Ami sérült, az gyógyulásra vár – családi sebeink is ilyenek

Mit kezdjünk a családi sebzettségeinkkel, miként szolgálhatják az azokkal kapcsolatos felismeréseink a növekedésünket, a szeretet kiteljesedését? Ne felejtsük el: sebzettségünk nem csak a kapcsolatainkat fenyegető veszély, hanem esély is a szeretetben való növekedésre!

Egyre közismertebb tény, hogy a családi sebek – például az eredeti (származási) családunkban szerzettek – miként befolyásolják, árnyékolják be jelenünket, kapcsolódási képességünket, jóllétünket és jelen (felnőtt) kapcsolatainkat. A reflexió azonban gyakran megáll ezen a szinten, ami önmagában még nem segít…

Lehet, hogy csak elkedvetlenít, ha ezekkel szembesülök, hiszen milyen jövőt remélhet, akinek a puttonya sok sérüléssel van tele? – gondolhatná az olvasó. Mások lehet, hogy akaratlanul is felmentést találnak a családi sebzettségekben: „nem tudok más lenni, hiszen nekem sem volt mintám” – satöbbi.

Ezek a reakciók nem segítik a növekedést, a továbblépést: sem a reménytelenség hangja, sem az önfelmentés hangja. Sokkal építőbb a kérdést így feltennünk:

mit kezdhetünk a családi sebzettségeikkel, miként szolgálhatják ezek a felismerések a növekedésünket, a szeretet kiteljesedését a jelenlegi kapcsolatainkban?

Elsőre talán túl utópisztikusan hangozhat a kérdés, elemeire bontva azonban lépésről lépésre tovább vezethet egy harmonikusabb, érettebb kapcsolati élet felé vezető úton.

Indulásként talán érdemes felidézni egy jó példát, ami erőt ad. Ismerek olyan személyt a környezetemben, akiről tudom, hogy rengeteg családi sebet kapott, és most azt látom rajta, hogy harmonikus a jelen kapcsolati élete? Vajon mi a titka? Ha olyan kapcsolatban vagyunk az illetővel, akár egy kérdésfeltevést is megér: ő maga mit válaszolna a kérdésre?

Az egyik lehetséges válasz véleményem szerint az, hogy egyrészt sikerült valamiképp szembenéznie a fájó múlttal és megbékélnie vele. Másrészt, aki sokat nélkülözött, szenvedett kapcsolati téren, talán még inkább értékeli a jót, amit kap, kevésbé tartja magától értetődőnek. Többet küzd érte, tesz érte, és ha hibázik, de megbocsátanak neki, jobban szeret… (Vö. Lk 7, 44-47: "Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. […] Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.”)

A konfliktusok megértésének egy lehetséges modellje

Az első lépés a gyógyulás útján valóban a felismerés, megértés. Milyen mintákat hozok, ezek hogyan befolyásolják a jelenemet? Mi az, ami a jelenlegi reakcióimban a múltat idézi? Miként árnyékolja be a múlt a jelenemet azáltal, hogy kivetül rá?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása abban segít, hogy irányíthatóvá váljanak a cselekedeteim.

Ha tudom, mit és miért teszek, nagyobb a remény rá, hogy változtatni tudok; mint akkor, ha mindez öntudatlan reakcióként zajlik le bennem és a kapcsolataimban.

Összességében a konfliktusainknak általában három rétege van.

1. Az első, felszíni réteg a jelen konfliktusa: például az, hogy különösen is érzékenyen érint egy kritika, aminek kapcsán felcsattanok, vagy épp bezárkózom.
2. Egy következő réteg az adott kapcsolat története: lehet, hogy ez egy visszatérő motívum, sok ilyen konfliktus ért már az adott kapcsolaton belül, és a jelen konfliktusban akaratlanul is felidéződnek a régebbi feszültségek, csalódások is, így még jobban fáj, még jobban érint a jelen nézeteltérése.
3. A harmadik, legmélyebb szint a hozott, származási családban megélt kapcsolati minták szintje: lehet, hogy más fel sem venné az adott kritikát, de engem azért is érint különösen fájóan, mert hasonló helyzetben találtam magam gyermekként, és megelevenednek a „nem vagyok elég jó” vagy más fájdalmas mély belső üzenetek hangjai bennem.¹

Már a leírásból is érthető, érezhető, hogy ha a jelen konfliktusa megelevenít egy múltbeli, vagy akár gyermekkori emléket, akkor a reakcióm sokkal nagyobb lesz, jobban fáj az adott seb. Mindez sajnos azt is jelenti, hogy a reakcióm aránytalan lesz! Például erősebben csattanok fel, vagy olyan mértékben vonulok ki/zárkózom be, amit csak az adott szituáció nem indokolna…

Érthető ez a reakció, de attól még a másik fél számára joggal tűnhet túlzónak, és lehet olaj a tűzre! Pláne, ha esetleg ő is hasonlóképpen van jelen: benne is érintődik múltbeli konfliktus is, sőt, akár az eredeti (származási) családból hozott minta… Így keveredünk aztán egyre mélyebbre a konfliktus-spirálba, míg már el is vesztjük a kontrollt.

Az első lépés tehát a konfliktusok spiráljából kifelé vezető úton a felismerés. Ha már kívülről látom magam, és a másikat, ha már gondolkodom róla, hogy honnan ismerős az érzés, ami a konfliktus során megelevenedik bennem, megtettem az első lépést, hogy ne csak tehetetlenül sodródjak, hanem fogódzót találjak a helyzetben.

Kapcsolati mintáink és a kötődés

Kapcsolati mintáink megértéséhez fontos modellel szolgál a kötődéselmélet – melynek részletes kifejtését itt mellőzném, csupán néhány tanulságát emelném ki.²

Életünk legelső kapcsolataiban alakul ki a kapcsolódási képességünk: mit is tanulunk meg indirekt módon magunkról és a számunkra fontos személyről?

Általában a legmarkánsabb nyoma bennünk az elsődleges gondozó személlyel (leggyakrabban az anya) való kapcsolatunknak van, de ez kiegészül sok más számunkra fontos személy, akár családtag, akár más kapcsolat tapasztalataival.

Vajon mit tanulunk meg magunkról? Azt, hogy alapvetően szerethetőek vagyunk? Hogy bátran megszólíthatjuk a környezetünket, kifejezhetjük az igényeinket?

A másik fontos kérdés, hogy a kapcsolatbeli partnerünkről milyen tapasztalatokat vontunk le. Vajon a másik megbízható, elérhető, válaszkész? Érdemes/lehet hozzá fordulni? Vagy hol elérhető, hol nem, teljesen kiszámíthatatlan? Esetleg valami miatt nem elérhető érzelmileg, így leginkább csak magunkra számíthatunk?

Ezek az első tapasztalatok, bár nem tudatosan, de nagyon mélyen belénk ivódnak, és meghatározóak lesznek abban, ahogy másokhoz közeledünk.

• Ha magunkról és a másikról is pozitív ez az alaptapasztalat, biztonságos lesz a kötődésünk, és bátran merjük kifejezni az igényeinket, és nyitni mások felé.
• Ha negatív ez a kép magunkkal kapcsolatban, szorongóvá válunk, pláne, ha a másikról is azt tapasztaljuk, hogy néha elérhető, máskor meg nem. A szorongás pedig gyakran túlzott reakciókhoz vezet, például féltékenykedéshez, nehezen megnyugtathatósághoz.

Ha a kép a másik félre vonatkozóan alakult negatívan, miszerint úgysem elérhető, nem lehet számítani rá, könnyebben megtanuljuk, hogy csak magunkra számíthatunk, és nehezen leszünk érzelmileg elérhetőek. Inkább visszavonulással, magunkba fordulással próbálunk megnyugodni konfliktusos helyzetekben, melytől a másik fél elutasítva, kizárva érzi magát általában (még akkor is, ha ez alapvetően nem ellene irányult.)

A skála természetesen széles arra vonatkozóan, kire mennyire jellemző egyik vagy másik sérülés, a szélsőségestől az egészen enyhe kapcsolati nehézségekig (pl. hogy nem mondjuk ki, mit szeretnénk, mert a másiknak tudni kellene…).

Hozott kapcsolati mintáink beazonosításában segítséget nyújthat a már említett könyv³, vagy Székely Ilona „Törékeny kincs – Boldog házasság” című munkafüzete vagy azonos című videósorozata. Felismeréseinket érdemes párunkkal, családtagunkkal is megosztani egy nyugodt beszélgetés keretében, mindez segítheti a kölcsönös megértést, és növeli az intimitást a kapcsolatban.

Kiút a kapcsolati minták sebzettségéből

Talán magunkra ismertünk az előző bekezdések valamelyikében, egy lépéssel közelebb kerültünk saját kapcsolati mintáink megértéséhez. Mi segíthet ezeket a hozott mintákat meghaladni?

Az első fontos felismerés talán az, hogy nem csak ezeket a mintákat hozzuk magunkkal.

Tény, hogy az elsődleges gondozó személlyel való kapcsolati mintánk a legmeghatározóbb, de nem csak ez határoz meg bennünket. Sokszor tapasztalható, hogy akár súlyosan bántalmazó, elhanyagoló környezetben felnőtt gyerekek is képesek harmonikus kapcsolati élet kialakítására felnőttként, melynek hátterében kiderül, hogy volt egy olyan elérhető nagymama, szomszéd vagy valaki más az illető életében, akitől valami mást tapasztalt meg, mást tanult…

Mi a kivétel, ami erősíti a szabályt az én életemben? Melyek azok a pillanatok, amikor jól tudok kapcsolódni? Kik hatottak még rám az esetlegesen sebző alapkapcsolataimon kívül, és mit tanultam, tapasztaltam tőlük? Lehet, hogy egyszerre él bennem az a kép, hogy nem vagyok szerethető, nem számítok, de az is, hogy igen? Melyek az életem kitüntetett pillanatai, kapcsolatai, amikor ezt megéltem? Ezek a rejtett erőforrások ugyanúgy hozzám tartoznak, és lehet építeni rájuk.

Ezzel együtt is, ami sérült, az gyógyulásra vár. A fizikai gyógyítás is gyakran a feltárással indul, a seb kitisztításával, és csak utána folytatódik a sebkötözéssel. Néha épp itt akadunk el: szeretnénk rögtön bekötözni a sebet, ami így csak elgennyesedik.

Erre lehet példa, amikor úgy akarok megbocsátani, hogy még ki sem mondtam, mi fáj, mi fájt, és az ehhez tartozó nehéz érzéseket. Így sajnos nem érzelmi, kapcsolati gyógyulás forrásozik majd ebből nagy valószínűség szerint, hanem elfojtás, mely további konfliktusok táptalajává válik.

Az első lépés tehát inkább annak bevallása, átélése, ami nehéz volt, ami hiányzott, ami fájt.

Ebben útitársul szegődhet mellénk egy képzett segítő szakember, vagy - kevésbé komplex esetekben- egy családtag, barát, stb.

Akár segítő szakemberrel, akár személyes ismerőssel, rokonnal osztjuk meg a történetünket, gyógyító erejűvé válik számunkra a tapasztalat, hogy valaki együtt érez, megért, nem vagyunk egyedül a nehéz emlékekkel.

Már az maga fél gyógyulás, amikor a sebzettség pillanatait megosztva megéljük, hogy bár akkor és ott nem volt elérhető/pozitív tapasztalatokat közvetítő számunkra a másik fél, de most igen, van aki meghallgat, megért, együttérez. Nem a sebzettségé tehát az utolsó szó.

A következő lépés az elengedés, elgyászolás: ez történt, de nem akarom, hogy ez határozza meg a jelenemet, az életemet, így kész vagyok elengedni, megbocsátani a történteket.

Fontos lépés ez, aminek segítségével megtörhetőek, letehetőek generációkon átívelő minták, törések. Sokszor elsőre csak egy akarati döntés kimondása a reális célkitűzés, az érzelmek lassabban változnak, követik majd ezt.

Az új kapcsolati minták épülését, kialakulását célul kitűzve pedig nem vagyunk magunkra utalva: ami kapcsolatban sérült, az kapcsolatban gyógyult. Megvan a lehetőség arra, hogy jelenlegi kapcsolatainkban jelezzük, ami épp nehéz, amikor nem tudjuk, mit tehetnénk, amikor szükségünk lenne a másik megnyugtatására, amikor elbizonytalanodtunk magunkban. Azáltal lesznek gyógyítóak a kapcsolataink, hogy egymásra utaltan, együtt változhatunk, alakíthatjuk ki, mit szeretnénk másképp tenni.

Paradox módon a saját gyengeségünk még erősítheti is a másikat, hiszen megélheti, hogy ő fontos, hogy rá van szükségünk, ami őt is gyógyítja.

Lehet, hogy egy következő kanyarban pedig így már ő is bátrabban meg tudja majd osztani a saját nehézségét, elbizonytalanodását, szükségletét, amikor meg mi tudunk melléállni megértéssel, együttérzéssel, elfogadással.

Így indul el a szeretet pozitív spirálja negatív helyett, és nem csak a konfliktusok elmélyülésében provokálhatjuk egymást, hanem hasonlóképpen a bizalom és szeretet elmélyülésében, újjáépülésében is. Talán ezért is van, hogy

a sebzettségek egyben esélyt is jelentenek a szeretetben való növekedésre, és a sebzettséggel induló de azokat meghaladó, túlnövő kapcsolatok sokszor erősebbek és mélyebbek, mint a kevésbé mélyről indulóak.

Erőforrásaink

A kapcsolatok gyógyulása felé induló utunkon az útitarisznyánkba pakolhatjuk tehát a pozitív mintáinkat, hiszen ezek is valósak, nem csak a sebzettségek; élhetünk a segítő szakemberek (egyéni, vagy párterápiás segítségnyújtás) adta lehetőségekkel, kapcsolatépítő és prevenciós programokkal⁴, és nem utolsó sorban azokkal az erőforrásokkal, amelyek a hithez kapcsolódnak.

Hívő emberként van egy biztos, biztonságos kapcsolatunk: a mindenható, teremtő Istennel, mely kapcsolat szintén a gyógyulás forrásává válhat: az Ő kegyelme, segítsége átlendíthet bennünket a holtpontokon, és megnyithat a remény és gyógyulás felé.

¹ James N. Sells és Mark A. Yarhouse: Konfliktuskezelés a párok lelkigondozásában
² Aki szeretne többet olvasni a témáról, ajánlom a már gyakorlatba átültetett, olvasmányos leírását Sue Johnson és Kenny Safender: Kapcsolatra teremtve - Ölelj át! - Együtt, Istennel c. könyvében
³ Sue Johnson és Kenny Sanderfer: Kapcsolatra teremtve - Ölelj át! - Együtt, Istennel (Harmat-ÉFT, Budapest, 2019)
⁴ Kifejezetten a kötődéselméleten alapuló, párkapcsolat erősítést célzó program az Ölelj át, vagy Hold me tight program, melyről szintén olvasható információ a Bízd Rá Magad oldalán.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Dr. Szabó-Jáki Zsuzsanna, klinikai szakpszichológus, a Bízd Rá Magad csapatának tagja