Család-munka egyensúlyról azoknak, akiknek nincs ideje rá, hogy elolvassák

Miért lett ’sztártéma’? A munka-család egyensúly témája már egy jó ideje a legfelkapottabb témák egyike. Nem csoda, hiszen az emberek többsége állandó rohanást, űzöttséget él meg. Rengeteg megközelítésből lehetne tárgyalni, pl. szociológia, közgazdaságtan, teológia, pszichológia, mégis a legtöbben azért olvasnak róla, mert iszonyú nehéz feladat, s abban reménykednek, hátha kapnak hozzá újabb muníciót.

Mivel mind a munka, mind a család az életünkben a legnagyobb strukturáló erővel bírnak, rettentően nehéz összeegyeztetni őket, számtalanszor ugyanabban az időben kéne mindkét helyen helytállni, különböző szerepeink könnyen konfliktusba kerülnek, s az egyént végképp elöntheti a lelkiismeret-furdalás, a „nem vagyok elég jó”, a „csapdába kerültem”, a tanácstalanság és a végtelen fáradtság érzése.

Miért ne érezzük magunkat rosszul, amikor már a kérdésfeltevés is nyomasztó?

Nehéz már a címmel is mit kezdeni, már a problémakör megnevezése önmagában is nyomaszthat. (Sokszor úgy találkozunk vele: munka-magánélet egyensúly, hiszen a család nagyon fontos, de a magánélet ennél sokkal tágabb jelentéssel bír.) Azt sugallhatja a kérdésfeltevés, hogy csak egyszer kell megoldania, ha valaki elég ügyes, rájön az egyensúly nyitjára, akkor attól a perctől fogva nem lesz vele gondja.

Ha nem így van, akkor ügyetlen, egy vesztes. Mintha, akinek egyensúlyoznia kellene feladatai közt, már nem is élné jól az életét. Vagy aki ezt nehéz feladatnak érzi, az szánalmas. Ez pedig nem így van!

Mindenki, aki felelősen éli az életét, annak kihívást jelent az egyensúlyozás. Mint a cirkuszi zsonglőr, aki tányérokat tart a levegőben. Persze eltérő, hogy kinek hány tányérja van, kinek mekkora a gyakorlata benne, kinek mekkora a technikai felkészültsége, az eszköztára…

Milyen módon jelenhet meg életünkben a tárgyalt probléma?

Ki ne ismerné az időprést, az érzést, hogy nyakunkra nőttek a feladatok, a szorongást, hogy a szerepeink összefeszülésében nem lehet mindenkinek előnyös döntést hozni? Olyan mindennapi döntésekre kell gondolni, hogy:

• Gyermekem anyáknapi műsora egybeesik az egy évvel ezelőtt lefixált céges auditálással, hova menjek?
• Két picivel otthon lévő feleségem alig várja, hogy hazaérjek, de most kérleltek a kollégák, akik már ezerszer kisegítettek, hogy elakadtak a munkában, egy olyan informatikai kérdésben, ami nekem a kisujjamban van. Kinek kedvezzek? Mit tegyek?
• Az idős, özvegy édesanyám hirtelen hétfőn délre időpontot kapott (egy visszamondásnak köszönhetően) a kardiológián, így hónapokkal előbb juthatna hozzá a vizsgálathoz, nem tud már önállóan közlekedni, el kéne kísérnem. De nincs már csak egy szabadnapom, amit a lányom vizsgakoncertjére tartogattam. Mit tegyek?

Biztosan mindenki tudna ilyen csapdahelyzeteket sorolni saját életéből, vagy csak egyszerűen azt az érzést, hogy túl sokat dolgozik és a magánéletére nincs ideje. Már megint elmaradt a mozgás, már megint hazavitte a munkát…

De mit is jelent a munka-magánélet egyensúly?

E kettő egészséges egyensúlya azt jelenti, hogy a munka és magánélet között harmonikus kapcsolatot képes az egyén fenntartani. Ideális esetben a munka után lehetősége van arra, hogy olyan elfoglaltságokkal töltse idejét, ami emberként erőforrásai lesznek. Ha töltődni tud, jobban fog tudni dolgozni is.

Hogyan lehet ügyesebb és boldogabb zsonglőrnek lenni? Lehet-e megszeretni a zsonglőrködést? Mit tegyünk, ha túl sok a tányér, ha rendkívül megterhelőnek érezzük az összeset megtartani?

A legfontosabb, hogy fogadjuk el az élet részeként az egyensúlyozást, ez maga az élet játéka. S azt is, hogy szabad hibáznunk, mert ez a kihívás rettentően nehéz feladat.

Miket kell átgondolnunk, tudatosítanunk ahhoz, hogy enyhüljön rajtunk a nyomás? Mi segíthet?

• A család-munka-testi/lelki egészség hármas olyan háromszöget alkot, amelynél nem lehet mind a hármat maximálisan egyszerre birtokolni, mert az időnk és energiánk behatárolt. Lesznek olyan időszakok, amikor a család élvez teljes prioritást, például egy kisbaba születésénél és első időszakában. Ez azonban nem azt jelenti, hogy például az anya életében mindig az idejének és energiájának ilyen nagy százalékát ez fogja kitölteni és ez kell, hogy kitöltse.
  Lesz olyan időszak, amikor a gyermek a világ felé fog irányulni, s az anyának több ideje lesz a hivatására, vagy akár saját magára. Sőt az a jó, ha egyre inkább képes elengedni a gyermeke kezét, nem jó, ha beleragad a gondozói szerepbe, a gyermekeknek sem jó a túlgondozás. Nincs nehezebb életfeladat a gyermeknek, mint egy „tökéletes anya” képe, sokkal felszabadítóbb egy „elég jó anya”, aki igyekszik jó társ, jó szülő lenni, de nem bántja magát, ha igyekezete ellenére néha nem teljesít száz százalékosan.

• Érdemes átgondolnunk, mi az értékrendünk, milyen időszaka van életutunknak. S az adott életszakasz kihívásait nem szabad elhanyagolnunk. Más a feladata egy fiatal felnőttnek gyermek nélkül, vagy az első gyermeknél, vagy több gyermekkel rendelkező szülőként, vagy az úgynevezett középső felnőtt korban, vagy késő felnőtt korban (körülbelül 60 éves korunktól) és idős korban.
  Vannak időszakok, amikor a munkára nagyobb energiát szánhat, akár egy édesanya is, s ezzel adhat példát gyermekeinek a munka becsületére és szeretetére, s nevelheti őket arra, hogy a világ alkotó részesének lenni nagy és jó dolog. Egyik esetben sem szabad bántalmazóan viszonyulnia önmagához. Hiszen ha a családra áldoz több energiát, nem ő lesz a munka hőse, fordított esetben pedig nem ő lesz a konyha tündére, ha a munkájára koncentrál.
• A magánélet-munka egyensúlyának megtartásában segíthet a határok kijelölése. Ha esetleg otthon dolgozunk is, pontosan meg kell határoznunk a munkaidőnket, el kell különítenünk a munka és személyes tevékenységeinket egymástól.

• A hatékony időgazdálkodáshoz hozzátartozik, hogy egyaránt elegendő időt szánjunk a munka feladatokra és a magánéletünkre, legyen az akár a család vagy éppen a hobbi. Ezt hatékonyan segítheti, ha elkészítjük a heti órarendünket (mint az általános iskolások), hétfőtől vasárnapig lejegyezve, hogy mivel töltjük az időnket, onnan, hogy felkelünk egészen addig, hogy lefekszünk aludni.
  10 emberből, aki ezt elkészítette, általában 8 arról számolt be, hogy sokkolta, amit látott és elgondolkozott már a készítés közben is az életéről. Rálátást kapott. Azzal szembesült, hogy amit értékesnek és fontosnak tart, az közel sincs olyan mértékben jelen az életében, mint ahogyan azt a jelen életszakaszában ideálisnak tartaná.
  Azonban mindaddig, amíg nem készítette el ezt az időmérleg-elemzést, nem rajzolódott ki neki ilyen világosan. A számok azonban nem hazudnak. Ha az, amit értékesnek tartunk és azok a dolgok, amikre időt szánunk nincsenek arányban, akkor feszültség lesz jelen a mindennapjainkban és életünket nem fogjuk boldognak érezni.
  
  

  

  
  Elsodor a folytonos rohanás, s nem éljük meg a pillanatot, elmegy mellettünk az élet. Ezért látva a valós időbeosztásukat azon gondolkodtak el, hogy mi lenne az ideális, vagy legalábbis számukra elfogadható és mit kéne ehhez meglépniük? Akár írjuk bele a határidőnaplónkba nemcsak a munkahelyi találkozókat, hanem az énidőket is, hogy még véletlenül se tegyünk oda be munkahelyi feladatokat. Amíg nem lesznek meg ezek a dedikált idők, nem lesz tartós változás sem.
  Feltűnő volt az is, hogy legtöbbjüknél az ideálisnak tartottnál sokkal kevesebb volt az alvásidő, ami pedig az egyik első alapköve annak, hogy esélyünk legyen a sikeres balanszírozásra.
• A határok és az időbeosztás azonban nem azt jelenti, hogy személynek olyan mozdíthatatlanná kell válnia, mint a kőszikla, sőt! A rugalmasság nagyon fontos képesség, mintegy a boldogságunk kulcsa, a képesség arra, hogy alkalmazkodjon, vagy éppen módosítson az illető, ha a körülmények úgy kívánják, anélkül, hogy ártana másoknak vagy veszélyeztetné munkáját.
• Persze ehhez tudni kell kezelni a stresszt. A mai világban ehhez rengeteg segítséget lehet kapni különböző formában, de olyan egyszerű dolgokra is gondolhatunk, mint a szünetek tartása, akár annak árán is, hogy beállítunk órát, mely figyelmeztet erre minket. Vagy ebédidőben együtt étkezni a kedvelt kollégákkal.
  A finneknél van egy szó „fika”, szó szerint kávézást jelent, azonban van egy tágabb is, ami azt az időt jelöli, amikor a kollégák együtt tartanak rövid szünetet, de nem esthet szó a munkáról. A terep „csak” az emberi kapcsolódásé, a lazításé. Még további ilyen egyszerű tényező lehet a rendszeres testmozgás is, vagy tudatosság gyakorlása, hogy nem a múlton rágódunk vagy a jövőt tervezzük, hanem tudatosan igyekszünk jelen lenni az itt és mostban.
  Például, ha a barátokkal töltjük az estét, akkor nem a másnapi munkánkat tervezzük a gondolatainkban, hanem rájuk figyelünk a lehető legtöbb figyelemmel. Vagy amikor gyermekünk mesél a napjáról, aki félretesszük a telefonunkat, elhatárolódva a felvillanó fontos e-mailektől vagy izgalmas hírektől.

Mikor kell gyanakodnunk, hogy tényleg baj van a munka-magánélet egyensúlyunkkal?

Nagyon egyéni, hogy kinek mi az igénye és bármelyik irányba előfordulhat egészségtelen eltolódás, de a gyakoribb, amikor a munka uralkodik el a magánélet felett, amikor rendszeresen túlnyúlik a munkaidő, vagy a hétvégében is megjelenik a munka, vagy rendszeresen hazaviszi valaki a munkát a hétköznapokban, esetleg már lelkiismeret-furdalása is van, ha kikapcsolódik.

A rengeteg munka miatt lassan leépülnek az emberi kapcsolatok, a baráti kör, a hobbik, a feltöltődés színterei eltűnnek. Lassan a kiégés következhet be. Azonban, ha elmarad a feltöltődés, akkor csökkenni fog a munkahatékonyság is. Ördögi kör ez. Megfelelő alvás, testmozgás, étkezés és kapcsolatok nélkül nem fog sikerülni az egyensúlyozás. Ezek hiánya a testi-lelki egyensúly felbomlásához vezet. Ha valaki mindig úgy érzi, hogy bármit is csinál, valami mást kellene csinálnia, akkor biztosan újra kell terveznie az időbeosztását.

Mi elengedhetetlen az egyensúly megtalálásához?

Mindezek azonban nem fognak sikerülni prioritások felállítása nélkül, ami nem megy megfelelő önismeret nélkül. Rá kell látnunk magunkra, hogy miért éri meg nekünk például egy egészségtelen munka-magánélet egyensúlyt kialakítanunk és fenntartanunk? A teljesítménykényszer? Családi örökség és minta? Vagy esetleg egy bennünk élő, figyelmet kívánó és nem eleget dícsért kisgyermek teszi ezt velünk, dolgoztat szinte halálra? Vagy sosem éreztük magunkat „elég jónak”? Talán a biztonság és a kockázatkerülés a fő mozgatórugóink? Keveset dicsértek gyermekkorunkban és még most is másoktól várjuk a megerősítést, hogy jók vagyunk, mert magunknak nem tudjuk elhinni?

Ha ezekre nem látunk rá, akkor érdemes egy szakemberrel átbeszélnünk. Ha ugyanazokat az újrakezdési köröket futjuk, könnyen meglehet, hogy kell egy külső szem, aki segít nekünk észrevenni valamit, ami nekünk a holtterünkben van, amit ha meglátunk. Akkor többé nem lépünk bele ugyanabba a rossz működésmódba.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Freepik
Szerző: Asztalos Bernadett