Szülői konszenzus a gyermeknevelésben

Szülővé válásunk pillanatában mindannyian vágytunk rá, hogy gyermekünknek a legjobbat adjuk, meleg, ölelő családi otthont, harmóniát, biztos hátteret. Ennek érdekében akár kompromisszumokra is hajlandónak mutatkoztunk. A hétköznapok valóságában azonban rendre azon kapjuk magunkat, hogy nem értünk egyet, összezördülünk nevelési kérdésekben.

Természetes, hogy egy pár két tagja, akik különböző családból, különböző szokásokkal, hagyományokkal rendelkeznek, legalább részben különböző módokon, más-más szabályok szerint képzeli el a gyereknevelést. Sokszor már a másik viselkedését, furcsa szokásait is gyanakodva figyeljük, de amikor ezt a gyerekeink vonatkozásában is érvényre akarja juttatni, akkor ott heves szóváltás alakulhat ki.

Egymásnak feszülnek a különböző nézetek:

• „Miért ne pihenhetne a gyerek, amikor hazaér, ráér utána megírni a háziját!” vs „A kötelesség az életnél is előbbre való!”,
• „Annyit egyél, amennyi jól esik!” vs „Ami a tányéron van, azt meg kell enni!”,
• „Amikor fáradt lesz, úgyis lefekszik!” vs. „Este 8-kor takarodó van!”.

Számtalan fontos és szinte lényegtelen, banális dolgon vagyunk képesek veszekedni.

Miben különbözünk?

Bármiről is legyen szó, a nevelési különbségek normálisak. Az viszont, hogyan oldjuk meg ezeket a különbségeket, döntő fontosságú. Az első, legfontosabb lépés, hogy felismerjük: különbözőek vagyunk, mást tartok fontosnak a gyereknevelésben én, mint te.

Sok pár eddig a lépésig sem jut el, és a gyerek(ek) tünetei (szorongás, bepisilés, agresszió, nagyobb korban függőségek) árulkodnak csak arról, hogy a szülők között kimondott vagy kimondatlan, de mindenképp feloldatlan konfliktusok vannak. Egy gyerekre plusz terhet ró, ha a szülei „miatta” veszekednek, ha azt érzi, bármit is csinál, okot ad a veszekedésre, és ellentétes üzeneteket kap arról, hogyan is kellene viselkednie.

A kezdetek

Mint a legtöbb esetben, itt is a legszerencsésebb, ha már a kapcsolat kezdetén ránézünk a családi mintáinkra, mi az, amit szeretnénk tovább vinni abból, ahogy a szüleink minket neveltek, és mi az, amit szeretnénk máshogy csinálni. Láttunk-e más családoknál olyan mintát, amit szívesen alkalmaznánk, kipróbálnánk.

Persze mindenki tökéletesen tudja hogyan kell gyereket nevelni mindaddig, amíg meg nem születik a sajátja, mégis érdemes beszélgetni róla már a gyerekek születése előtt is. A személyiségünk, temperamentumunk is befolyásolja, milyen szülő válik belőlünk, melyik nevelési stílus áll majd hozzánk legközelebb:

- autoriter szülő, aki tud határt szabni, elvárásai a gyerekkel szemben magasak, és nem tudja tolerálni, ha a gyerek viselkedése nem felel meg az elképzeléseinek.

- mérvadó szülő, aki feladatot tud bízni a gyerekére korának megfelelően, irányítja és kontrollálja a gyerek viselkedését, de válaszkészsége a gyermek igényeire nagy

- engedékeny szülő, akit meleg, elfogadó attitűd jellemez, nagy autonómiát biztosít a gyereknek, és kevésbé kontrollálja a viselkedését. Alacsony elvárásai vannak a gyerekkel szemben, és ha lehet, elkerüli a büntetést.

Szabályok

Minden családban fontos szerepe van a szabályoknak, szokásoknak.

A közhiedelemmel ellentétben a gyerekek szeretik a szabályokat, persze azokat, amik világosak, egyértelműek.

Alkalmazkodnak ezekhez, biztonságban érzik magukat ezektől. Érdemes kevesebb szabályt felállítani, de azok legyenek könnyen betarthatók! Nem lehet mindent szabályhoz kötni. Ha állandóan csak fegyelmezünk, a szülői szerepünk hamar őrmester-szereppé válik. Ráadásul a túl sok szabály gátolja a gyerekek spontán kezdeményezőkészségét is.

A szabályokat természetesen nekünk, szülőknek is be kell tartanunk, hiszen a gyerekek nem azt követik, amit szóban mondunk nekik, hanem ahogy mi viselkedünk. Vagyis nem hiteles, ha megtiltjuk a telefonozást, miközben mi a telefonnal megyünk mindenhova, a mellékhelyiségtől a hálószobáig.

Mindenkinek könnyebb, ha a szabályok kimondhatók, vagyis akár párban, akár a gyerekekkel beszélgessünk ezekről, a következményeikkel együtt. Ha csapatként találjuk ki ezeket, könnyebb betartani, érvényre tudjuk juttatni őket akkor is, ha a másik szülő épp nincs a közelben, így megelőzhetők a nézeteltérések.

Nálunk jól bevált fórum erre a családi kupaktanács, ahol mindenki elmondhatja a véleményét egy adott szabályról, és ha kell, írásba foglaljuk, és a hűtőre kifüggesztjük az épp aktuálisan fontos családi szabályokat.

Jelenleg ezek vannak kifüggesztve: ki/hol/mikor takarít, zenehallgatás szabályai: normál hangerőn lehet hallgatni, ha a másikat zavarja, fülhallgatóra kell váltani; étkezés szabályai: asztalhoz nem hozunk telefont, semmilyen ételt nem fújjogunk le.

A kupaktanácsban mindenkinek lehetősége nyílik gyakorolni, hogy meghallgassa a másikat, és kompromisszumot kössön, amikor szükséges. A végső döntés – ahogy a felelősség is – persze a miénk, de igyekszünk figyelembe venni mindenki szempontjait.

Rugalmasság

Bár a szabályok fontosak, de legalább ennyire fontos, hogy ha kell, felülvizsgáljuk és megváltoztassuk a szabályokat. Egy kamasznál máshol vannak a határok (időben, térben), mint egy óvodás korú gyereknél. De mások a szabályok szünidőben, mint iskolaidőben, vagy más szabályok érvényesek a nagymamánál, vendégségben, mint otthon.

Jó zsaru, rossz zsaru

Nagyon gyakori hiba, amit elkövetünk szülőként, hogy egyikünk a jó zsaru, másikunk a rossz zsaru szerepébe szorul be. Az egyik szülő szigorúbb, sokszor egyedül ő hozza és ő ügyel a szabályok betartására, mindig ő fegyelmez, míg a másikkal sokkal könnyebb dolguk van a gyerekeknek, mert ő könnyedebb, lazább, vele könnyebb játszani.

Sokszor a nevelési különbségek abból erednek, hogy az egyik szülő nehezebben kezeli a konfliktusokat. Amikor már nem bírja a feszültséget, akkor ráhagyja a dolgot a gyerekre, megpróbál kilépni a szituációból, miközben a másik szülő próbálna kitartani, fegyelmezni. Ez vezet olyan kijelentésekhez, hogy „Túl engedékeny vagy” vagy „Túl kemény vagy velük”.

Sok családban jellemző az is, hogy az apa, aki épphogy hazaér vacsorára fáradtan a munkából, már nem nevelni szeretné a gyerekeket a közösen töltött kevés időben, csak birkózni, csikizni, önfeledten játszani szeretne, és anyára hárul a feladat, hogy a vacsora, fürdés, fogmosás, lefekvés idejét betartassa. A rossz zsarura óriási teher hárul, ilyen szereposztásban ő nemigen engedheti meg magának a lazaságot.

Egymás támogatása

Nagyon fontos, hogy házaspárként egységet mutassunk, támogassuk egymást a gyerekek előtt. Ez nem képmutatás, hanem a gyerekek biztonságérzetét szolgáló alapvető viselkedés, hiszen a gyerekeknek szorongást, bizonytalanságot okoz, ha a szüleiknek gyakran van nézeteltérésük a gyereknevelésben.

Ha adott esetben nem is értek egyet a házastársam nevelési módszereivel, nem kérdőjelezhetem meg őt, nem áshatom alá a tekintélyét a gyerekek előtt. A megkérdőjelezéssel a gyerekek is azt tanulják meg, hogy az egyik szülő szava fontosabb, mint a másiké, és a széthúzás arra késztetheti a gyerekeket, hogy gyakrabban forduljanak az engedékenyebb szülőhöz, sőt bevezetheti azt a gondolatot, hogy az egyik szülő jobban szereti őket, mint a másik.

Inkább térjek vissza a kérdésre négyszemközt, de ne írjam felül ott helyben a társam döntését.

Sokszor a gyerekek, ha az egyik szülőtől elutasító választ kapnak a kérdésükre, a másik szülőhöz mennek engedékenyebb válaszban reménykedve. Résen kell lennünk, és egyrészt érdemes a gyerektől is megkérdezni, hogy az adott kérdést már feltette-e a társunknak, másrészt nyugodtan kérjünk időt a válaszra, hogy meg tudjuk beszélni a közös álláspontunkat. Ha pedig adódik olyan helyzet, hogy a gyereknek mégis sikerült engedményt elérni az egyik szülőnél olyan kérdésben, amit a másik már elutasított, akkor ezt mindenképp közösen meg kell beszélni, nyíltan kell kommunikálni, hogy nem megengedhető a családban ez a fajta játszma.

Érdemes figyelembe venni azt a tényezőt is, hogy a gyerekek sokkal ügyesebben olvasnak a nonverbális jelzéseinkből is, mint gondolnánk. Ha a gyerekünk megneszeli, hogy nem értek egyet azzal, amit kér tőle a másik szülő, újra és újra fel fogja hozni a témát, hogy rövid távon megosszon minket, és ezáltal elkerülje a felelősségvállalást, és a könnyebb utat választhassa. Közben neki magának is az a hosszútávú érdeke, hogy mi szülőként egységes állásponton legyünk.

Alíz és Robi azzal jelentkeztek be párterápiára, hogy rengeteget veszekednek, és bár szeretik egymást, kezdi felőrölni a kapcsolatukat a sok vita. 3 kisgyerekük van, ami önmagában is érthetővé tette, hogy nagyon fáradtak. Robi sokat dolgozik, de esténként igyekszik segíteni Alíznak a fürdetés, vacsora teendőiben. Rákérdezve a megismerkedésük történetére kiderült, hogy nagyon gyorsan történt velük sok minden. 5 évvel ezelőtt januárban ismerkedtek meg, májusban fogant meg az első gyermekük, júliusban esküvő, októbertől építkezés, következő februárban az első gyermek születése. Alig volt idejük párrá válni, álmodozni, tervezni, és azóta még 2 gyermekük született.

Alíz sérelmezi, hogy Robi túl könnyedén veszi a gyereknevelést, neki mindegy, ha csúszik az esti fektetés egy órával, nem veszi észre, ha a legkisebbnek pelenkát kell cserélni, vagy simán hagyja a hideg kövön mezítláb rohangálni a köhögős-orrfolyós gyereket. Robinak az egyik nagy fájdalma, hogy Alíz rendszeresen az ő szavaival élve „kiheréli” őt a gyerekek előtt, vagyis amit ő csinál, az sosem jó. Az egyik fájdalmas mondat, amit kapott Alíztól, hogy „Te még söprögetni se tudsz rendesen, hogy bízzak így rád egy gyereket!”.

Kölcsönös kéréseket alkalmazva Alíz azt kérte Robitól, hogy közösen fektessék le és közösen tartsák be a szabályokat, Robi pedig, hogy Alíz ismerje el őt a gyerekek előtt, és ha valami problémája van, azt négyszemközt közölje vele.

Szükség esetén kérjetek segítséget!

Előfordulhat, hogy a fenti stratégiák nem működnek, és nem tudunk konszenzusra jutni. Vannak megoldhatatlan vagy feloldhatatlan helyzetek, amikor egy semleges harmadik fél (lelkigondozó, pár- és családterapeuta, szülői tanácsadó, mediátor) új szempontot, más nézőpontot tud nyújtani a pár vagy család dinamikájába, és talán újfajta megoldásokat tud javasolni a kommunikáció javítására.

A változás mindig időbe telik, különösen az olyan kritikus kérdésekben, mint a szülői szerepvállalás. Ez a folyamat senkinek nem könnyű, de érdemes energiát, időt szánni a kommunikációra, hogy megerősödjünk a szülői szerepeinkben, és így az egész családunk boldogabb és egységesebb lehessen.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com
Szerző: Kigyóssy-Bozsó Andrea