Párkapcsolati kötődési mintázataink

Minden kapcsolatban természetes, hogy idővel megjelennek viták, konfliktusok. De amikor sokadjára is ugyanabba a folyóba lépünk bele, és a vitáinkban ugyanazokat a tánclépéseket tesszük meg akár különböző, akár hasonló témákban, akkor érdemes elgondolkodni a kötődési stílusunkon, és arról, hogy ez hogyan hat kapcsolatunk dinamikájára. Mielőtt tovább olvasod a cikket, válaszd ki a rád jellemző állítást ... és jegyezd meg!

1. Könnyű számomra, hogy érzelmileg közel kerüljek másokhoz. Számomra kellemes, ha másoktól függök, és ha mások függenek tőlem. Nem aggódom amiatt, hogy egyedül maradok vagy nem fogadnak el.
2. Számomra kényelmetlen közel kerülni másokhoz. Szeretnék érzelmileg közel kerülni másokhoz, de nehéznek találom, hogy teljesen megbízzam a másikban vagy függjek tőle. Attól félek, hogy megsérülök, ha a másikat túl közel engedem magamhoz.
3. Szeretnék teljes intim érzelmi közelségbe kerülni másokkal, de mások vonakodnak olyan közel kerülni, mint amennyire én szeretném. Kényelmetlenül érzem magam közeli kapcsolatok nélkül, de aggódom, hogy mások nem méltányolnak annyira engem, mint én őket.
4. Kényelmesen érzem magam közeli érzelmi kapcsolatok nélkül. Nagyon fontos számomra, hogy független, önálló legyek. Nem szeretem, ha másoktól függök, és ha mások függenek tőlem.

A kötődés szerepét és jelentőségét magyar analitikus pszichológusok ismerték fel először a XX. sz. első harmadában (ezt nevezik Budapesti iskolának). Erre az alapra épített a kötődési elmélet atyja, John Bowlby, aki családjában hatodik gyermekként jött világra.

A kor szokásai szerint őt és a testvéreit dadák nevelték. Édesanyját általában naponta egyszer látta, amikor délutáni teaidőben egy órát a gyermekeivel töltött. Ennek oka a kor felfogása volt, amely szerint a szeretet kimutatása és a nagyfokú figyelem a gyermeket elkényezteti. Hétévesen egy bentlakásos iskola tanulója lett, ahol szörnyen érezte magát. Diplomás pszichológusként egy beilleszkedési nehézségekkel küszködő gyerekekkel foglalkozó iskolában kezdett dolgozni, az ő hatásukra kezdett foglalkozni azzal, hogy a korai tapasztalatok hogyan befolyásolhatják a személyiség fejlődését.

Kutatásai nyomán megállapította, hogy minden gyermeknek veleszületett szükséglete, hogy első életévében kialakuljon legalább egy szoros érzelmi kapcsolata.

A kötődés tehát közelség keresése és fenntartása egy másik személlyel. Ezt a testi-érzelmi szükségletet elsősorban a szülők, főképp az édesanya elégíti ki a mindennapi gondozás, a babával történő interakciók során. Az elsődleges kötődés megszilárdulási időpontja eltérő lehet: négyhónapos kortól egyéves korig történik meg.

A kötődés nem jön létre automatikusan, az interakciók alapozzák meg. Az újszülött viselkedési repertoárja: a sírás, nevetés, kapálózás, mind olyan viselkedés, amely biztosítja a közelséget és elősegíti az anyával a kapcsolódást. A kötődési kapcsolat megszakadása esetén a kötődési személy nem helyettesíthető egy másik (még a szűkebb környezetben jelenlévő) gondozóval sem, mert a kialakult kötődés személyhez kötött, nem vihető át másik kapcsolatra.

A csecsemők azonban több kötődést is kialakíthatnak az első életévek során (pl. az anyához és az apához), így, ha az egyik kapcsolat átmenetileg vagy véglegesen megszakad, támaszkodhatnak egy másik kötődési kapcsolatra.

Bowlby kötődéselméletét Mary Ainsworth vitte tovább, ő világított rá, hogy

a gyerekkorban megtanult kötődési mintázat és a felnőttkori romantikus kapcsolat kötődési viselkedése szorosan összefügg.

Kötődési stílusok

A kötődési stílusok tehát olyan kötődési mintákat jelentenek, amelyeket gyermekkorunkban tanulunk meg, és felnőttkori kapcsolatainkba is továbbvisszük.

Életünk első kapcsolatában megtapasztalt kötődésünk minősége alapvetően meghatározza, hogy egész életünk során hogyan viszonyulunk más emberekhez, és hogyan reagálunk az intimitásra.

• Ha csecsemőként édesanyánk (vagy aki legtöbbet velünk volt) figyelt ránk, éreztette velünk a szeretetét, képes volt reagálni a sírásunkra, jól értelmezte változó fizikai és érzelmi szükségleteinket, akkor valószínűleg biztonságos kötődés alakulhatott ki.

Felnőttként ez azt jelenti, hogy az ilyen személy magabiztos, bizakodó és reményteljes, képes egészségesen kezelni a konfliktusokat, jól reagál az intimitásra, és eligazodik a romantikus kapcsolatok hullámvölgyeiben.

• Aki azonban csecsemőkorában zavaros, ijesztő vagy következetlen érzelmi kommunikációt tapasztalt, ha édesanyja nem tudta következetesen megvigasztalni, vagy nem tudott reagálni a szükségleteire, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy bizonytalan kötődésű ember vált belőle.

A bizonytalan kötődésű csecsemők gyakran olyan felnőttekké válnak, akik nehezen értik meg saját érzelmeiket és mások érzéseit, ami korlátozza a stabil kapcsolatok kialakításának vagy fenntartásának képességét. A bizonytalan kötődési stílusú felnőtt gyakran nehezen kapcsolódik másokhoz, visszariad az intimitástól, vagy túlságosan ragaszkodó, esetleg túlzottan félénk vagy szorongó lesz egy kapcsolatban.

A kutatók az alábbi kötődési stílusokat különböztetik meg:

• biztonságos
• szorongó-ambivalens
• dezorganizált
• bizonytalan-elkerülő

Kötődés csecsemőkorban

A magabiztos anya képes megnyugtatni a gyermekét, aki ezáltal kiszámíthatóságot, biztonságot él meg. A biztonságosan kötődő gyerek jól kezeli az érzelmeit, rugalmas, jól működik a kapcsolataiban, jól kommunikál, megfelelő az önértékelése.

Ha a szülő túlságosan szorong, hol odafigyel, hol nem a gyerekére, nem tud érzelmileg ráhangolódni, sőt akár a bajban lévő gyerektől pánikba esik, nem képes megnyugtatni őt, ezzel növeli a félelmét és így a gyerek nem lesz képes az érzelmeit szabályozni. Az ilyen gyerekek rosszul tűrik kudarcot, gyakran van dührohamuk. Az ilyen gyerekek lesznek szorongó-ambivalens kötődésűek.

Ha a szülő elhanyagoló, bántalmazó, vagy mentálisan beteg, nem tud a gyermeke felé fordulni, vagy ha felé is fordul, saját feldolgozatlan vesztesége, traumája miatt fájdalom, ijedelem, fenyegetettség tükröződik a tekintetében, akkor nem tudja megnyugtatni a gyermekét, aki megrémül, menekül tőle. Az ilyen gyerekek számára kiszámíthatatlan, félelemteli a szülővel való kapcsolat. Vágyik a közelségre, de fél is tőle, mert a szülő egyszemélyben jelenti a vágyott kötődést és a veszélyt is. Az ilyen gyerekek kötődése dezorganizált lesz.

Ha a szülő elutasító, nem hangolódik rá és nem reagál a gyerek érzelmi szükségleteire, vagy bagatellizálja, tagadja a gyerek igényeit, nem vigasztalja meg, akkor jellemzően a gyerek kezdetben próbálkozik, majd visszahúzódik, és egyre kevésbé bízik abban, hogy eléri anyja ingerküszöbét. Sokszor ezek a gyerekek saját fantázia világot építenek maguknak, abba menekülnek, ezzel oldva saját feszültségeiket. Az ilyen gyerekek lesznek bizonytalan-elkerülő kötődésűek.

Kötődés gyermekkorban

Természetesen a csecsemőkor és a felnőttkor között szerzett tapasztalatok is befolyásolják és alakítják a kapcsolatainkat, a hozzáállásunkat. A csecsemőkori agyunk azonban annyira érzékeny, és olyan mélyen befolyásolják a megtapasztalt kötődési élmények, hogy

életre szóló nyomok keletkeznek bennünk és ezek a felnőttkori kapcsolatainkra is hatással vannak.

A gyermekkorban tanuljuk meg az érzelemszabályozás alapjait. Biztonságos kötődés esetén, az anya és a gyerek interakciói során a negatív érzések megnevezhetők, lehet rá reflektálni, így csillapíthatók. Bizonytalan kötődés esetén az anya és a gyerek kapcsolatában a feszültség miatt a gyerek nem tudja kordában tartani az érzelmeit és elég hamar heves érzelmek alakulnak ki. A gyerekben nem, vagy gyengén alakul ki az önmegnyugtatás képessége.

A cikk elején felsorolt mondatok Cindy Hazan és Phillip R. Shaver amerikai pszichológusok kutatásaihoz köthetők, megfigyelésük szerint a mondatok ezekhez a kötődési mintákhoz tartoznak:

Biztonságos: 1.

Ambivalens: 2.

Dezorganizált: 3.

Elkerülő: 4.

A kötődési stílusunk egy spektrum, nem vagy-vagyként kell rá tekinteni, hanem egy skálán helyezhetjük el leginkább magunkat.

A felnőtt kötődési kapcsolat jellegzetességei

A biztonságosan kötődő felnőttek egymással kölcsönös, szimmetrikus, rugalmas kapcsolatot tudnak kialakítani. Jól kezelik a közelséget, a saját függésüket és társuk függését.

Nyíltan beszélnek pozitív és negatív érzéseikről, szükségleteiket tudják képviselni. Nem félnek a sérülékenységük feltárásától.

Ha bajban vannak keresik társuk támogatását és képesek ráhangolódni társukra. Elérhetők, ha a partnerüknek szüksége van rájuk, és kibírják, ha társuknak más a véleménye. A felnőttkori kötődési párkapcsolat fontos eleme az érzelmi elérhetőség és válaszkészség mellett az elköteleződés. A fizikai jelenlét hiányában is képesek a kapcsolatot értékesnek látni. A kapcsolatuk erotikával és szexualitással átitatott.

Az ambivalens kötődésű felnőttek a párkapcsolatban intenzív érzelmességet mutatnak és képesek az intimitásra. Gyakran igénylik a megerősítést. Éberen figyelik, hogy elég jók-e a kapcsolatban. Követelőzve igényelnek több időt, figyelmet, intimitást: legyen több szex, lehessen hosszan lelkizni, mindig együtt kell elaludni. Érzékenyek a partnerük rezdüléseire, főleg negatív jelzéseire.

Folyamatosan félnek attól, hogy nem jól csinálnak valamit és különösen félnek az elhagyástól.

Gyakran eltúlozzák a személyüket fenyegető veszélyeket, sérelmeket. A konfliktusokat sokszor kiélezik.

Dezorganizáltan kötődő felnőttekben a korai trauma növeli az igényt a közeli intim kapcsolatra, de csökkenti a képességet a bizalomra, a kapcsolat építésére. Extrém bennük a vágy a közelségre, de ha megkapják, akkor megijednek, eltávolodnak, félnek. Szeretnének közel lenni, de nem tudják elviselni, ugyanakkor nem bírják az egyedüllétet sem.

Amikor a másik eltávolodik, az elutasítottság keserű érzése felidézi a korai traumát.

A gyakori traumás emlék és érzelem „betörés”, lefoglalja a dezorganizált kötődésű egyént, így kevéssé tud jelen lenni a párkapcsolatban, kevésbé tud gondoskodást nyújtani. A trauma következménye az időnkénti dermedtség, az alacsony hőfokú kapcsolódás. Az érzelem-szabályozás tartós zavara miatt gyakoriak a dührohamok, az ingerültség. Mindez kaotikus viselkedést eredményez. Összességében gyakran magányosak és elkeseredettek.

Az elkerülően kötődő felnőttek nehezen kezdeményeznek párkapcsolatot, bizalmatlanok, nem adják ki és át magukat.

A párkapcsolat elmélyülésekor úgy érzik a másik túl sokat akar.

Nem keresnek támaszt a másiknál és nehéznek tartják a támasz adását. Visszavonulnak, ha a másik szorong, inkább feladatokra, aktivitásra koncentrálnak. A legtöbb helyzetre beszűkült érzelmességgel reagálnak. Fontos számukra a függetlenség a párkapcsolatban, a túl erős közelség terhes. Nincs nagy elvárásuk a partnerüktől, leginkább azt kérik, hogy hagyják őket békén.

A vágyaikat nem fejezik ki, sérülékenységüket nem tárják fel, mindent egyedül akarnak megoldani és jellemzően konfliktuskerülők.

Sokszor élnek meg nehézséget az elköteleződésben, akadályozott az összeköltözés, a házasságkötés, a gyerekvállalás számukra. Szakításkor jellemzően megkönnyebbülnek.

Kötődési mintázatunk nem végleges

A bizonytalan kötődés biztonságos irányba mozdítható. Az első lépés a belső figyelem, a reflektálás fejlesztése. Különösen hasznos, ha egyre pontosabban értjük érzéseinket és szükségleteinket.

A párkapcsolatban megélt pozitív élmények bátoríthatnak a kockázat vállalására, az intenzívebb bevonódásra, a sérülékenységünk felvállalására.

Az önismereti munka és a korai sebzettségeink feldolgozása még a biztonságosan kötődőket is segítheti, de különösen jót tehet, ha bizonytalan kötődésűek vagyunk. Az önismereti munka során az elkerülő kötődésűek jobb agyféltekés feladatok segítségével jobban megérthetik, mit érezhet a társuk. Ambivalens kötődésűeknek bal agyféltekés fejlesztés javasolt, hogy jobban megtanulják megnevezni és kezelni az érzelmeiket és félelmeiket.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Kigyóssy-Bozsó Andrea