Kereső találati lista

Keresett kifejezés: közösségi támogatás

Próbáltad már tematikus keresőinket? Témáink, cikkeink, programjaink és önkéntes munka lehetőségeink között konkrét témák, kulcsszavak, célcsoportok és kapcsolódó paraméterek szerint is tudsz keresni.

Megoldások

29 találat

Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén

stat_minus_3
Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén
Intézetünk egyik irányelve, hogy az ország területén lévő közel 100 katolikus vagy katolikus kötődésű tanodával, nyitott házzal, közösségi házzal együttműködve segítsük a helyi cigánypasztorációt közösségbe vonással, felzárkózás lehetőségeinek támogatásával. Szeretnénk megmutatni az Egyház befogadó arcát. Együtt dolgozunk a fiatalok és családjaik, valamint az Egyházunk jövőjéért. Munkalehetőséget teremtünk a közösségi házakban, amelyeket a katolikus egyház vagy ahhoz kötődő szervezetek működtetnek, és ahol javarészt hátrányos helyzetű gyerekek délutáni tanulásában, szociális készségeik és hitéletük fejlesztésében nyújtunk segítséget.

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok

stat_minus_3
Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok
Központunkban az állapotvizsgálat után többlépcsős ellátási rendszert nyújtunk az autista és szociális és kommunikációs nehézséggel élő gyermekek és családjaik számára. Először egyéni helyzetben foglalkozunk a gyermekekkel és a családokkal, majd lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyermekek kortárs közösségi tapasztalatokat is szerezzenek.

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Gyógypedagógiai óvoda

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Gyógypedagógiai óvoda
Központunk óvodája súlyosan-halmozottan sérült kisgyermekeket fogad, heti öt napban, napi kilenc órát tart nyitva. Két ötfős csoportunkba 10 óvodás jár. A kisgyermekek háromtól hatéves korukig járhatnak óvodánkba, többségük három tanévet tölt nálunk. 

Csak Egyet Szolgálat - Szociális Segítő Központ

stat_minus_3
Csak Egyet Szolgálat - Szociális Segítő Központ
Hajléktalanoknak, mélyszegénységben élő embereknek segítünk; római katolikus karizmatikus missziós szolgálatként működünk. Ételt, fürdési, mosási lehetőséget; internet, telefon-hozzáférést biztosítunk. Igény esetén egyénileg foglalkozunk a hozzánk betérőkkel, a szociális munka eszközeit használva. Segítőbeszélgető, közbenjáró imaszolgálatot tartunk fenn. Heti egy-egy alkalommal ökumenikus bibliaóra, illetve dicsőítés várja a hozzánk betérőket.

Emberi Méltóság Stratégia - szemléletformálás többféleképpen

Emberi Méltóság Stratégia - szemléletformálás többféleképpen
Az Emberi Méltóság Stratégia munkatársaiként azon dolgozunk, hogy jól tudjuk képviselni, szolgálni és koordinálni az emberi méltóság ügyét a magyar szerzetesi körben.

Erzsébetvárosi Nappali Melegedő

stat_minus_3
Erzsébetvárosi Nappali Melegedő
A szociális alapellátás keretében nappali melegedőnkben minden hozzánk forduló rászorulónak lehetőséget kínálunk mosásra és tisztálkodásra, ételmelegítésre, pihenésre és közösségi együttlétre. Egyéni esetkezeléssel és információ-nyújtással, szálláskereséssel segítjük a melegedőt igénybe vevőket, emellett szükség esetén ruhapótlást tartunk, postacímet biztosítunk. Internethasználatra is van lehetőség; állás- és szálláskeresés, hozzátartozókkal való kapcsolattartás és informálódás esetén. Ügyfeleink múzeumlátogatásokon és filmklubon vehetnek részt.
További megoldás találatok

Programok

1 találat

Életvezetési kérdések

Nordic walking edzés, oktatás
Állandó program

Nordic walking edzés, oktatás

Időpont: Hétfőn 9:00-10:00
Budapest, Tabáni Tenisz Club feletti domboldalon
felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, időseknek
Cor-Way Molnár Renáta

Cikkek

74 találat

Gyermeknevelési kérdések

Anya újra munkába áll: multitasking-hadviselés indul!

Anya újra munkába áll: multitasking-hadviselés indul!

Lelkivezetés

Elhívás Isten szőlőjébe – így működik a lelkivezetés

Elhívás Isten szőlőjébe – így működik a lelkivezetés

Családsegítés Hitismeret

„Hídemberek” kellenek a cigányok és az egyház közé

„Hídemberek” kellenek a cigányok és az egyház közé

Gyermeknevelési kérdések Kamasz életvezetési kérdések

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem… hogyan szeressem a testem?

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem… hogyan szeressem a testem?

Hivatástisztázás

Egy segítő nővér tanúságtétele: A Jóisten ma is udvarol, gondviselésével vezet meghívásunk útján

Egy segítő nővér tanúságtétele: A Jóisten ma is udvarol, gondviselésével vezet meghívásunk útján

Teremtésvédelem

Izgalmas pályázat iskolák, óvodák számára, „teremtésvédő” cím elnyerésére

Izgalmas pályázat iskolák, óvodák számára, „teremtésvédő” cím elnyerésére

Függőségkezelés Hozzátartozók támogatása

Kísértés, józanság és újrakezdés

Kísértés, józanság és újrakezdés

Vágyott gyermek

Nem jön a gyermekáldás: hogyan élheti túl a párkapcsolatod?

Nem jön a gyermekáldás: hogyan élheti túl a párkapcsolatod?

Integráció Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Bízd Rá Magad önkéntesen!

Bízd Rá Magad önkéntesen!

További cikk találatok

Szervezetek

2 találat

Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület

Családi életre nevelés, Kamasz életvezetési kérdések, Szexuális nevelés, Termékenységtudatosság

Váci Egyházmegyei Karitász

Családsegítés, Függőségkezelés, Függőségmegelőzés, Hozzátartozók támogatása

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató