
Mindannyian vágyakozó lények vagyunk. A szívünkbe van oltva egy mélyebb, erősebb, biztonságosabb, feltétel nélküli szeretet iránti vágy, amely emberi erőből nem betölthető. Mintha direkt úgy lett volna tervezve ez a belső lelki rendszerünk, hogy semmi más ne tölthesse be, csakis ez az emberi értelem számára felfoghatatlan Szeretet.
Már kisgyermekként keressük: a szeretetet, a biztonságot, az elfogadást – és ez a keresés nem ér véget felnőttként sem.
Sokszor kívülre, valami elérendő, külső célhoz kötjük a boldogságunkat, eltávolodtunk a megelégedettség, a megbékéltség, az elégedettség leföldelő-biztonságos érzésétől, olyan világot alakítottunk ki magunk körül, ahol mindig új és friss impulzusok hajtanának bennünket, fogyasztókat tovább, feljebb, egyre többre törekedve, vágyakozva. Ezek a külső célok azt az illúziót táplálják bennünk, hogy ha elég sikeresek, vékonyak, gazdagok vagy épp „jók” leszünk, akkor végre megérkezünk, végre betöltetik bennünk az a bizonyos hiány. Ám mintha ez a pont sosem jönne el. Az űr velünk marad.
Ezt a hiányt nevezte Pascal „Isten-alakú űrnek”. Egy olyan mély vágyakozás ez, amit sem étel, sem alkohol, sem Netflix-sorozat, sem munka, sem egy másik ember nem képes betölteni – csak a Transzcendens, csak Isten.
Reflexió:
● Milyen helyekre fordulok, amikor „éhesnek” érzem magam – nem testileg, hanem lelkileg?
● Milyen dolgoktól remélem a beteljesülést, a megnyugvást?
„A függőség az az éhség, ami akkor is megmarad, ha tápláljuk.”
Manapság egyre több szó esik arról, hogy hétköznapjainkat milyen módon szövik át a különböző ragaszkodások, függőségek, kényszerek. Ha túllépünk az első asszociációkon (cigi, alkohol, drog), és kicsit mélyebben megvizsgáljuk, hogy mi is valójában a függőség, mi a természete, mi jellemzi, akkor hamar felismerjük, mennyi minden van az életünkben, ami sajátos módon valamilyen „szer” szerepét tölti be. Gyakran ezektől függünk, hangulatunk, kedvünk, energiaszintünk, figyelmünk és olykor türelmünk mérője, hogy mennyire vannak „feltöltve” ezek a hiányok.
Könnyen beláthatjuk azonban, hogy a függőség lényege nem az adott szer vagy viselkedés, hanem az, hogy valami más veszi át az irányítást az életünk felett. Legyen szó cukorról, telefonról, sorozatokról, munkáról vagy akár az életünk irányítása feletti vágyról – mind
valamiféle hiányt próbálnak betölteni, benne tartanak egy énközpontú gondolkodásmódban, s közben fokozatosan uralni kezdenek bennünket, a gondolatainkat, cselekedeteinket, hangulatunkat, akár a pénz- vagy időbeosztásunkat is.
A függőségek gyakran jónak tűnő dolgokból indulnak ki – egy szelet csoki, egy barátságos like az Instagramon, egy pohár bor – de ha minden alkalommal ezekhez fordulunk, amikor nehéz, fáj, unatkozunk vagy félünk, akkor lassan „istenpótlékká” válnak.
Nincs semmi gond azzal, hogy ezek a hétköznapjainkhoz tartozó dolgok örömérzettel is társulnak, hiszen evolúciós szempontból önmagában az étel, az intimitás, a társas kapcsolatokból, a kapcsolódásból fakadó öröm a túlélésünket volt hivatott biztosítani.
Ma már azonban messze jöttünk a puszta túlélésért folytatott küzdelemtől, ez a küzdelem átalakult, és a mai világunkban a stresszel, a felhalmozódó feszültségekkel, a kusza érzésekkel küzdünk, harcolunk. Gyakran érezhetjük magunkat tehetetlennek, sokszor hiányoznak a megküzdési módok, stratégiák ahhoz, hogy egy-egy konfliktusban előremutató módon tudjunk jelen lenni, és sokan nem tanultuk meg azt sem, hogy hogyan tudjuk visszatölteni kiürülő energiaraktárainkat. Így aztán nem csoda, ha gyors „megoldást, enyhülést” ígérő eszközökhöz nyúlunk, amivel azonban a valódi megoldások felismerését csak késleltetjük vagy egyenesen elfedjük.
Reflexió:
● Mi az, aminek rendszeresen „engedem”, hogy elterelje a figyelmem a valóságról?
● Mikor érzem azt, hogy valami fölött elvesztettem az irányítást?
„A lelkem szomjazik Isten után, az élő Isten után.” (Zsolt 42,3)
A függőség nem más, mint a spirituális éhség testi, lelki vagy szellemi szinten való csillapítása.
Kicsit olyan, mintha sós vízzel próbálnánk oltani a szomjunkat – ideig-óráig működik, de hosszú távon csak szomjasabbak leszünk tőle.
Isten nem arra hív, hogy tökéletesek legyünk, hanem arra, hogy valódi kapcsolatban legyünk vele. A vágyaink mélyén mindig ez a kapcsolat utáni sóvárgás rejlik.
Ha lelki szemszögből tekintünk a függőségre, akkor megláthatjuk, hogy a függőség egyfajta rabság is, amely megbéklyóz bennünket, és megakadályozza, hogy abban a szabadságban éljünk, amelyre teremtettségünk és szeretettségünk révén meghívásunk van.
A nagyböjti időszak külön meghívást tartogat a számunkra, hogy őszintén válaszoljunk néhány fontos, szemléletváltást hozó kérdésre: Valójában mit helyettesítek a pótlékaimmal? Mit nem akarok érezni, elhordozni, mivel kényelmetlen a számomra együtt lenni, amikor ezekhez a hétköznapjainkban mindenütt jelen lévő pótlékokhoz nyúlok? És vajon mit tudok tenni azért, hogy ezek a hiányok olyan térré formálódhassanak a szívemben, ahova meg tudom hívni a Teremtőmet?
Reflexió:
● Milyen módokon próbálom elnyomni a lelkem éhségét?
● Volt-e már olyan élményem, amikor valóban „beteltem” – Isten jelenlétében?
A nagyböjt kiemelt időszakát helytelenül értelmezzük, ha az önsanyargatást helyezzük a középpontba. Sokkal inkább arra való meghívás ez az időszak, hogy újra helyreállítsuk a szabadságunkat, hogy nyitottan és bátran merjük meglátni, mely területeken van szükségünk elhagyni azokat a dolgokat, amik blokkolják a spirituális kapcsolatunkat, s befogadjuk azt az üzenetet, ami segít megtenni az újrakapcsolódáshoz vezető lépéseket.
A böjt nem csupán a testünk megtisztulására hív, hanem sokkal inkább a lelkünk felszabadítására.
Egy jól megélt böjt során észrevehetjük, mihez nyúlunk automatikusan, amikor nehéz. Rávilágít arra, mi az, amitől talán már függünk, és lehetőséget ad arra, hogy tudatosan elengedjük – nem „csak úgy”, hanem hogy valami nagyobbnak adjuk át a helyét. Hiányainkra tekinthetünk üres térként is, amely számtalan lehetőségnek adhat helyet az Istennel való kapcsolódásunkban. A Tőle jövő üzenetek, sebzettségünkre és fáradtságunkra adott válaszok azonban végre valódi és hosszan tartó módon töltik be a bennünk lévő űrt.
A Szentírásban a böjt mindig az Istenre való mély odafigyelésnek egyik eszköze. Nem pusztán lemondunk valamiről, hanem helyet teremtünk valami nagyobbnak így az önátadás valódi megújuláshoz vezet - a régi életmód elengedésével valami teljesen újat fogadunk be.
Ez az időszak arra hív tehát, hogy elengedjük azt, ami kizökkent, eltérít bennünket, és helyette ahhoz forduljunk, aki valóban helyreállít.
A nagyböjt nem a megvonásról szól, hanem az átalakulásról. A kegyelem számára teremt teret. És a negyven nap után egy megváltozott, megújult, újjászületett módon van lehetőségünk folytatni földi utunkat.
Ahogy haladunk ezen az időszakon keresztül, kérdezzük meg magunktól: Mire hív Isten, hogy elengedjem? Mire hív, hogy befogadjam?
Legyen ez egy mély megújulás időszaka, amely közelebb visz minket a megváltottság által már elnyert valódi szabadságunkhoz.
● Ne csak lemondj, hanem töltsd be mással! Pl. a képernyőmentes időt csendes imával, séta közbeni imával, kapcsolódással, spirituális olvasmánnyal és reflexióval.
● Kérdezd meg magadtól: mire vagyok igazán éhes? Ételre, szórakozásra, társaságra, elismerésre, figyelemre? Békére, mély kapcsolódásra, megértésre, gyógyulásra?
● Ne maradj egyedül! Keresd egy közösség, barát, lelkivezető társaságát – nem egyedül kell végigmenned az úton.
● Helyezd a középpontba a kapcsolatot Istennel! Ne a teljesítményre koncentrálj, hanem a jelenlétre!
A függőségeink tehát nem az ellenségeink. Őszinte visszajelzések arról, hogy hol van még éhség bennünk, és milyen területeken van szükségünk gyógyulásra. Ezért akár hálásak is lehetünk, ha felfedezzük őket.
Az út a szabadság felé nem tökéletesen szabályozott életről szól, hanem egyre mélyebb kapcsolódásról – önmagunkkal, másokkal, és Istennel. A függőségből való szabadulás pedig alapvetően nem az akaraterőről szól – hanem arról, hogy kin vagy min nyugszik a bizalmunk, kit teszünk meg életünk valódi irányítójává, kire hagyatkozunk rá mindenestül.
Isten nem azt várja, hogy előbb „megjavuljunk”, és csak utána keressük őt. Épp ellenkezőleg:
a törékenységünkön keresztül akar megszólítani minket. Nem elítél, hanem hív: „Gyere, fáradt vagy? Éhes vagy? Nálam van a táplálék, ami életet ad.”
A függőségeink árulkodnak arról, hogy valójában milyen mélyen vágyunk a kapcsolatra. És ez a vágy – ha jó helyre visszük – az isteni érintés forrása lehet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. (Mt 5,6)
Továbbgondolnád a fentieket? Kérdezd meg magadtól:
● Miben reménykedem, hogy „megváltoztat”? Mi a valódi reményem forrása?
● Milyen első lépést tudnék tenni ezen a héten a szabadság irányába?
● Mi lenne, ha a nagyböjt idén nem a teljesítményről szólna, hanem a kapcsolódásról?
● Hol van szükségem gyógyulásra, és hol tudnék ebben Istenre támaszkodni?
● Mit jelent számomra a szabadság – és vajon nem ott kezdődik-e, ahol képes vagyok nemet mondani arra, ami fogva tart?
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Nagy Eszter
Fordulópont Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézménye
Segítő jelleg: csoportterápia, rehabilitáció, terápia
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: Észak-alföldi régió, folyamatosan
Forrás Lelki Segítők Egyesülete
Kimondható-Támogató honlapok szenvedélybeteg szülők gyermekeinek
Segítő jelleg: e-tájékoztatás, könyv
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: országosan, egész évben folyamatosan elérhető online
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Sziget Droginformációs Alapítvány - konzultáció és terápia függőséggel élőknek és hozzátartozóiknak
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, segítő beszélgetés, terápia
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, függőséggel élőknek
Elérhető: Budapest, Pest Megye, rendszeres
Sziget Droginformációs Alapítvány
Útmutató a pornótól való szabaduláshoz
Segítő jelleg: e-tájékoztatás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: online, folyamatosan
Puskás Antal atya
Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat
Segítő jelleg: csoportterápia, konzultáció, lelkigondozás, lelkigyakorlat, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, tábor
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek
Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel
Katolikus Szeretetszolgálat
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Eger
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, klub, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Főegyházmegyei Karitász Központ Eger
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Székesfehérvár
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Szombathely
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, konzultáció, közösségi támogatás, lelkivezetés, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, pszichológus, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Szenvedélybeteg segítő szolgálat - Szülőkonzultáció
Segítő jelleg: konzultáció, tanácsadás
Ajánljuk: szülőknek
Elérhető: Országosan, Bejelentkezés szerint
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Kecskemét
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, segítő beszélgetés, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Római Katolikus Főplébánia
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Szekszárd
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Pécsi Egyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ
Segítő jelleg: konzultáció, lelkigondozás, önsegítő csoport, pszichológus, segítő beszélgetés, tanácsadás, lelki nap
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, függőséggel élőknek
Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
Fontos vagy egyszeri és megismételhetetlen érték. Ha elvesznél, az jóvátehetetlen lenne!
Segítő jelleg: rehabilitáció, terápia
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, papoknak, szerzeteseknek
Elérhető: Magyarországról és az EU-ból (magyar anyanyelvűeket), folyamatosan
Katolikus Szeretetszolgálat
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Budapest
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, pszichológus, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Vác
Segítő jelleg: bibliodráma, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, pszichológus, tanácsadás, prevenció
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: A Váci RÉV négy egyházmegyei járásban érhető el. Ezek: a Szobi, Dunakeszi, Rétsági és Váci járások., egész évben rendszeres jelleggel
Váci Egyházmegyei Karitász
RÉV Budapest - Dohányzásról való leszokást segítő tréning
Segítő jelleg: konzultáció, tanácsadás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: Országosan, előzetes bejelentkezés alapján
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
RÉV Budapest - Digitális Detox program
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, konzultáció
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek
Elérhető: Budapest, bejelentkezés alapján
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
Kimondható-Támogató társasjátékok szenvedélybeteg szülők gyermekeinek
Segítő jelleg: társasjáték
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: országosan, egész évben folyamatosan elérhető online
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Kimondható-Töltsd velünk podcast-sorozat a szer- és viselkedés-függőségekről
Segítő jelleg: e-tájékoztatás, szemléletformálás
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, szülőknek, ifjúsági közösségeknek, pedagógusoknak, függőséggel élőknek
Elérhető: országosan, egész évben folyamatosan elérhető online
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Kimondható-Fogadó, ahol választ kaphatsz a függőséggel kapcsolatos kérdéseidre
Segítő jelleg: konzultáció, mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, függőséggel élőknek
Elérhető: országosan, egész évben folyamatosan elérhető online
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Kimondható-Fogadó, ahova betérhetsz a függőséggel kapcsolatos kérdéseiddel
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, internet használat, konzultáció, könyv, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, függőséggel élőknek
Elérhető: országosan, egész évben folyamatosan elérhető
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Forrás - Szenvedélybetegek közösségi, nappali és alacsonyküszöbű ellátása
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, lelkigondozás, szociális tevékenység
Ajánljuk: függőséggel élőknek
Elérhető: Debrecen és környéke, folyamatosan
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.