Témakörök / Hitélet
Az életút során előbb-utóbb mindannyian találkozunk az alapvető kérdésekkel, honnan jövünk, hova tartunk, mi az életünk végső célja. A válaszok a fizikai, lelki, társas szükségleteken esetenként túlmutatnak, valami többre vágyunk.
Hogyan lehet rátalálni azokra a forrásokra, melyek segítenek megtalálni a személyiségünknek, élethelyzetünknek, hitbeli fejlődésünk jelen állomásának megfelelő továbblépési lehetőséget?
Jó lenne, ha minél szélesebb körben ismertek lennének azok a lelkiségi mozgalmak, lelkigyakorlatos vagy épp egyéni lelkivezetést elérhetővé tevő kezdeményezések, melyek mindannyiunk számára nyitottak. Talán sokszor azért is hiányzik az életvezetésből ezek megismerése, mert elsodornak a mindennapi események, vagy nem sikerül rátalálni a forrásokra, amely az adott helyzetben rendelkezésünkre állnak. A forrás képe szimbolikusan is mutatja, mit is hozhat az életbe, ha megengedjük magunknak a belső megújulás ilyen kitüntetett alkalmait.
Néha a másokért vállalt felelősség a visszatartó erő (másra kell az idő, pénz), de különös tapasztalat, hogy gyakran a család és a tágabb közösség is sokszorosan részesül abból a megújulásból, ami bennünk, velünk történt, ha mi magunk be tudjuk fogadni ez a felülről jövő ajándékot, és a mindennapok során is észlelhetőn tanulunk az Istennel járni, az Ő jelenlétéből meríteni, és Vele nekifutni egy-egy új élethelyzet kihívásainak.
Regisztrálj aktuális programjainkra! - Programok Hitélet témakörben (58)
Életkérdések
| Állandó program |
| Időpont: Egész héten 15:00-18:00 | |
| Budapest, Párbeszéd Háza | |
| felnőtteknek | |
| Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya |
Ima
| Állandó program |
| Időpont: Egész héten 7:00-19:00 2025. szeptember 24 - november 2-ig | |
| Budapest | |
| felnőtteknek, férfiaknak, hitoktatóknak, közösségeknek, közösségvezetőknek, nőknek, önkénteseknek, papoknak, szerzeteseknek | |
| 40 Nap Az Életért munkacsoport |
Ima
| Állandó program |
| Időpont: csütörtökön 18:00-20:00 | |
| Pécs, Pálos Lelki Központ | |
| betegeknek, felnőtteknek | |
| Magyar Pálos Rend |
Lelkigyakorlat
| Többnapos program |
| Időpont: október 24. 17:00 - október 26. 15:00 | |
| Jel. határidő: Létszámkorlát eléréséig | |
| Dunasziget, Jézus Szíve Plébánia | |
| felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, időseknek | |
| Cor-Way Molnár Renáta |
Ima
| Időpont: október 25. szombat | |
| Jel. határidő: Lejárt info | |
| Mátraverebély - Szentkút | |
| felnőtteknek | |
| Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány |
Ima
| Időpont: október 25. szombat | |
| Zalaegerszeg | |
| családoknak | |
| Szombathelyi Egyházmegyei Karitász |
Ismerd meg támogató lehetőségeinket! - Megoldások Hitélet témakörben (87)
A Lélek szava podcast
Alpha kurzusok a keresztény hit kérdéseiről
Az Öröm útja Péliföldszentkereszten
BALAKAT 50 órás ifjúsági szentségimádás
Barátok Útja - Katolikus ifjúsági zarándoklat
Bátai Szent Vér Kegyhely
Olvass tovább - Cikkek Hitélet témakörben (186)
Életkérdések
Zarándoklat
Életkérdések
Teremtésvédelem
Életkérdések
Hitismeret
Nem találod?
Írd meg nekünk! Megpróbálunk segíteni, illetve az igényeitek mentén bővítjük a lehetőségeket!
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.