Hogyan ne frusztrálódjunk szülőként a nyári szünetben – avagy vakáci-juj helyett vakáci-jó

Érdemes-e a tökéletes nyár megtervezésével bíbelődni, vagy el kell fogadnunk, hogy a nyári szünet lehet egyszerre öröm és teher, egyszerre felszabadulás és szervezési feladat? Avagy hogyan lesz a vakáci-jujból vakáci-jó? Lothringer Éva családterapeuta írása.

Egy csipet nyelvészet

Amióta iskolarendszer van, a gyerekek – rendszernéven a "tanulók" –, ha kedvelték is az iskolai közeget, mindig várták a vakációt. Ha pedig nem is szerettek iskolába járni, akkor a várakozás epedve várássá, amolyan centivágássá vált. És ez teljesen érthető.

Szeptembertől júniusig mindig ugyanabban a szorító, sokszor talán fojtogató rutinban élni: korai kelés, teljesítés, értékelések, társas lét, szabályok, tanterem, zártság, kötelezők, házi feladatok, dolgozat… – ebben akkor is nagyon el lehet fáradni, ha kedves és kreatív tanárok, barátságos osztálytermek és csupa csudajófej iskolatárs van körülöttünk.

Hát még ha nem…

Ráadásul mi, felnőttek is teljesen így érzünk. Sok dolgozó ember, még ha remek munkahelye van is, egész évben várja, vágyja, tervezgeti saját dolgozó életében a "szünetet", aminek a felnőtt világban pedig még erősebb a neve: mi, magyarok szabadságnak hívjuk. Nem csak szünetre, hanem egyenesen szabadságra megyünk – a miből is…? Rabságból?

Gyerekeknek: vakáció. Az eredeti latin szó – vacuum – ürességet jelent. Ezt kéne kitölteni.

A párhuzamos univerzumok igenis léteznek!

A kozmológia egyik nagy hipotézise a multiverzum-elmélet, vagyis a párhuzamos valóságok létezése. Csak éppen bizonyítani nem tudják.

Nos, örömmel jelentjük: morzsányi, ám valós bizonyíték van a szemünk előtt.

Nyár van, napfény, kék az ég és zöld a fű. És ez így megy három hónapig. Újabb időkben egyre nagyobb forróságban. Teljesen természetes tehát, hogy az iskolák ezen időre adják ki a "nagyszünetet", amikor már a reguláris tanítás nem volna lehetséges a padokba peckelve, és a gyerekeknek is szükséges a napfényes feltöltődés.

Ez az egyik valóság.

A felnőttek, esetünkben a szülők szabadsága, aminek keretében vigyáznak gyermekeikre a szünidőben, azonban messze nem ennyi.

Ez a párhuzamos valóság.

És akkor még ott van a tavaszi szünet, a téli szünet, meg az őszi szünet. A szülőknek még ezeken a napokon is kell(-ene) gyermekeik felügyeletét, ne adj’ Isten élménygazdag "szabadságát" megszervezni. Hiszen ahogy nekünk, nekik is létszükséglet, hogy ne csak az életben maradásuk, hanem testi-lelki feltöltődésük is szempont legyen egy-egy iskolai szünet alatt, lett légyen az rövidebb, vagy az irdatlan hosszú nyári.

Igen, mintha ez a nyári több hónapos vakáció tüneményes természetességgel építene a régi szép időkre: édesanya egyértelműen otthon van, az aktív, de már nem dolgozó nagyszülők pedig vagy velünk laknak szép tágas házunkban, vagy – természetesen – vidéken élnek. De nem ám valami füstös nagyvárosban! Jó levegőjű faluban, patak és erdő mellett, esetleg még nyuszik és kisbárányok is vannak, ahol hosszú időre nagy szeretettel fogadják a fürdeni, horgászni, állatokat simogatni, erdei kalandokra indulni vágyó unokákat, finom almás pite és egyéb kedvenc ételek társaságában. (Mai kiegészítés: önként eldobván mobiljaikat…)

Ez a régen gyakoribb, mára igencsak megritkult idill képe. A nagyszülők nagyon gyakran már nem élnek vidéken, vagy még dolgoznak, vagy több okból nem tudják/akarják az unokák seregét nyárra bevállalni. Esetleg csak rövid időre.

Vajon valaki már észrevette, hogy megváltozott a világ?

Vakáci-jujból vakáci-jó

A gyereknek joga, hogy megkönnyebbülten felsóhajtson, és örüljön a saját, jól megérdemelt szabadságának. A párhuzamos univerzumok rezzenéstelen egymás mellett élése miatt a nyár mégis két, egymásnak ellentétes mély sóhajt hoz egy családban. A szülőké a mélyebb. Két hét szabadságuk van a nyárra, mert máskorra is kell tartalékolni kicsit. Mi legyen a gyerekkel?!

Ha a sóhaj túl hangos, a gyerek azt érezheti: ő egyszerűen megoldandó teherré vált, és a szabadsága-vakációja, amit esetleg már nagyon várt, igazából családi gond úgy pénzügyileg, mint emberileg. Így nem csak a szülők, hanem ő is már az első kanyarban frusztrált és feszengő lesz.

Mit tehetünk mégis azért, hogy a párhuzamos univerzumok valahol találkozzanak és ne csak a végtelenben, hanem ha lehet, valahol itt és valamikor a nagyon közeli jövőben?

Nos, a következőképpen érdemes elindulni:

nem a tökéletes nyár megtervezésével, hanem annak kimondásával, hogy a nyári szünet egyszerre öröm és teher, felszabadulás és szervezési feladat.

A gyereknek szabadságra van szüksége, a szülőnek pedig levegőre, józan tervezésre és arra a belső engedélyre, hogy nem kell minden napot hibátlanul megoldania.

Ha pedig ezt sikerül szem előtt tartani, úgy lesz a vakáci-jujból vakáci-jó.

Tervezzünk előre! – fókuszban a közös élmény

Gyakran hallom, hogy a "jó szülők" már januárban beássák magukat a nyári táboros honlapokba, mert mire eljön a tavasz, a legjobb helyek betelnek. A január valóban jó kiindulópont lehet a logisztikára, de ha erről lemaradunk, és erre – mondjuk – júliusban eszmélünk rá, akkor sem kell kétségbe esni. Mert ha még nem tettük volna meg, kezdjük felkészíteni a szívünket is és a programokat is a közös élményre!

Számos családban azt a "megoldást" választják, hogy apa és anya külön-külön veszik ki a szabadságukat, így hosszabb "vakációs idő" hidalható át. Ez praktikus, de éppen az marad el, amiben egész évben hiányt szenvedünk: a közösen megélt élmény.

Év közben megy a verkli a dolgozó szülőnek és az intézménybe járó gyereknek is. Egyformák a napok. Keveset találkozunk, és amikor igen, az is elég gyakorlatias. Ha pedig a gyerek otthon – kénytelen – folytatni a diák-létet, mert anyukája képében egy újabb pedagógust talál a nappaliban, aki kikérdezi, tanul vele, és az alapkérdés mindig az, hogy hányas lett a matek, akkor végképp beszűkülhet a szülő-gyerek kapcsolat egyébként tágas témaspektruma.

Nagyon fontos tehát, hogy tervezzünk közös időt a nyárra. Családi nyaralást, akárhova. De kilépve a megszokottból.

Nem a drágaság vagy a távolság a fontos. Egy kisebb gyerek még nem tudja értékelni, hogy de jó neki, ha a tengernél van, egy nagyobbacska is mérgezést tud kapni a túl sok műemléktől, a szülő pedig könnyen frusztrálódhat a "hálátlan" gyerektől, akinek egy cuki kiskutya volt a legfontosabb Párizsban.

Ami igazán fontos, az a közös élmény, vagyis az esemény és az érzelem összekapcsolódása. Élmény pedig bármi lehet.

Családterapeutaként meg szoktam kérdezni: "Milyen újdonságot tapasztalt a házastársáról, gyerekéről, édesanyjáról ezekben az időkben?" – és örülök, ha valóban tudnak erre válaszolni.

Hiszen új oldalunkról mutatkozunk be ilyenkor még családtagjainknak is!

• "Apa milyen vicces volt!"
• "Jé, anya tud és szeret táncolni!"
• "Nahát, ez a gyerek milyen jó kapcsolatteremtő!"
• "Sose tudtam, hogy a kisfiam milyen kis ötletes, ő tervelte ki digitálisan a délutánunkat, és szuper volt!"
• Ezzel a kamasz-undok lánygyerekünkkel milyen jókat lehetett beszélgetni, igazi komoly dolgokról, nem hittem volna!"

Vajon min múlik, hogy egy családi nyaralásról keserű haraggal térünk-e haza – "Hogy viselkedtél?!" – vagy azzal, hogy: "Igaz, néha koccantunk, de alapvetően tisztára jófejek a gyerekeim-szüleim, nahát!"

Kiderülhet, hogy maga az egymásra csodálkozó, szabad együttlét válik élménnyé. Mint ahogy egy anyuka mondta: "Úgy élveztem a gyerekeim társaságát!"

Dobjuk fel a hétköznapokat!

Hogyan lehet nyáron élményt adni egy gyereknek a családi nyaraláson kívül?

Csináljunk olyasmiket, amiket máskor soha!

Igen, óvatosan, de talán bemehet a gyerek a szülővel a munkahelyére. Megtapasztalhatja mindazt, amiről addig csak hallott otthon. A gyerekeknek úgyis probléma az, hogy nem látnak minket dolgozni, csak hallanak A Munkáról. Talán egy-egy napot elvisel a cég, az étterem, a bolt, a rendelő... Mit tudunk megmutatni? Mibe vonhatjuk be? Kikkel foghat kezet? ...

És otthon?

Lehet-e nyáron sátrat verni a nagyszoba közepén, és abban aludni? Lehet-e beach-feeling az erkélyen? Megyünk-e éjszakai túrára a közeli hegyekbe, avagy a parkba? Lehet-e éjszakába nyúlóan filmet nézni? Lehet-e kivételesen sokat "gépezni"? Biztatjuk-e a gyerekeket jó kis videók gyártására, és aztán megnézzük-e örömmel? Hódolhat-e kedvenc hobbijának időkeretek nélkül? Ott alhatnak-e más gyerekek? Hívunk-e barátokat offline, például palacsintapartira? Avagy megtanítjuk-e a gyereket magát finom palacsintát sütni, hogy ő legyen a vendéglátó?

Belehívjuk-e, cseppet sem feladatként, hanem élményként a lekvárfőzés, kenyérsütés, vagy bármi olyan felnőttes cselekvés rejtelmeibe, amiben aztán láthatja a két keze munkájának eredményét?

A nyár akkor is adhat maradandót, ha nem tökéletes, nem egzotikus és nem látványos.

Elég lehet egy különleges este, egy közösen kitalált program, egy beszélgetés, amelyre év közben sosem jut idő.

A lényeg, hogy a gyerek ne csak programot kapjon, hanem megtapasztalja: jó együtt lenni.

Ez egy két részből álló cikksorozat első része. Rövidesen folytatjuk a nyárra vonatkozó praktikus tanácsokkal a második részben.

*****************************************************************

A szerzőről: Lothringer Éva szociális testvér, családterapeuta. A Szociális Testvérek Társaságának tagjaként családokat, párokat és nőket kísér élethelyzeti, kapcsolati és lelki elakadásaikban. Előadásaiban és lelkigyakorlataiban a kapcsolatok gyógyító rendeződéseinek kérdésével foglalkozik.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: magnific.com
Szerző: Lothringer Éva szociális testvér, család-és párterapeuta, Salkaházi Sára Alapítvány

Letölthető anyagok: