
Megoldások / MFM-Projekt Ciklus-show - Kiskamasz felvilágosító program 10-12 éves lányoknak
Ajánljuk: kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: országosan, és a határon túli magyarság körében, előre egyeztetett igény szerinti helyen és időben
MFM-Projekt Ciklus-show® program 10-12 éves lányoknak; (MFM: My Fertility Matters – A termékenységem fontos!)
A Ciklus-show program központi gondolata a következő: a serdülő lányok önképét és életérzését nagymértékben meghatározza, milyennek tapasztalják meg és értékelik a testüket, milyen üzeneteket hallanak testükkel - és így saját magukkal kapcsolatban. A saját test értékességének megtapasztalása alapvető fontosságú ahhoz, hogy az egészségünkkel, termékenységünkkel és szexualitásunkkal felelősen tudjunk bánni. Ez minden megelőzés, prevenció alapja, ezért a program jelmondata:
„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok.”
Az életkornak és nemnek megfelelő felkészülési programban külön kiscsoportokban folyik a munka lányokkal.
A program magja egy fél napos dramatikus játék, melynek során a lányokat szó szerint végigvezetjük a női termékenység testi folyamatain, megismertetjük, és játékosan megtapasztaltatjuk velük testük működésének alapvető összefüggéseit.
A foglalkozások egyszeri alkalommal történnek, 5x60 perc időtartamban.
Megismerkedhetnek az ÉLET egyenletével: hímivarsejt+petesejt=kisbaba.
A programokat megelőzően vagy követően a szülők tájékoztatása is megtörténik Szülői bemutató keretében (60-90 perc). Egyik célunk, hogy a szülők és gyermekeik között segítsük a párbeszédet, a nyelvezet kialakulását az intim témákat, mint pl. a serdülőkori változásokat és a szexualitást illetően. Bátorítjuk a szülőket, hogy merjék fölvállalni ezeket a még ma is "tabuként" kezelt témákat.
Ugyanakkor a foglalkozás megélése segítheti a párok tagjai között is a kommunikációt az intim témákat illetően, és tapasztalataink szerint szemléletformáló lehet a felnőttek számára is a nemiségünk elfogadása, a gyermekvállalás és a szülés körüli élmények megélése, feldolgozása kapcsán.
Az MFM-Projekt Ciklus-show német nyelvű könyvének – Dr. med. Elisabeth Raith Paula: „Was ist los in meinem körper?” első magyar nyelvű kiadása 2006-ban jelent meg, melynek címe: „Élő adás a testemből”. Ez a hiánypótló könyv 2017-ben jelent meg második alkalommal. (Kiadó a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület.)
A program kitalálója, elindítója és jogtulajdonosa Dr. med. Elisabeth Raith Paula müncheni orvosnő, aki 1999-ben indította el az MFM-Projektet.
A Projekt magyarországi bevezetésének fontos eseménye volt 2006. november 24-25-én Budapesten. Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesületünk felkérésére ekkor tartotta Dr. Med. Elisabeth Raith Paula az I. MFM-Projekt Foglalkozásvezetői Képzést Magyarországon.
Ennek szervezési és szakmai hátterét, a program adaptációját Egyesületünk biztosította. A Magyarországi MFM-Projekt Központ a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK), mint licenctulajdonos. „Boldogabb családokért” programunk így 2006 őszétől kibővült egy német nagysikerű felvilágosító programmal.
A projekt koordinálásában közreműködő szakemberek: Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes magyarországi projekt-felelős, Kupás Rozi képzésvezető, Déri Éva projektmenedzser, Tirczka Zsófia szakmai tanácsadó.
MFM-Projekt Foglalkozásvezetői Képzés 4 alkalommal valósult meg Magyarországon: 2006. Budapest, 2013. és 2016. Kecskemét, 2017. Békéscsaba. A projekt magyarországi indulásától számítva vizsgázott MFM-foglalkozásvezetőink 2007. május 15-től 2018. december 31-ig összesen 1640 Ciklus-show-t tartottak 20942 lánynak.
A Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) az „MFM-Projekt Ciklus-show”-t a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál védjegyoltalom alá helyezte (2017. május 5.) Lajstromszám: 224
Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes
holnap6000@gmail.com
+3630/995-9960
Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület
december 8. péntek 10:00-16:00 | |
Budapest, MKPK Irodaház | |
papoknak, szerzeteseknek | |
Katolikus Szeretetszolgálat |
Gyermeknevelési kérdések
Szülés
Szülés
Párkapcsolat erősítés
Családi életre nevelés Termékenységtudatosság
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.