Az anyák nem a halandóságnak szülnek, hanem a halhatatlanságnak

Cikkek, hírek / Az anyák nem a halandóságnak szülnek, hanem a halhatatlanságnak

Ebben a cikkben

Nem is olyan rég, még Karácsony ünnepére készülve Szent Lukács evangélista hírt adott két fontos személyről, igaz, még nem kifejlődött, felnőtt emberi mivoltukban. Két rejtőző Életről, két „pocaklakóról”, akik nagyon is meghatározó személyiségei lesznek a történelemnek és üdvösségünk történetének.

Nem nehéz felismerni: Keresztelő Jánosra és Jézusra gondolunk, akik most, a karácsonyi időben már két újszülött Gyermekként örvendeztetnek meg bennünket. Mindketten viselnek egy fontos, közös vonást: bár világra jöttüket csodás események övezik, mégis egy nagyon egyszerű hétköznapi dologban mutatkozik meg életük egyik legszebb, legnemesebb valósága. Mindkettőnek van ugyanis édesanyja. Mondhatnánk érzéketlenül: „semmi különös”, hiszen őket is, mint mindenki mást, anya hozza világra – mégis, mi ebben a szenzáció?

Jézus Édesanyja lélekben a mi Anyánk is

Forrás: depositphotos.com

Ha jól belegondolunk, maga az anyaság az egyik legnagyobb „szenzáció”. Ami nem hivalkodó, nem önnön érdemeivel kérkedő. Hanem csendes és alázatos elköteleződés. Nem hősként tetszelgő szerep, hanem hivatás, mely a mindennapok csendes hősiességében, sokszor önmagát sem kímélő, éjjel-nappali szolgálatban mutatkozik meg.

Hogy ennek igaz tanúságtételét meghalljuk, nekünk is közel kell mennünk hozzá, úgy szemlélve, ahogyan van. Ahogyan maga Isten is rátekint. Nem véletlen, hogy Isten Fia is Édesanyától akart e világra születni és családban felnövekedve készülni páratlan küldetésére. Családban, mely nem idilli közeg: a Szent Család tagjainak is bőven kijutott a megpróbáltatásokból.

Ha valós küzdelmeik közt szemléljük közös útjukat, akkor van esélyünk igazán erőt meríteni példájukból.

Az élet továbbadásának a földi anyaság általi csodája nem természetfölötti lények életében mutatkozik meg, hanem egyszerű, hús-vér anyák életében. És bár a Szűzanyáról tudjuk, hogy „kegyelemmel teljes”, a maga természetes határai neki is megvannak, hiszen ember.

Ő is el tud fáradni, neki is szüksége van alvásra, töltődésre, figyelemre, emberi támaszra. Jobban belegondolva: szüksége van Józsefre, a rokonokra, otthonára. Hitre, reményre, szeretetre. Zarándoklatra a Jeruzsálemi Templomba, Istennel és egymással „úton levésre” és állandó növekedésre, sőt, tisztességes szórakozásra is – lám, Fiát még menyegzőre is elkíséri, ahol közbenjárása nemcsak a bajbajutott párt húzza ki a bajból, hanem hitet ébreszt Krisztus iránt a körülállókban…

Mária nem Isten, nem is félisten. Egyszerű ember, egyszerű asszony, anya: ő az „Új Éva”, ő lesz az Istenszülő.

És ha nem is Mária szeplőtelenségét tekintjük, hanem minden más anyát, akiknek életében – Évától, „minden élő anyjától” (Ter 3,20) kezdve –, számolnunk kell az emberi esendőséggel, hibákkal is. Sok türelem kell az anyaság megéléséhez, de néha magukhoz az édesanyákhoz is, hiszen ők is emberek. Másképp egy fiatal anya felé és másképp egy, a saját határaival még inkább szembesülő, idősödő édesanya irányában.

De valahogy épp ettől emberi a történet. Isten nem kiemel minket mindennapos életünkből, világunkból, hanem ő érkezik abba, hogy megszentelje sokszor bukdácsoló lépteinket, hogy gyógyítsa megsérült emberi természetünket, hogy a kegyelem által magához emeljen és bátorítsa szívünket.

Minden e világra születő gyermekre úgy csodálkozhatunk rá, mint aki a teremtő Isten képére és hasonlatosságára (vö. Ter 1,27) lett megalkotva. Hiszen már az is csoda, hogy Isten az egyszerű embert munkatársává avatja az élet továbbadásának művében!

Ebből is felismerhetjük: hallatlan kincs az ember nemisége, hitvesével megélt intimitása. Ha ezzel Isten akarata szerint felelősen élünk, akkor érezzük át: Isten vele együttműködni hivatott munkatársának tekinti az embert az állandó teremtés művében, hiszen a lelkét minden embernek ő alkotja. Minden újszülött gyermek Isten és ember közös műve!

Karácsony nyolcada Mária Istenanyaságának ünnepével zárul. Pontosabban: ezzel lesz igazán megkoronázva. Ami még örömtelibbé teszi ezt az ünnepet, az annak tudata, hogy ez az anyaság mások irányában is kibontakozik. A Szűzanya persze nem lesz másnak a testi édesanyjává: méhének kapuja a mindenség egyetlen Királya előtt csupán egyszer tárul fel, hogy belőle e világba léphessen.

Jézus Édesanyja lélekben a mi Anyánk is

Forrás: depositphotos.com

Örömteli azonban belegondolni, hogy Jézus Édesanyja lélekben a mi Anyánk is. Hiszen Krisztus lelki testvéreivé tesz bennünket a Keresztség, és az ő titokzatos Testének, az Egyháznak tagjaivá. Így méltán tekinthetünk úgy Máriára, mint aki anyai szeretettel gondját viseli mindazoknak, akik Fiával ilyen mély közelségbe kerültek. Erre mintegy „pecsétet helyeznek” a Golgotán a kereszten haldokló Jézus szavai Édesanyja és János apostol felé: „Íme, a te fiad” – „Íme, a te anyád” (Jn 19,26-27).

Éppen ez bátoríthat arra is, hogy az anyaság más oldalait is szemléljük, és ehhez maga a Szűzanya legyen hiteles kísérőnk. A betlehemi jászol meghitt csendességéből, a názáreti Ház békéjéből erőt merítünk, hogy amikor a karácsonyi időszak véget ér, a mindennapokba visszazökkenve másképp is szemlélhessük az anyaság csodáját. Nem mondanám, hogy legyen „minden nap Karácsony”, ez így nem volna életszerű. Az anyaság máshogy is megmutatkozik.

Hogy az épp imént említett golgotai jelenetet megragadjuk, említsünk most két „folytatást”, két drámai mozzanatot mely Mária életében is meghatározó esemény. Neki ezeket is anyai szívvel kellett átélnie.

A keresztút XIII. állomása elmélkedésre hív: Jézus testét leveszik a keresztről, és a Fájdalmas Szűzanya fogadja karjaiba. „Ez csont az én csontomból és hús az én húsomból” (Ter 2,23) – örvendezik az első ember feleségének. Ugyanezt mondhatná fájdalmasan a Fiának élettelen testét átölelő Istenszülő is, akinek anyasága nem szűnik meg Fiának kereszthalálával.

Ő mindörökre Jézus édesanyja marad, még Nagypéntek fájdalmában is!

Anyai szenvedése azonban nem passzív sodródás, hanem folytonos Istenre hagyatkozás, aki ebben a mérhetetlen nehézségben is vezeti őt. És amikor Jézus emberi szíve megszűnik dobogni, amikor a Fiú kihűlő testét az Anya szívéhez szorítja, ez annak is élő jelévé lesz, hogy az élet győz. Jóllehet, ekkor csak az anyai szív dobog, de az Istenember – és minden ember! – lelke halhatatlan, teste pedig feltámad. Ez pedig nem más, mint a győzelem kapuja, még ha a Golgota éjsötétjében akkor nem is így tapasztalja.

Michelangelo: Pietà (1498–1499), St. Peter's Basilica, Vatican City Michelangelo: Pietà (1498–1499), Szent Péter-bazilika, Vatikán

Forrás: hu.wikipedia.org, Stanislav Traykov - Edited version of (cloned object out of background) Image: Michelangelo's Pieta 5450 cropncleaned.jpg), CC BY 2.5, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3653602

Az anyák nem a halandóságnak szülnek, hanem a halhatatlanságnak!

És ez teszi „halhatatlanná” magát az anyaságot is: aki életet ad, annak ez az esemény eltörölhetetlen, „halhatatlan” tény lesz mindörökké.

Nincs persze életadás áldozat nélkül, önmagunkról való lemondás nélkül. Ehhez pedig épp Krisztus lesz a forrás, aki a keresztfán életét adja, hogy nekünk életet adjon. El nem múló, örök életet. Azt az életet, melynek győzelméből testben-lélekben elsőként részesíti Édesanyját a mennyei dicsőségben. Mária pedig a mennyben sem tétlen: anyai szeretettel kíséri zarándoklépteinket égi Hazánk felé. Ez is mutatja: az anyaság soha nem múlik el.

az anyaság nem múlik el sohasemForrás: freepik.com

A másik út, ami megindul a Golgotán, az Istenszülő további földi élete. Mert egy anya éltesebb korában is anya. Máriát legtöbbször gyermekére váró, fiatal lányként és ifjú családanyaként szemléljük Názáretben, Betlehemben.

Annak azonban már jóval kevesebb figyelmet szentelünk, hogy a kereszten haldokló Jézus édesanyját a „szeretett tanítvány”, János gondjaira bízza, Édesanyjában pedig tudatosítja: az ifjú apostolra fiaként kell tekintenie. János „házába fogadja” Jézus Anyját (vö. Jn 19,27), a Szűzanya Szíve tűzhelyként is izzik otthonukban. Tekintetéből mintha Krisztus nézne vissza. Személyében anyát is kaptak Krisztus tanítványai – akkor és most: mi is, a mai „szeretett tanítványok”.

Anyát, akihez még meglett felnőttként is jó odafordulni, ha bántanak, ha fáj valami, ha orvosolni kell testi-lelki sebeinket.

Az anyai gyengédség nem semmisül meg a gyermek tizennyolcadik születésnapján. Átalakul, de megmarad.

Milyen jó, amikor sokat tapasztalt, idős szemeibe tekintve újra átélhetjük lelkünk mélyén az egykor fiatalon ránk mosolygó anyai szemek „csodáját”! Ennek felejthetetlen élményét XVI. Benedek pápa szavai a Szűzanyára vonatkoztatva is felidézik:

miként egy gyermek az édesanyjára emeli szemeit, és mosolyogni látva őt, elfelejt minden félelmet és fájdalmat, így mi is, Máriára tekintve, felismerjük benne »Isten mosolyát«, az isteni világosság szeplőtelen visszatükröződését, és új reményre lelünk a világ megannyi problémája és drámája közt is.

És minden édesanya életében eljön az a pillanat is, amikor búcsúzni kell. Amikor az itt maradó szerettei úgy érzik, kincset veszítenek. A hit viszont biztosít arról: bár nem tudjuk már kezét megragadni, az a kéz mégis „halhatatlan” marad, mert bárhová sodor az élet, ő mégis kísér odaátról.

Szent Pál apostol is megerősíti: „a szeretet nem szűnik meg soha” (1Kor 13,8).

Szintén Benedek pápa szavai öntenek erőt lelkünkbe: „A mennyország számunkra már nem egy nagyon távoli és ismeretlen hely […] A mennyben van egy édesanyánk. Az ég nyitva áll, a mennyországnak szíve van”.

az anyaság nem múlik el sohasem

Forrás: depositphotos.com

De addig is, míg földi életünk zajlik, hálát adhatunk azért, aki e világra hozott. És jó felismerni: kincset érnek az együtt töltött percek, órák, melyet nemegyszer akkor tapasztalunk meg, amikor már nincs rá többé lehetőségünk. Sokszor várunk csodákra anya-gyermek kapcsolatokban, holott,

ha felismerjük, hogy ez a kapcsolat önmagában mekkora csoda, talán már karnyújtásnyira is lesz az orvosság annak emberi tökéletlenségeit kezelni.

Mária szíve is hűen őrzi a pásztorok és a tizenkét éves Jézus szavait (vö. Lk 2,19.51), és sokszor megdöbbentő, hogy egy édesanya milyen mély összefüggéseket lát, érez, forgat szívében. Ha az időskor már sokszor nem is enged pontosan visszaemlékezni bizonyos dolgokra, az anyai szív mélye soha nem felejt, mert mindörökre őrzi mindazt, ami oda egyszer bevésődött. Ezek az emlékek, az anya-gyermek kapcsolat mélyen izzó valósága tartják meg örök fiatalságban és teszik „halhatatlanná” az édesanyák szívét, melyek Isten teremtő kezének páratlan remekművei.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com, hu.wikipedia.org
Szerző: Kovács Zoltán atya

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató