A csendben könnyebben találunk rá Istenre - bizdramagad.hu

Sokunk számára a nyár kifejezetten az útnak indulás ideje. Vannak, akik új tájakat fedeznek fel, mások feltöltődést remélnek attól, hogy útra kelnek, és sokan vannak, akik hátizsákot vesznek a vállukra, hogy zarándokként induljanak el egy szent hely felé. Bár a célok különbözhetnek, a zarándoklatnak van egy sajátos kísérője, amelyet nem lehet előre lefoglalni, becsomagolni vagy megtervezni, ez pedig a csend.

Nagy Eszter mentálhigiénés lelkigondozó írása.

^{Forrás: depositphotos.com}

Kamaszkoromban sok éven át jártam a márianosztrai zarándokutat sok száz fiatallal együtt. A hajnali találkozások emléke a pilisborosjenői téglagyárnál, az egymás mellé rendeződés lassan elnyugvó káosza, a csend szelíd terjedése a beszélgető csoportok között és a kitartó gyaloglás a menetrendszerűen jelentkező kellemetlenségek ellenére mind tanítóimmá váltak az évek során.

Megtanultam, hogy elég a kevesebb holmi, hiszen azzal jobban lehet haladni.
Megtanultam, hogy nem sietünk sehova, visz az út, ugyanakkor haladunk a célunk felé, van a zarándoklatnak egy különleges rendje, amibe engem is behív.
Megtanultam, hogy hogyan lehet rátalálni a bennem lévő Isten hangjára úgy, hogy közben több száz ember vesz körül.
Megtapasztaltam az erejét a hitben forrásozó közösségnek és megértettem, hogy milyen hatalmas ajándék, hogy figyelünk egymásra.

Kamaszként tehát mélyen belém égett a zarándoklat-lét tapasztalata, az úton-lét kihívásai és annak az igazsága, hogy nem vagyok egyedül.

A csend két arca

Több mint hangok hiánya. Több mint üresség. Több mint letisztulás, tükörbenézés, a szembesülések lehetőségének tere. S bár a külső körülmények segíthetnek a megteremtésében, jóval túlmutat azokon:

egy mély belső állapot. Jelenlét. Éber, tudatos kapcsolódás önmagunkhoz, másokhoz, a természethez és elsősorban Istenhez.

Érdekes módon ma, amikor talán soha nem volt ennyi lehetőségünk kikapcsolódni, sokan mégis – legalábbis eleinte – nehezen viseljük a csendet. A telefonért nyúlunk a váróteremben, zenét kapcsolunk séta közben, podcast szól vezetés közben. Nem feltétlenül azért, mert szeretjük a zajt. Lehet, hogy egyszerűen félünk attól, ami a csendben vár ránk.

Hiszen amikor elhalkul a külvilág, felerősödik a belső hang.

Előkerülhetnek régi csalódások, kimondatlan fájdalmak, beteljesületlen vágyak vagy olyan kérdések, amelyeket régóta halogatunk.

A csend néha olyan, mint egy tükör: nem teremt új valóságot, csak láthatóvá teszi azt, ami eddig is ott volt.

Ezért lehet a csend egyszerre megtartó és fenyegető.

Megtartó, amikor biztonságban vagyunk ahhoz, hogy találkozzunk önmagunkkal. Amikor nem kell szerepet játszanunk, teljesítenünk vagy bizonyítanunk. Amikor megengedhetjük magunknak, hogy egyszerűen jelen legyünk. S ebben az éber jelenlétben lehetőség nyílik mögé látni a vélt valóságainknak.

És fenyegetővé is válhat, amikor olyan belső tartalmakkal találkozunk, amelyekre még nem állunk készen: nyugtalanság, szorongás vagy hiányérzet tör felszínre.

Elsőre talán menekülnénk előle. Vissza a zajba. Nem azért, mert a zaj jó, hanem mert a csend túl soknak tűnik. Ám érdemes időzni a csendben. Figyelni. Érdeklődve fordulni felé, a vadlesen szemlélődő vadász éberségével várni, szemlélni, hogy mivel találkozunk a csendünkben.

^{Forrás: magnific.com}

A csend mint tanító

Segíthet a csenddel való barátkozásban a dedikált időn – pl. egy zarándoklaton – túl az is, ha olyan példákra tekintünk, akik számára a csend otthonos, sőt forrás: szentek, misztikusok, tanítók, lelkivezetők.

Tekinthetünk például a július 11-én ünnepelt Szent Benedekre, akinek lelkisége ma is meglepően aktuális. Benedek tudta, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem figyelemmel is. A csend számára nem egyszerűen a beszéd hiánya volt, hanem egy olyan tér, ahol meghallhatóvá válik az, amit a mindennapi zaj elnyom.

Magára a csendre tanítóként tekintett, s arra biztatta Regulájában a szerzeteseket, hogy éljenek a csenddel:

"Mert szólni és tanítani a mester dolga, a tanítványokhoz a hallgatás és az odafigyelés illik." (Szent Benedek Regulája)

Egy zarándoklat azonban különleges lehetőséget kínál. A lépések ritmusa, az út egyszerűsége, a természet közelsége lassan lecsendesíti a külső ingereket. Az ember először talán csak a madarakat hallja, a szél hangját vagy a saját lélegzetét. Aztán egyszer csak valami mélyebb is hallhatóvá válik.

Sokan számolnak be arról, hogy egy hosszabb gyaloglás során olyan felismerések születtek bennük, amelyekre hónapok vagy akár évek óta vártak. Nem azért, mert különösen erősen gondolkodtak rajtuk, hanem mert végre volt terük meghallani őket.

Persze találkozhatunk Istennel zajban is. Egy családi ebédnél, egy koncerten, egy gyermek nevetésében vagy egy zsúfolt hétköznap közepén. Isten nincs a csendhez kötve.

Mégis van valami különleges abban, amikor a zaj nem takarja el a jelenlétét.

A Biblia szerint Illés próféta sem a földrengésben, sem a viharban, sem a tűzben találkozott Istennel, hanem a "halk és szelíd hangban". Lehet, hogy valójában ez Isten "anyanyelve"?

A zarándok csendjében alapkérdésekkel szembesül:

Mi után vágyakozom valójában?
Mitől félek?
Mi hiányzik az életemből?
Mire hív most Isten?

Szent Benedek évszázadokkal ezelőtt felismerte, hogy a belső rend nem a világ kizárásából születik, hanem a figyelem gyakorlásából. Talán a mai embernek is erre van a legnagyobb szüksége. S talán a nyári időszakban több lehetőségünk nyílik arra, hogy elinduljunk a saját tényleges vagy belső utunkon akár a fenti kérdések nyomában.

És a csendben bizonyosan megtaláljuk a ránk váró válaszokat is.

Szerző: Nagy Eszter mentálhigiénés lelkigondozó

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: magnific.com, depositphotos.com
Szerző: Nagy Eszter, mentálhigiénés lelkigondozó

Letölthető anyagok: