónak a feszült, fáradt bolti pénztáros felé, aki egész nap monoton munkát végez. A keresztény misszió ott kezdődik, hogy észrevesszük a másik emberben a méltóságot. Ott folytatódik, amikor a családi fészekben, a harmadik álmatlan éjszaka után is a türelmet választjuk a csapkodás helyett. Vagy amikor a munkahelyünkön nem fordulunk el a magányos, kiközösített kollégától, hanem leülünk mellé és valóban meghallgatjuk őt.

Ferenc pápa sokszor a missio ad vulnerá-ról beszélt. Küldetésünk a sebesültekhez, a sérült világhoz irányul. Különösen igaz ez az elesettek, a szegények és a peremre szorultak segítésére. Aktívan kell törekednünk arra, hogy felszabadítsuk embertársainkat mindazon elnyomás – legyen az anyagi szegénység, az írástudatlanság vagy a digitális kirekesztettség – alól, ami távol tartja őket az emberi méltóságtól és ezáltal Istentől.

Amikor segítünk valakinek talpra állni, Isten szeretetét tesszük kézzelfoghatóvá.

Hogyan beszéljünk a hitünkről tolakodás nélkül?

A másik nagy kihívás, amellyel mindannyian szembesülünk: hogyan beszéljek a hitemről úgy, hogy ne legyek tolakodó? Sokan azért hallgatnak, mert félnek a megbélyegzéstől, vagy attól, hogy rátolakodnak a másik ember szabadságára.

Ezt a belső feszültséget úgy oldhatjuk fel, ha megértjük: a misszió nem marketingtevékenység. Nem terméket árulunk, és nem akarunk senkit "beszervezni".

A misszió egyszerűen egy Krisztussal találkozott ember természetes válasza a kapott szeretetre.

Ha valami szépet és jót tapasztalunk az életben, azt ösztönösen meg akarjuk osztani a barátainkkal. A hitről való beszédnek is ilyennek kell lennie.

A kulcs a megosztás, nem pedig a kioktatás. Nem dogmákat akarjunk bizonyítani, hanem a saját történetünket meséljük el, ha kérdezik. A családi ebédeknél, a baráti beszélgetések során, amikor szóba kerülnek az élet nagy kérdései – a szenvedés, az öröm, a jövőtől való félelem –, bátran vállalhatjuk: "Nekem ebben a nehéz helyzetben az imádság adott erőt", vagy "Én a templomi közösségben találtam meg azt a békét, amit kerestem". Ez nem erőszakos hittérítés, hanem őszinte, sebezhető és hiteles vallomás.

A munkahelyünkön a hitünk leginkább az etikus döntéseinkben, a megbízhatóságunkban és a pletykáktól való tartózkodásunkban mutatkozhat meg. Amikor a többiek látják, hogy egy krízishelyzetben nem veszítjük el a reményt, maguktól fogják megkérdezni, mi a titkunk.

Végül nem feledkezhetünk meg a digitális térről sem. A közösségi média felületei a mai kor legforgalmasabb piacterei. Itt is lehetünk misszionáriusok: nem azzal, hogy vallásos idézetekkel árasztjuk el a hírfolyamot, hanem azzal, hogy kommentjeinkben megőrizzük a békét, tisztelettel fordulunk a másként gondolkodók felé, és a megosztottság helyett a hidak építésén fáradozunk.

A misszió arra hív mindannyiunkat, hogy nem kell féltetetlenül Afrikáig utaznunk ahhoz, hogy misszionáriusok legyünk. Elég, ha holnap reggel úgy lépünk ki az ajtón, hogy nyitott szemmel és szeretettel fordulunk a környezetünk felé.

Krisztus hordozói vagyunk, legyünk mi magunk az örömhír és a szeretet hordozói a világ számára!

Kapcsolódj be te is a misszióba!

A misszió ott kezdődik, ahol éppen vagyunk – de sokszor egy konkrét közösség, képzés vagy szolgálat segít abban, hogy bátrabban el is induljunk. Ha szeretnéd megtalálni a saját utadat, nézz körül a Bízd Rá Magad önkéntes lehetőségei között, ismerd meg az Emberhalász Szemináriumot, vagy fedezd fel a Szent András Evangelizációs Iskola képzésit. Ha pedig elcsendesedésre, lelki feltöltődésre és a missziós küldetésed mélyebb átgondolására vágysz, a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház programjai között is érdemes körülnézned.

*****************************************************************

A szerzőről: Magung Fransiskus Xaverius SVD az Isteni Ige Társasága (vagyis a verbiták) Magyar Rendtartományának tartományfőnöke. 2005-ben szentelték pappá a Chicago melletti Techny-ben.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Magung Fransiskus Xaverius SVD, az Isteni Ige Társasága (vagyis a verbiták) Magyar Rendtartományának tartományfőnöke

Letölthető anyagok: