Jegyes Hétvége

Megoldások / Jegyes Hétvége

Jegyes Hétvége

Ajánljuk: jegyeseknek

Elérhető: országosan, tavasszal és ősszel néhány előre meghirdetett időpontban


Miben és hogyan támogat:

A Jegyes Hétvége során a résztvevők a programot tartó 2 házaspár és egy katolikus pap vezetésével 13 olyan témakört beszélnek át, melyek segítséget nyújtanak számukra az életre szóló elköteleződésben. Az előadók a saját életük példáival tesznek tanúságot minden témakörben, ami után a párok - segítő kérdések és feladatok segítségével - négyszemközt dolgozzák föl a hallottakat.

Szeretnétek alaposan felkészülni életetek legmeghatározóbb döntésére? Szeretnétek elmélyíteni a kapcsolatotokat? Ha egyházi házasságkötésben gondolkodtok, Jegyes Hétvégéink segítenek nektek felkészülni a nagy napra. És azokra a közös napokra, hetekre, hónapokra sőt évekre, ami majd azután következik.

A Jegyes Hétvége a Magyar Házas Hétvége Katolikus Lelkiségi Mozgalom (Worldwide Marriage Encounter) egyik programja, melyet a házasságra készülő pároknak tart a mozgalomhoz tartozó két házaspár és egy pap.

A Jegyes Hétvége péntek délután kezdődik és vasárnap délután ér véget. Intenzív felkészülési program, amely elsősorban a kettőtök közötti kapcsolat elmélyítését segíti elő sok minőségi idő lehetőségével.

A hétvége során 13 olyan témát veszünk végig, amely segítséget nyújt az életre szóló elköteleződésben. A vezérfonalat a nemzetközi WWME alkotta meg, de az elhangzó tanúságtételek a házaspár és pap által alkotott team saját életéből fakadnak.

A Jegyes Hétvégét egy római katolikus pap és két hosszú ideje szentségi házasságban élő pár tartja. Mindannyian a magyar Házas Hétvége elkötelezett tagjai, hitüket gyakorló keresztény emberek.

A teamtől távol áll, hogy biztos recepteket osszon meg veletek arról, hogyan éljétek meg házasságotokat. Saját életük példáin keresztül nyerhettek betekintést az Isten szentségét tükröző szentségi életük (házasság, papi rend) rejtelmeibe és kihívásaiba. Nincsenek tabuk, kérdezni pedig lehet.

Ha szeretnéd jobban megismerni a Jegyes Hétvégéket is szervező Házas Hétvége Mozgalom értékes tevékenységét, olvasd el cikkünket!

ITT ÉRHETSZ EL MINKET:

https://jegyeshetvege.hu
https://www.facebook.com/jegyeshetvege.hu/

változó

Dr. Thorday Attila atya
thorday@gmail.com

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

Házas Hétvége Katolikus Alapítvány

Érdekel

Oszd meg:

Kapcsolódó cikkek

Ima Párkapcsolat erősítés

Spiritualitás a párkapcsolatban

Spiritualitás a párkapcsolatban

Jegyesoktatás Párkapcsolat erősítés

Hit- és értékrendbeli különbözőségeink

Hit- és értékrendbeli különbözőségeink

Jegyesoktatás

Az őszi Családkongresszus témája: a házassági katekumenátus

Az őszi Családkongresszus témája: a házassági katekumenátus

Párkapcsolat erősítés

Életszövetség szenvedéllyel

Életszövetség szenvedéllyel

#tréning

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató