Csapatvezetés a Pure Programban

Segítő közösségünk / Önkénteskedj! / Csapatvezetés a Pure Programban

Szervezet: Misszió a teljes értékű felnőttségért Alapítvány

Tevékenység: programkoordinálás

Időigény: rendszeres ,

Helyszín: Budapest, Pest, Hajdú-Bihar,

Életkori megkötés: fiatal felnőtt, felnőtt,


Részletek

Megfogalmazódott már benned, hogy szívesen segítenéd a következő generáció fejlődését? Vágysz arra, hogy valahol aktívan tegyél, de közben Te magad is fejlődj?

A Pure egy kamasz lányokat megszólító, személyiségfejlesztő program, ahol élményszerűen foglalkozunk a fiatalokat érdeklő témákkal. A kamaszkori válaszkeresésben és jövőképük tudatosításában segítjük a lányokat.

Olyan közösséget biztosítunk számukra, ahol velük egykorú társaikkal beszélgethetnek az őket érintő és érdeklő kérdésekről. Elmondhatják gondolataikat, feltehetik a kérdéseiket és őszinte barátságokat köthetnek.

A programhoz önkéntesként egy egyéves képzés elvégzésével tudnak csatlakozni. Elsőként egy online kurzust tartunk, ezt követően pedig egy koordinátor mellett csatlakozhatnak egy működő csoporthoz, így a gyakorlati képzést is el tudják végezni. A koordinátorok segítik az önkéntesek fejlődését, visszajelzéseket adnak, bátorítják őket. Ők azok az önkéntesek, akik összefogják az önkéntes csapatot és a lányokat is az adott helyszínen, koordinálják a szervezést, az alkalmakat és előadásokat is tartanak.

Önkéntes hirdetéshez kapcsolódó szervezet:

Misszió a teljes értékű felnőttségért Alapítvány

Érdekel

Oszd meg:

Iratkozz fel hírlevelünkre

Kapcsolódó cikkek

Életkérdések

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Életvezetési kérdések

Hogyan szervezz jó adománygyűjtést?

Hogyan szervezz jó adománygyűjtést?

Életvezetési kérdések Gyermeknevelési kérdések

Legyél Te is önkéntes!

Legyél Te is önkéntes!

Családsegítés Hajléktalanszállók és nappali ellátók

Az adományozás kultúrája

Az adományozás kultúrája

Életkérdések Hajléktalanszállók és nappali ellátók

Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató