A sóvárgástól a szabadságig - amire igazán éhezünk

Szomjas lélek, sóvárgó szív - receptek az elégedettebb, felszabadult lelki élethez a függőségeink és a spiritualitás tükrében

Nagyböjt - a lelassulás, befelé tekintés, számvetés ideje. Olyan időszak, melynek során lehetőségünk van letekerni a körülöttünk lévő „zaj” hangerejét és a keletkezett csendben megvizsgálni, hogy melyek azok a dolgok az életünkben, amelyek akadályoznak bennünket abban, hogy meghalljuk az igazán fontos, szívünkben hangzó üzenetet, iránymutatást, amely segít bennünket abban, hogy kiteljesedett, gyümölcsöző életet élhessünk, teremtettségünkből és szeretett, megváltott mivoltunkból forrásozó életet.

Olyan időszak ez, melynek végpontján egy emberi értelem számára felfoghatatlan misztérium vár bennünket, és tanít egy olyan szeretetről, amely felülmúlja minden elképzelésünket. Hívogat bennünket ez a Titok, a megváltás, a megváltottság titka, és lényünk legmélyéből vágyakozunk rá, erre a megszabadított, betöltött, önfeledt, szeretettel átitatott létállapotra.

Az „Isten-alakú űr”

Mindannyian vágyakozó lények vagyunk. A szívünkbe van oltva egy mélyebb, erősebb, biztonságosabb, feltétel nélküli szeretet iránti vágy, amely emberi erőből nem betölthető. Mintha direkt úgy lett volna tervezve ez a belső lelki rendszerünk, hogy semmi más ne tölthesse be, csakis ez az emberi értelem számára felfoghatatlan Szeretet.

Már kisgyermekként keressük: a szeretetet, a biztonságot, az elfogadást – és ez a keresés nem ér véget felnőttként sem.

Sokszor kívülre, valami elérendő, külső célhoz kötjük a boldogságunkat, eltávolodtunk a megelégedettség, a megbékéltség, az elégedettség leföldelő-biztonságos érzésétől, olyan világot alakítottunk ki magunk körül, ahol mindig új és friss impulzusok hajtanának bennünket, fogyasztókat tovább, feljebb, egyre többre törekedve, vágyakozva. Ezek a külső célok azt az illúziót táplálják bennünk, hogy ha elég sikeresek, vékonyak, gazdagok vagy épp „jók” leszünk, akkor végre megérkezünk, végre betöltetik bennünk az a bizonyos hiány. Ám mintha ez a pont sosem jönne el. Az űr velünk marad.

Ezt a hiányt nevezte Pascal „Isten-alakú űrnek”. Egy olyan mély vágyakozás ez, amit sem étel, sem alkohol, sem Netflix-sorozat, sem munka, sem egy másik ember nem képes betölteni – csak a Transzcendens, csak Isten.

Reflexió:
● Milyen helyekre fordulok, amikor „éhesnek” érzem magam – nem testileg, hanem lelkileg?

● Milyen dolgoktól remélem a beteljesülést, a megnyugvást?

Amikor az irányítás kicsúszik a kezünkből

„A függőség az az éhség, ami akkor is megmarad, ha tápláljuk.”

Manapság egyre több szó esik arról, hogy hétköznapjainkat milyen módon szövik át a különböző ragaszkodások, függőségek, kényszerek. Ha túllépünk az első asszociációkon (cigi, alkohol, drog), és kicsit mélyebben megvizsgáljuk, hogy mi is valójában a függőség, mi a természete, mi jellemzi, akkor hamar felismerjük, mennyi minden van az életünkben, ami sajátos módon valamilyen „szer” szerepét tölti be. Gyakran ezektől függünk, hangulatunk, kedvünk, energiaszintünk, figyelmünk és olykor türelmünk mérője, hogy mennyire vannak „feltöltve” ezek a hiányok.

Könnyen beláthatjuk azonban, hogy a függőség lényege nem az adott szer vagy viselkedés, hanem az, hogy valami más veszi át az irányítást az életünk felett. Legyen szó cukorról, telefonról, sorozatokról, munkáról vagy akár az életünk irányítása feletti vágyról – mind

valamiféle hiányt próbálnak betölteni, benne tartanak egy énközpontú gondolkodásmódban, s közben fokozatosan uralni kezdenek bennünket, a gondolatainkat, cselekedeteinket, hangulatunkat, akár a pénz- vagy időbeosztásunkat is.

A függőségek gyakran jónak tűnő dolgokból indulnak ki – egy szelet csoki, egy barátságos like az Instagramon, egy pohár bor – de ha minden alkalommal ezekhez fordulunk, amikor nehéz, fáj, unatkozunk vagy félünk, akkor lassan „istenpótlékká” válnak.

Nincs semmi gond azzal, hogy ezek a hétköznapjainkhoz tartozó dolgok örömérzettel is társulnak, hiszen evolúciós szempontból önmagában az étel, az intimitás, a társas kapcsolatokból, a kapcsolódásból fakadó öröm a túlélésünket volt hivatott biztosítani.

Ma már azonban messze jöttünk a puszta túlélésért folytatott küzdelemtől, ez a küzdelem átalakult, és a mai világunkban a stresszel, a felhalmozódó feszültségekkel, a kusza érzésekkel küzdünk, harcolunk. Gyakran érezhetjük magunkat tehetetlennek, sokszor hiányoznak a megküzdési módok, stratégiák ahhoz, hogy egy-egy konfliktusban előremutató módon tudjunk jelen lenni, és sokan nem tanultuk meg azt sem, hogy hogyan tudjuk visszatölteni kiürülő energiaraktárainkat. Így aztán nem csoda, ha gyors „megoldást, enyhülést” ígérő eszközökhöz nyúlunk, amivel azonban a valódi megoldások felismerését csak késleltetjük vagy egyenesen elfedjük.

Reflexió:

● Mi az, aminek rendszeresen „engedem”, hogy elterelje a figyelmem a valóságról?

● Mikor érzem azt, hogy valami fölött elvesztettem az irányítást?

Szomjas lélek, sóvárgó szív

„A lelkem szomjazik Isten után, az élő Isten után.” (Zsolt 42,3)

A függőség nem más, mint a spirituális éhség testi, lelki vagy szellemi szinten való csillapítása.

Kicsit olyan, mintha sós vízzel próbálnánk oltani a szomjunkat – ideig-óráig működik, de hosszú távon csak szomjasabbak leszünk tőle.

Isten nem arra hív, hogy tökéletesek legyünk, hanem arra, hogy valódi kapcsolatban legyünk vele. A vágyaink mélyén mindig ez a kapcsolat utáni sóvárgás rejlik.

Ha lelki szemszögből tekintünk a függőségre, akkor megláthatjuk, hogy a függőség egyfajta rabság is, amely megbéklyóz bennünket, és megakadályozza, hogy abban a szabadságban éljünk, amelyre teremtettségünk és szeretettségünk révén meghívásunk van.

A nagyböjti időszak külön meghívást tartogat a számunkra, hogy őszintén válaszoljunk néhány fontos, szemléletváltást hozó kérdésre: Valójában mit helyettesítek a pótlékaimmal? Mit nem akarok érezni, elhordozni, mivel kényelmetlen a számomra együtt lenni, amikor ezekhez a hétköznapjainkban mindenütt jelen lévő pótlékokhoz nyúlok? És vajon mit tudok tenni azért, hogy ezek a hiányok olyan térré formálódhassanak a szívemben, ahova meg tudom hívni a Teremtőmet?

Reflexió:
● Milyen módokon próbálom elnyomni a lelkem éhségét?

● Volt-e már olyan élményem, amikor valóban „beteltem” – Isten jelenlétében?

Önsanyargatás vagy szabadság?

A nagyböjt kiemelt időszakát helytelenül értelmezzük, ha az önsanyargatást helyezzük a középpontba. Sokkal inkább arra való meghívás ez az időszak, hogy újra helyreállítsuk a szabadságunkat, hogy nyitottan és bátran merjük meglátni, mely területeken van szükségünk elhagyni azokat a dolgokat, amik blokkolják a spirituális kapcsolatunkat, s befogadjuk azt az üzenetet, ami segít megtenni az újrakapcsolódáshoz vezető lépéseket.

A böjt nem csupán a testünk megtisztulására hív, hanem sokkal inkább a lelkünk felszabadítására.

Egy jól megélt böjt során észrevehetjük, mihez nyúlunk automatikusan, amikor nehéz. Rávilágít arra, mi az, amitől talán már függünk, és lehetőséget ad arra, hogy tudatosan elengedjük – nem „csak úgy”, hanem hogy valami nagyobbnak adjuk át a helyét. Hiányainkra tekinthetünk üres térként is, amely számtalan lehetőségnek adhat helyet az Istennel való kapcsolódásunkban. A Tőle jövő üzenetek, sebzettségünkre és fáradtságunkra adott válaszok azonban végre valódi és hosszan tartó módon töltik be a bennünk lévő űrt.

A Szentírásban a böjt mindig az Istenre való mély odafigyelésnek egyik eszköze. Nem pusztán lemondunk valamiről, hanem helyet teremtünk valami nagyobbnak így az önátadás valódi megújuláshoz vezet - a régi életmód elengedésével valami teljesen újat fogadunk be.

Ez az időszak arra hív tehát, hogy elengedjük azt, ami kizökkent, eltérít bennünket, és helyette ahhoz forduljunk, aki valóban helyreállít.

• Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy kevesebb időt töltünk a közösségi médián, hogy inkább Istennel és szeretteinkkel legyünk jelen.
• Lehet, hogy abbahagyjuk az érzelmi evést, és vigaszt inkább imádságban keresünk.
• Lehet, hogy kilépünk az embereknek való megfelelési kényszerből, és Isten szeretetében találunk nyugalmat.

A nagyböjt nem a megvonásról szól, hanem az átalakulásról. A kegyelem számára teremt teret. És a negyven nap után egy megváltozott, megújult, újjászületett módon van lehetőségünk folytatni földi utunkat.

Ahogy haladunk ezen az időszakon keresztül, kérdezzük meg magunktól: Mire hív Isten, hogy elengedjem? Mire hív, hogy befogadjam?

Legyen ez egy mély megújulás időszaka, amely közelebb visz minket a megváltottság által már elnyert valódi szabadságunkhoz.

Gyakorlati tippek a böjti időszakra:

● Ne csak lemondj, hanem töltsd be mással! Pl. a képernyőmentes időt csendes imával, séta közbeni imával, kapcsolódással, spirituális olvasmánnyal és reflexióval.

● Kérdezd meg magadtól: mire vagyok igazán éhes? Ételre, szórakozásra, társaságra, elismerésre, figyelemre? Békére, mély kapcsolódásra, megértésre, gyógyulásra?

● Ne maradj egyedül! Keresd egy közösség, barát, lelkivezető társaságát – nem egyedül kell végigmenned az úton.

● Helyezd a középpontba a kapcsolatot Istennel! Ne a teljesítményre koncentrálj, hanem a jelenlétre!

Úton a szabadság felé – a függőségek mint útjelzők

A függőségeink tehát nem az ellenségeink. Őszinte visszajelzések arról, hogy hol van még éhség bennünk, és milyen területeken van szükségünk gyógyulásra. Ezért akár hálásak is lehetünk, ha felfedezzük őket.

Az út a szabadság felé nem tökéletesen szabályozott életről szól, hanem egyre mélyebb kapcsolódásról – önmagunkkal, másokkal, és Istennel. A függőségből való szabadulás pedig alapvetően nem az akaraterőről szól – hanem arról, hogy kin vagy min nyugszik a bizalmunk, kit teszünk meg életünk valódi irányítójává, kire hagyatkozunk rá mindenestül.

Isten nem azt várja, hogy előbb „megjavuljunk”, és csak utána keressük őt. Épp ellenkezőleg:

a törékenységünkön keresztül akar megszólítani minket. Nem elítél, hanem hív: „Gyere, fáradt vagy? Éhes vagy? Nálam van a táplálék, ami életet ad.”

A függőségeink árulkodnak arról, hogy valójában milyen mélyen vágyunk a kapcsolatra. És ez a vágy – ha jó helyre visszük – az isteni érintés forrása lehet.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. (Mt 5,6)

Továbbgondolnád a fentieket? Kérdezd meg magadtól:

● Miben reménykedem, hogy „megváltoztat”? Mi a valódi reményem forrása?

● Milyen első lépést tudnék tenni ezen a héten a szabadság irányába?

● Mi lenne, ha a nagyböjt idén nem a teljesítményről szólna, hanem a kapcsolódásról?

● Hol van szükségem gyógyulásra, és hol tudnék ebben Istenre támaszkodni?

● Mit jelent számomra a szabadság – és vajon nem ott kezdődik-e, ahol képes vagyok nemet mondani arra, ami fogva tart?

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Nagy Eszter