A további közös gondolkodás érdekében érdemes az elején tisztázni a generációk elnevezését:
● Veteránok generációja: az 1928-1945 között születettek
● Baby boomerek: az 1946-1964 között születettek, akik közül már sokan elérték a nyugdíjkorhatárt. (Nincs semmilyen összefüggés a boomer jelzővel, amivel a mai fiatalok illetik gyakran a náluk idősebbeket.)
● X generáció: az 1965-1979 között születettek
● Y generáció: az 1980-1994 között születettek
● Z generáció: az 1995-2009 között születettek
● Alfa generáció: a 2010-2024 között születettek
● …és már készülődik a béta generáció is.
A különböző generációk tagjaira – általánosságban – különböző adottságok és attitűdök jellemzők. Mivel nagyon különböző korszakban, „világban” születtek, nagyon eltérő lesz az út, amit és ahogyan bejárnak, és valószínűleg más lesz a megoldás is, amit választanak az adott esetben.
Az a közeg lesz természetes a számukra, amelybe beleszülettek.
Generációs különbségek mutatkoznak általában az érzelmek, a cselekvéshez, illetve kifejezetten a munkához való hozzáállás, a másokhoz való kapcsolódás, az információhoz való hozzáférés, a kommunikáció tekintetében.
Tény, hogy minden ember szeretne kapcsolódni, függetlenül az életkorától. Ez alapvető igényünk.
Bibliai, ősi tapasztalati igazság, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Ebben a legősibb kultúrák meghatározó élménye fogalmazódik meg. Némely korokban a kapcsolódás az életben maradást jelentette (a törzs, ha kitaszít, az a halált jelenti), de mai, modern korunkban is fontos.
A magány egyfajta érzelmi halált is jelenthet. A kapcsolódás létrejötte azonban már nagyon különböző lehet: közösségekbe járunk, akár a régmúlt idők fonóiba, egyházi közösségekbe, a grundra, szakkörökbe, sportkörökbe vagy éppen a virtuális térben csatlakozunk csoportokhoz. Hogy melyiket „választjuk”, az attól függ, mibe születtünk bele, és hogy a számunkra jelentős kapcsolatokat a legegyszerűbben hol tudjuk létrehozni, milyen sajátélményekkel rendelkezünk ennek terén.
Előfordul, hogy valakit nehéz rábírni arra, hogy kapcsolódjon egy másik generáció tagjához. A kapcsolódás ugyanis van, hogy bizonyos áldozatokat – például több türelmet, megértést, megengedést – igényel. Aki még nem tapasztalta meg egy generációkon átívelő kapcsolat örömteliségét, az lehet, hogy nem, vagy nehezen hozza meg ezeket az áldozatokat. Ám ha valakinek a kapcsolódás nehezen megy, vagy nem a megszokott módon közelít, akkor se feltételezzük róla a rosszat. Talán csak érzelmi gátak akadályozzák a kapcsolódását, amelyek sokszor nem tudatosak, hanem „féltudatosak”, vagy éppen tudatalattiak.
Tehát ha generációkról és egymáshoz való viszonyukról gondolkodunk, s meg szeretnénk érteni azokat, akkor szem előtt kell tartanunk három szempontot:
● Milyen az a világ, közeg, amibe beleszülettek az adott generáció tagjai? Mi az, ami számukra természetes, ismerős és komfortos?
● Mi jelenti számukra a kapcsolódást, és annak mi a leginkább magától értetődő módja?
● … illetve mindezekkel kapcsolatban mit képvisel a lelkük?
Minden embernek alapvető vágya az is, hogy kezében tarthassa az életét (persze ez az egyes embereknek, más-más korokban nagyon mást jelenthetett). Hogy azt érezhessük, hogy az életünket mi kormányozzuk, azt is meg kell élnünk, hogy birtokában vagyunk a mindennapi életvitelünkhöz szükséges információknak, és tudunk a saját világunkban tájékozódni.
Ahogy nincs két egyforma élet, úgy nincs két egyforma ember sem; ha tehát az egyes generációk képviselőinek jellemzőiről beszélünk, mindig tartsuk szem előtt, hogy ugyan vannak jellemző tulajdonságok, de ez nem jelenti azt, hogy azok az adott „kor” minden szülöttjére egyformán vonatkoztathatóak!
A világháború utáni évtizedekben születettek számára még a másokkal folytatott beszélgetés, a rádió és a napilapok voltak az információ fő forrásai. A legfontosabb tudnivalókat a világra vonatkozóan szüleiktől, tanáraiktól kapták meg, a „távolsági” kommunikációt pedig a posta és a telefon segítette.
Évtizedekkel később, az X generáció viszont már tévében nézte az esti mesét. Ők a digitális bevándorlók, vagy nomádok, akik nem kütyüztek gyermekkorukban, és csak az iskolában ismerkedtek meg a számítógéppel. Mobiltelefonjuk is csak felnőtt korukra lett… Ezt a technológiát megtanulták kezelni – de számukra ez mindig is tanult nyelv marad(t).
Közülük kerültek ki az úgynevezett kulcsos gyerekek, akik előbb értek haza az iskolából, mint szüleik a munkahelyükről. Hogy ne unatkozzanak, egymással bandáztak, játszottak, könyvet olvastak, sportoltak, kirándultak, vagy éppen az otthoni teendőkben segédkeztek. Ezen generáció számára nagyon fontosak a közösségek, a munka, akár áldozatot is hoznak értük.
Az Y generáció képviselőinek gyerekkorában már közismertek voltak a számítástechnikai eszközök, de – még sokan emlékeznek rá – sok esetben hosszabb várakozást, nagy sorban állást követően lett meg a család első kompjutere. Ők általában már gond nélkül, az online térbe „belenőve” kezelik az infotechnológiai eszközöket, sajátítják el a legújabb modellek használatát. Sokan közülük talán már nem is tudják elképzelni az életüket kütyük nélkül.
A személyes találkozás többnyire még fontos a kapcsolataikban, bár a technika iránti lelkesedés és kütyüzés sok energiát elvonhat a közösségekben való részvételtől. Esetleg még lelkes nosztalgiával emlegetik a gyerekkori vagy egyetemi közösségeiket, de már az érett felnőttkoriakat nehezebben teremtik meg, hacsak nem a munkahelyen, mert a munka és a javak előteremtése fontos lehet a számukra.
A Z generáció a digitális bennszülötteké, ők már „tablettel a kezükben születtek”. A digitális világban többnyire otthon érzik magukat, gyakorlatias problémamegoldók, de az online téren kívül valószínűleg nehezen tudnak kapcsolatot teremteni, sajnálják rászánni az energiát. Személyes társaságban sokszor eszköztelennek érezhetik magukat, azon töprengenek, hogy hogyan is lehetne az számukra nem unalmas.
Gyakori látvány, ahogy egymás mellett ülve – személyes társalgás helyett – a telefonjaikat nyomkodják. A reziliencia terén talán gyengébbnek mutatkoznak idősebb társaiknál, általában kerülik a konfrontálódást. Esetleg nem is érzik szükségét, mert nagyon nyitottak és elfogadóak. Az érték számukra az elfogadás maga – de éppen ezért védelmi rendszerük sokszor sebezhető lehet.
A kulcs az, hogy elfogadjuk: a másik ember nem rossz szándékból, esetleg a mi bosszantásunkra „működik” másképpen, hanem azért, mert számára más a természetes, a biztonságos közeg. Olyan, amelyben érzése szerint nem szerez sebeket és nem veszít sok energiát. Ez nem választás kérdése egyik generáció képviselőjének esetében sem. Fogadjuk el ezeket tényként, induljunk ki ebből.
Ha szeretnénk kapcsolódni valakihez, és őt a komfortzónáján kívüli közös cselekedetbe – beszélgetésbe, programba, bármibe – bevonni; ha látszólag más nyelvet beszél, mint mi, de közeledni szeretnénk hozzá, akkor türelmesnek kell lennünk, magunkkal és a másikkal is.
Ha neki nehezen megy a dolog, azt nem szabad érzelmi támadásnak vennünk, vagy magunkban keresni a hibát. El kell magyaráznunk neki, hogy mi hol állunk a folyamatban, és ha szükséges, adjunk időt számára, mert különben a lelki „énvédelme” bekapcsol és nem akar majd kapcsolódni hozzánk. Az is lehet, hogy mi fáradunk el benne, akkor mi is megpihenhetünk, jelezhetjük, hogy fontos számunkra, de időre van szükségünk.
A kapcsolódás csak akkor fog sikerülni, ha mi is kilépünk a komfortzónánkból és megpróbáljuk megérteni a másikat, megtanulni az ő nyelvét.
Az X generáció nyelve általában a tekintélyelv – sőt még az Y generációé is részben, bár ez már átmenet –, ám ezzel nem fog tudni kapcsolódni egy alfához, aki csak azt fogadja el, amit megért, miközben nagyon érzékeny és nagyon sebezhető, vagyis könnyen és hamar válhat ellenállóvá.
Általában az tud könnyebben nyitni, aki tapasztaltabb, így az X generációra nagy feladat és felelősség hárul, ha kapcsolódni akar az Y, a Z vagy az alfa tagjaihoz (akiknél nagyobb élettapasztalattal bír), vagy akár a veteránokhoz (akikhez képest még több dinamikával, rugalmassággal rendelkezik). Meg kell teremtenie a közös kapcsolódási teret, s onnan tud elkalandozni más területek felé.
Például szülőként érdeklődve fordulhatunk a legújabb kütyümánia felé, kilépve komfortzónánkból, s amikor már megvan a kapcsolódás, meghívhatjuk a gyermeket a mi világunkba, vagy felkelthetjük az érdeklődését más dolgok iránt, esetleg a másik világot megértve már a kapcsolódás talaján fogalmazhatunk meg építő javaslatokat.
A lényeg, hogy ne adjuk fel, mert nemcsak hogy nem jó az embernek egyedül lenni, de így mintát is adhatunk arra vonatkozóan, hogy más emberek felé hogyan lehet nyitni, kapcsolódást kiépíteni. Ez az egyik legfontosabb, amit örökségként továbbadhatunk.
A cél tehát nem a saját született mintánk továbbadása egy az egyben (az már azzal lehetetlenné válik, hogy a világ változik, s a következő generáció másik környezetbe születik, mint amibe mi születtünk), hanem az, hogy nyitottak vagyunk más mintákat megismerni és keresni a velük való kapcsolódást,
nem egymás ellen, hanem a kapcsolatért harcolva.
Nem az a baj, ha különböző betűk és hangok vannak körülöttünk, hanem az, ha ezek nem kapcsolódnak össze, nem válnak szavakká, mert úgy a világunk néma és magányos lesz.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Asztalos Bernadett
NagyCsaládos HarcMűvészet - önismereti és készségfejlesztő műhely
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: anyukáknak
Elérhető: Budapest, Pest megye, szeptemberben és januárban induló képzések
NagyCsaládos HarcMűvészet
Gordon Módszer - Kommunikációs tréningek
Segítő jelleg: tanfolyam
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: országosan elérhető, folyamatosan
Gordon Kiadó Magyarország Kft.
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.