A modern szentektől a láthatatlan árvákig

A modern szentektől a láthatatlan árvákig – értékálló könyvek a Bízd Rá Magad ajánlásával
Megkezdődött a Szent István Könyvhét, a magyar keresztény könyvkiadók legrangosabb és legnagyobb hazai seregszemléje Budapesten, a Ferenciek terén. A jubileumi – immár harmincadik – könyvhéten (mely május 19-éig tart) a keresztény könyvkiadók és szellemi műhelyeik kiadványai mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A jelentős esemény apropóján összegyűjtöttük mi is a Bízd Rá Magad segítő szervezeteihez köthető könyveket, kiadványokat – azzal az örömteli megállapítással, hogy ahogy jógyakorlataink, úgy a kapcsolódó kiadványok is felölelik egy teljes emberöltő életszakaszait, a szüléstől, születéstől az időkorig. Böngésszük együtt a hiánypótló kiadványok között!
Szaléziak a modern szentekről és a fiúk apostoláról
A szaléziak nagy múltú Don Bosco Kiadójának bőséges kínálatából két frissen megjelent könyvet ajánlunk Olvasóink figyelmébe:
Antonella Pandini: Carlo Acutis
Boldog Carlo Acutis csupán 15 évet élt, mégis igazán figyelemreméltó életút az övé. A modern világ szülötte, aki megmutatta, hogyan lehet az internet adta lehetőségeket jól s jóra használni. Ő a digitális világ szentje, aki életének középpontjába az Eucharisztiát helyezte. Ezzel a színes, rajzokban gazdag kiadvánnyal a Don Bosco Kiadó a 4-8 éves korosztályt szeretné megismertetni Boldog Carlo Acutis rövid, de annál figyelemreméltóbb életével. Carlo példát mutat, elgondolkodtat és még a szentté válás receptjét is megosztja velünk.
Dr. Lukács István: A fiúk apostola
„Légy vidám, és tedd a jót!" – Don Bosco rövid mondata a saját életpéldája miatt ma is ösztönöz sokakat, hogy az ifjak testi-lelki megmentésére szenteljék magukat, ha esik, ha fúj, férfi ként-nőként, szerzetesként vagy a világban. E könyvnek az igaz történetei, apró modern utalásai, QR kódjai is segítenek abban, hogy bepillantást nyerjél abba a varázslatos országba, amit Don Bosco körül megtapasztaltak régen és ma is.
A Don Bosco Kiadó standdal települt ki a Szent István Könyvhétre, ahol bőséges kiadvány-kínálatukkal találkozhatnak az érdeklődők.
S hogy hol érnek össze a szaléziak és a Bízd Rá Magad? Jógyakorlataink között megtalálható az óbudai szalézi közösségeknek otthont adó Don Bosco Közösségi ház, ahol számos programmal, lelkiségi eseménnyel várnak mindenkit, az egészen fiatal korosztálytól az időskorúakig.
Útikalauzt adnak a szerelmesek kezébe
A Bízd Rá Magad oldalán nem maradnak tanács nélkül, akik a házastárskeresés fázisában vannak, és ehhez keresztény szellemiségüknek megfelelő online platformot keresnek. A Párkatt.hu kifejezetten az ő számukra készült, és az elmúlt 10 esztendőben bizonyított is: számtalan házasság és számtalan Párkatt-baba a (legszebb) bizonyíték rá.
Az oldal szellemisége több ponton is harmóniában áll II. János Pál pápa szerelemről, szerelmeseknek szóló nagy tanulmányával, a Test teológiájával – természetes hát, hogy a Párkatt.hu gondozta az erről szóló népszerű, gyakorlati kiadvány megjelenését is.
Birgit és Corbin Gams: Útikalauz szerelmeseknek, II. János Pál pápa test teológiája a gyakorlatban
Ez a könyv az emberi szerelemről szól a maga szépségében és nagyszerűségében oly módon, ahogyan ma senki nem beszél róla. Igazi útikalauz mindannyiunknak Isten testünkbe írt üzenetéhez.
Színezd ki a babavárást!
Az Együtt Születünk program – amely szintén megtalálható a Bízd Rá Magad jógyakorlatai között – a szülés-születés körüli időszakot belengő félelem, ismeretlenség-érzés felszámolásában nyújt segítséget az édesanyáknak ismeretterjesztő módszerekkel, már évek óta.
A programot működtető szakemberek megalkottak egy színezőkönyvet, amely amellett, hogy kreatív időtöltésre inspirálja a babára vágyókat és a babát várókat, számos információval is szolgál.
Bakonyi Márta, Entz Sarolta, Joós Andrea: Szívtől-Színig
A könyv bevezet a gyermekvárás témáiba és elkísér ezen a különleges úton. A színezés segít magadba nézni, elmélyülni, valamint kapcsolódni a saját belső folyamataidhoz. Van ideális szülés? Hogyan lehet készülni? Mi segít az anyának? Hol van ebben az apa? Mi jó a babának? Hogyan találjunk rá a saját utunkra? A kiadvány ezekben a kérdésekben nyújt támpontokat. Információ az elmének, színezés a léleknek.
Nordic walking és szemlélődő ima
A Bízd Rá Magad jógyakorlatainak hosszú listáját gazdagító Cor-Way® életforma és egészségépítő módszertan elismert trénere, Molnár Renáta és Hofher József jezsuita pap együttműködésében született meg a jézusi „mozgáslelkiség" könyve, a Jezsuita Kiadó gondozásában, Bíró László püspök és Patsch Ferenc SJ ajánlásával.
Molnár Renáta–Hofher József SJ: A mozgás lelkisége – nordic walking és szemlélődő ima
A Jézusi gyaloglás/Gyaloglás Jézussal lelkigyakorlat nyomán született könyvben a szerzők – túllépve a lelkigyakorlat keretén – az ima és a mozgás csendben megszülető egységének gondolatát bontják ki, mindketten a maguk módszerével.
Molnár Renáta a jézusi „mozgáslelkiség" nyomán vezet be abba, hogyan kapcsolható össze a mozgás, a járás az elmélyült imádsággal, s hogy a sport megújuló nyelvezete hogyan szólíthat meg szépkorút és fiatalt, egészségeset és betegséggel küzdőt, hívőt és keresőt, s hogyan válhat misszióvá, az új evangelizáció egyik lehetőségévé.
Hofher József jezsuita az út központi szerepére fűzi fel a szív imájának lelkiségét s a Jézussal való úton járás szimbolikus történeteit.
A Jezsuita Kiadó négy új kötet bemutatójával, dedikálással és kedvezményes könyvvásárral várja az olvasókat a Szent István Könyvhéten.
Szerzetesek hangja és az élet értelme
A Sapientia-sorozat két kiadványából az alábbi konferenciakötet bekerült a Szent István Társulat katalógusába, Franco Piotti műve pedig egészen friss megjelenés a kiadó kínálatában:
Fehérváry Örs Jákó OSB – Vida Márta (szerk.): A szerzetesek hangja - egy szinodális egyházért. Konferenciakötet
A füzet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2022. március 19-én rendezett tudományos konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett szövegeit tartalmazza. Az írásokat böngészve az Olvasóknak alkalma nyílik rá, hogy elgondolkodjanak az együttjárásnak arról a létmódjáról, amelyre Ferenc pápa hívta meg az egyházat 2021. október 10-én, amikor megnyitotta a szinodális folyamatot. Ehhez a folyamathoz csatlakozott a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2022. március 19-én megrendezett tudományos konferenciájával, hogy több szempontból is körbejárja a szinodalitás témáját.
Franco Piotti: Az élet értelmének keresése. Válogatott tanulmányok a Prédikátor könyvéhez
Franco Piotti a Milánói Katolikus Egyetem oktatója, kutatója volt nyugdíjba vonulásáig. Már diplomamunkájában (Il problema della lingua originale nell’Ecclesiaste) a Prédikátor könyve felé fordult figyelme. Tudományos érdeklődésének e fő irányát számos tanulmány tanúsítja. A bibliai bölcsességi irodalommal foglalkozó cikkei mellett filológiai, héber nyelvtörténeti témájú írásai jelentek meg.
Értékálló művek a Schönstatti Családmozgalom háza tájáról
A házaspárok felé fordul a Semmit Nélküled, semmit Nélkülünk! - Magyar Schönstatti Családmozgalom jógyakorlatunk, melynek képviselői színvonalas kiadványok útján is hitet tesznek a keresztény alapvetések és a család, a szentségi házasság mellett. Sallai-Karikó Éva a mozgalomalapító Tilmann Beller katolikus pap elmélkedéseit tárja az olvasó elé, a szervezet magyarországi vezetői, Török Péter és Orsolya pedig Ozsvári Csaba nagyrabecsült ötvösművészre emlékeznek egy kötetben. Mindkét kiadvány az Új Ember Kiadó gondozásában jelent meg.
Sallai-Karikó Éva: Keresztutunk házaspárként
Tilmann Beller katolikus pap, a Magyar Schönstatt Család megalapítója elmélkedései alapján állította össze Sallai-Karikó Éva kifejezetten házaspárok számára a kötetet. Isten annyira fontosnak tartja a házasságunkat, hogy úgy alkotta meg ezt a többezeréves „intézményt”, hogy a férfi és nő életreszóló szövetsége a legmélyebb és legigazibb szeretetkapcsolatot tükrözze vissza, arra törekedjen, amennyire emberi valónkban ez lehetséges. Krisztus keresztjéből erőt lehet meríteni a házas élet keresztjeinek hordozásához is. Merjük bevallani, hogy még a szentségi házasságban is a boldog pillanatok, az áldozatkész, nagylelkű szeretet mellett megjelennek az ítélkezések, az újbóli elesések, a könnyek, a tövisek, az értetlenség, a magány, a maró ecet, a kilátástalan helyzetek is. Mindezektől nem kell megijednünk, ezek az emberi létünk velejárói. Tilmann atya gondolatai segítenek az elfogadásban, hogy fel tudjunk nézni egymásra sok gyengeségünk, gyarlóságunk ellenére, a csalódás után a megbocsátásban, a kísértések után az újrakezdésben, az egymásra és segítőkre találásban, a mindennapi kereszthordozásban, a lekicsinylésekkel, lenézésekkel való találkozások elviselésében.
Török Péter, Török Orsolya: A Te arcodat keresem, Uram – Ozsvári Csabával az Egyház megújulásáért • Megemlékezések – imakilenced
Ozsvári Csaba ötgyermekes családapa, ötvösművész a budapesti, zugligeti Szent Család-egyházközség, a magyar schönstatti lelkiségi mozgalom, valamint a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja volt. E két utóbbi közösség megfogalmazta és kifejezte azt a szándékát, hogy Csaba életpéldáját követni szeretné, és a Magyar Katolikus Egyház nyilvánossága elé tárni úgy, hogy kezdeményezi a boldoggáavatási eljárását.
A róla szóló, 2016-ban megjelent portrékötet folytatásának tekinthető ez a kiadvány: sorra veszi a 2009 óta történt legnagyobb eseményeket, és a teljesség igénye nélkül bemutatja az előző kötet megjelenése óta napvilágot látott sajtóanyagokat Ozsvári Csabával kapcsolatban. A kiadvány második része egy imakilenced. „Szeretnénk, ha Csaba tisztelete lelki hasznot hozna a mában élő, mindennapokkal birkózó Egyház számára, az életünk számára” – írják a szerzők előszavukban.
Lépjünk együtt a pálosok nyomdokaiba!
A Bízd Rá Magad Szolgálat egyik népszerű jógyakorlata, a Pálos70 teljesítménytúra és zarándoklat küldetés a lelki elmélyülésre, egyben misszió és preevangelizáció is. A Pálos Rend szerkesztésében és kiadásában 2022-ben napvilágot látott, ehhez kapcsolódó kiadvány – egyfajta túra-útikönyv – három pálos tematikus utat mutat be Budapest környékén.
Pálos út – A természetben a természetfelettivel
Sokféle utat járunk be mindannyian. Munkába, üzletbe, rokonokhoz, iskolába... És közben járjuk a belső útjainkat is, sokszor magányosan. A belső utak a nehezebbek, hiszen ezek gyakran arról szólnak, hogy a fejünktől a szívünkig kell megtenni egy hatalmas utat – addig a helyig, ahol megtaláljuk a békét.
Ezen a zarándokúton szeretnénk melléd állni és megosztani valamit..
Az első három pálos tematikus út Budapest környékén a Budai-, a Pilis-, és a Visegrádi hegységekben került kialakításra, ezek bemutatására, kísérése készült a kis kalauz, amelyet Sziklatemplomban lehet megvásárolni. Lépjünk együtt a pálosok nyomdokaiba!
A láthatatlan árvák láthatatlan élete
A szenvedélybetegség kimondható – ezen alapelv mentén működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában a Fogadó Pszichoszociális Szolgálat, amely úgyszintén megtalálható a Bízd Rá Magad jógyakorlatai között. A szervezet fő küldetése a szenvedélybeteg emberek, családok, hozzátartozók segítése, különös tekintettel a szenvedélybeteg szülők gyermekeire. Utóbbiakról szól, az életükbe enged betekintést a Szeretetszolgálat kiadásában megjelent Láthatatlan árvák című könyv.
Láthatatlan árvák
A kötet szerzői mindannyian a „tegnap gyermekei”, akik fontosnak tartják megosztani és láthatóvá tenni saját szenvedélybeteg családban megélt tapasztalataikat. Teszik mindezt a mielőbbi segítségnyújtás reményében, a tegnap és a ma gyermekei szenvedésének enyhítése érdekében.
Szeretnék a novellákon keresztül bemutatni, átérezhetővé, élményszerűvé tenni a diszfunkcionálisan működő családban felnövő gyermekek tapasztalatait, a novellákhoz tartozó szakirodalmi kitekintésekben pedig nevükön nevezni és bemutatni ezeket a folyamatokat.
Ismerkedjünk a demenciával!
A Katolikus Szeretetszolgálat demenciaprogramja hiánypótló szerepet tölt be a betegséggel élők és családjuk számára. A program jelentősége miatt felkerült a Bízd Rá Magad jógyakorlatai közé is. A Szeretetszolgálat nehéz témához érző és szakértő módon közelítő kiadványai nagy segítséget nyújthatnak a rászorulók számára. A kötetek nem kerültek kereskedelmi forgalomba, innen bárki számára letölthetőek.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Szerző: Gerber Erzsébet
Kép forrása: nyitókép: Magyar Kurír/Lambert Attila