Segítő közösségünk / Segítő szervezetek / Főegyházmegyei Karitász Központ Eger
A Karitász önkéntesekből álló karitatív szervezet, amely a Katolikus Egyház nevében és az Evangélium szellemében teszi a jót.
A Katolikus Karitász korra, nemre, bőrszínre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül segíti a rászorulókat a segélyszervezetek nemzetközi normái szerint, és a Katolikus Egyház erkölcsi tanításának előírásai alapján.
A Karitász segítő tevékenységének az alanyai a RÁSZORULÓK. Azok, akik családban élnek, vagy a családban élve, vagy onnét kikerülve nehéz helyzetbe kerültek.
A KARITÁSZ MUNKA CÉLJAI
A RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat 1998. április 1-én kezdte el a működését azzal a céllal, hogy a szenvedélybetegségben érintett embereknek – szerhasználó és hozzátartozó – szakmai segítséget nyújtson.
A Főegyházmegyei Karitász Központ Eger intézményeként olyan szolgáltatásokat kínál, melyek a szerhasználat megelőzését, a felépülést és a visszaesés esélyének csökkentését szolgálják.
Önsegítő közösségek
Függőségkezelés
Függőségkezelés Hozzátartozók támogatása
Ifjúsági közösségek
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.