Jézus Szíve Társasága

Segítő közösségünk / Segítő szervezetek / Jézus Szíve Társasága

BEMUTATKOZÁS:

A Jézus Szíve Társaságát 1921-ben Páter Bíró Ferenc SJ  alapította az Isten és a magyar nép szolgálatára. 100 évvel ezelőtt újszerű volt, hogy egy női apostoli társaság a társadalmi szükségletekre válaszolva különféle feladatokat lát el az egyházban: hitoktatás, családi életre nevelés, sajtó és könyvkiadás, népművelés.
Társaságunk tagjai korunkban is a magyar társadalom különféle területein dolgoznak.

A Szent Ignác-i lelkiségű közösségünk által szervezett lelkigyakorlatok az Istenhez vezető úton kísérik az érdeklődőket. Szolgálatunkban kiemelkedő helyen állnak a női műhelyek, melyek az integrált női lét megélésében segítenek. 
Az anyagi, szellemi, lelki javak jóra való használata a teremtés lelkisége iránti elkötelezettségünket bizonyítja.
Az emberi méltóság tisztelete nyilvánul meg az olyan szolgálatainkban, mint az idősek otthona fenntartása, a szükséghelyzetben lévő nők segítése, családok támogatása.
Sokszínű apostoli küldetésünk közös jellemzője a mindennapokban megélt szemlélődő gyakorlatiasság, mely a fentieken kívül a könyvkiadásban, a tanításban, a fiatalok és időskorúak pasztorációjában egyaránt megjelenik.

Oszd meg:

A segítő szervezet támogató lehetőségei

Szív Lelkiségi Központ lelkigyakorlatai

stat_minus_3
Szív Lelkiségi Központ lelkigyakorlatai
Lelkigyakorlataink lehetőséget nyújtanak az imára, csendre és életreflexióra, amely elvezet egy mélyebb kapcsolatra Jézussal. A lelkigyakorlat a figyelmes hallgatás ideje, a befogadásé és a befogadottság tapasztalatáé. Nyitottá válunk arra, hogy Isten Lelke megerősítsen bennünket Jézus követésében, erőt kapunk a tanúságtételhez és döntéseinkhez.

Segítő jelleg: bibliodráma, lelkigyakorlat, lelkivezetés, mozgás és spiritualitás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, gyermeküket egyedül nevelőknek, hitoktatóknak, özvegyeknek

Elérhető: Tahitótfalu, egész évben rendszeres jelleggel

Jézus Szíve Társasága

Érdekel

Cikkek a szervezetről


Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Növekedés az önismeret útján – miért, hogyan?

Növekedés az önismeret útján – miért, hogyan?

Hitismeret

Arccal az Úr felé: a pálfordulás

Arccal az Úr felé: a pálfordulás

Életkérdések Életvezetési kérdések

Ajándékozz igazi értékeket karácsonyra!

Ajándékozz igazi értékeket karácsonyra!

Ima Lelkigyakorlat

Adventi készülődés - a csend hangjai

Adventi készülődés - a csend hangjai

Ima

A meditatív ima

A meditatív ima

Lelkivezetés

Hitéleti szárazság, avagy miért érzem magam néha olyan távol Istentől és mit tehetek ilyenkor?

Hitéleti szárazság, avagy miért érzem magam néha olyan távol Istentől és mit tehetek ilyenkor?

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

A bőség zavara

A bőség zavara

Családsegítés Életvezetési kérdések

Hittel, közösségben az időskori magány ellen

Hittel, közösségben az időskori magány ellen

Lelkigyakorlat

Ünnepeljük, hogy az ember társas lény!

Ünnepeljük, hogy az ember társas lény!

Ifjúsági közösségek

15+2 értékes nyári tábor a Bízd Rá Magad ajánlásával

15+2 értékes nyári tábor a Bízd Rá Magad ajánlásával

Lelkigyakorlat

Isten szeretetében szemlélni életünket

Isten szeretetében szemlélni életünket

Életkérdések Lelkigyakorlat

Ajándékozz keresztény értékeket!

Ajándékozz keresztény értékeket!

Családsegítés

A gyengédség forradalma

A gyengédség forradalma

Ifjúsági közösségek Lelkigyakorlat

Programajánló 28. hét

Programajánló 28. hét

#bibliodráma #lelkigyakorlat #lelkivezetés #mozgás és spiritualitás

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató