KétIgen - Egy nap egymásért – Szülők leszünk?! párkapcsolati műhely

Megoldások / KétIgen - Egy nap egymásért – Szülők leszünk?! párkapcsolati műhely

KétIgen - Egy nap egymásért – Szülők leszünk?! párkapcsolati műhely

Ajánljuk: pároknak, házasoknak, jegyeseknek

Elérhető: budapesti helyszíneken, évente több előre meghirdetett alkalommal


Miben és hogyan támogat:

Ez a műhelyünk azoknak a gyermekvállalás és szülővé válás előtt álló pároknak szól, akik szeretnének tudatosan tenni a kapcsolatukért.

Nincs még egy olyan előre látható változás a párkapcsolatban, amely olyan gyökeresen és rövid idő alatt rendezné át az életünket, mint a gyermekvállalás. Habár a gyermekvárás folyamata a legtöbb pár számára egy örömmel teli időszak, de sokrétű kihívásokat is tartogat, amelyekre jobb előre tudatosan készülni. Szeretnénk segíteni abban, hogy a szülővé válás eltávolodás helyett megerősödést hozzon a kapcsolatotokba.

Várunk minden párt, akik első gyermeküket tervezik vagy várják, és azokat is, akik még nem döntötték el, hogy szeretnének-e gyermeket. Az egynapos műhelyen egyéni, páros és kiscsoportos feladatokon, valamint rövid előadásokon keresztül járjuk körbe a szülővé válás testi-lelki és párkapcsolati folyamatait.

A KétIgen weboldalán lehetőség van regisztrálni párkapcsolat immunerősítő levelekre is, melynek keretében 2-3 hetente párkapcsolati olvasnivalókat, tippeket, kérdőíveket és feladatokat kapnak a feliratkozók.

Igénybe vehető:

Feltételek: programjainkra a honlapunkon lévő jelentkezési lapon kell bejelentkezni

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

KétIgen Alapítvány

Érdekel

Oszd meg:

KétIgen - Egy nap egymásért – Szülők leszünk?! párkapcsolati műhely alkalmak

Segítség, szülők lettünk!

Segítség, szülők lettünk!

június 1. szombat 9:00-16:00
Budapest, Márai Sándor Művelődési Ház
szülőknek
KétIgen Alapítvány

Kapcsolódó cikkek

Gyermeknevelési kérdések

A szülői kiégés megelőzése, az elég jó szülő

A szülői kiégés megelőzése, az elég jó szülő

Gyermeknevelési kérdések Szülés

Kistestvér születése és a testvérféltékenység

Kistestvér születése és a testvérféltékenység

Életvezetési kérdések Szülés

Családi munkamegosztás a baba születése után

Családi munkamegosztás a baba születése után

Jegyesoktatás Párkapcsolat erősítés

Hit- és értékrendbeli különbözőségeink

Hit- és értékrendbeli különbözőségeink

Párkapcsolat erősítés

Ketten a természetben

Ketten a természetben

#tréning #szerelem

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató