Családsegítés

Témakörök / Speciális élethelyzetek / Családsegítés /

Szűrés

stat_minus_3

 

A családsegítés fogalma leginkább a családsegítő hálózat működése kapcsán ismert, mely hazánkban a szociális védőháló részét képezi. Ezt nem helyettesítik, inkább kiegészítik azok az egyházi kezdeményezések, melyek a nehéz sorsú családok támogatását tűzik ki célul. Legismertebb ezek közül talán a Caritas, mely helyi szinten, a közösséghez kapcsolódó családok szükségletei szerint próbál támogatást biztosítani célzott adományokkal, de sokszor további programokkal, szolgáltatásokkal is.

A segítő kezdeményezések tárházában az otthonsegítés változatos formáival is találkozhatunk: az önkéntesek akár az otthoni háztartási teendőkben is tehermentesíthetik például a gyermekét egyedül nevelő szülőt, ha épp ebben marad egyedül az adott édesanya; de segítség lehet például a gyermekek korrepetálása is, ha ezen a területen szorít a cipő.

72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció

72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció
Háromnapos önkéntes akció 14-30 év közötti fiataloknak. Segíts ott, ahol igazán szükség van Rád! Évente közel 400 projektből választhatsz országszerte.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, közösségi támogatás, önkéntesség

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, önkénteseknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: országosan, évente egyszer, október 2. hétvégéjén

Ökumenikus Ifjúsági Iroda

Érdekel

Befogadlak - segítség a tanulásban gyerekeknek és kamaszoknak

stat_minus_3
Befogadlak - segítség a tanulásban gyerekeknek és kamaszoknak
Hátrányos helyzetű és roma származású kisiskolás gyerekeket segítünk a tanulásban, a házi feladatok elkészítésében, majd lehetőséget biztosítunk a közös játékra, kézműveskedésre. Hátrányos helyzetű és roma származású kamaszokat segítünk a tanulásban, szakma, érettségi megszerzésében, szabadidejük értelmes eltöltésében.

Segítő jelleg: cigánypasztoráció, hitéleti segítség, korrepetálás, szociális tevékenység

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak

Elérhető: Arló (Ózdi kistérség, BAZ megye), egész évben rendszeres jelleggel

Elfogadlak Alapítvány

Érdekel

Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén

stat_minus_3
Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén
Az Intézet egyik célja, hogy minél több településen alakuljanak roma katolikus közösségek, és hogy a közösségben dolgozó munkatársak közvetítsék a roma önkormányzatot és az iskolát a többségi társadalom felé. Munkalehetőséget teremtünk a közösségi házakban, amelyeket a római és a görögkatolikus katolikus egyházak működtetnek, és ahol javarészt hátrányos helyzetű gyerekek délutáni tanulásában, szociális készségeik és hitéletük fejlesztésében nyújtunk segítséget.

Segítő jelleg: cigánypasztoráció, szemléletformálás

Ajánljuk: gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak

Elérhető: Országosan - 75 településen, Rendszeresen

Boldog Ceferino Intézet

Érdekel

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok

stat_minus_3
Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok
Központunkban az állapotvizsgálat után többlépcsős ellátási rendszert nyújtunk az autista és szociális és kommunikációs nehézséggel élő gyermekek és családjaik számára. Először egyéni helyzetben foglalkozunk a gyermekekkel és a családokkal, majd lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyermekek kortárs közösségi tapasztalatokat is szerezzenek.

Segítő jelleg: fejlesztő foglalkozás, fogyatékos személyek szakellátása, gyermekneurológia, gyógypedagógia, tanácsadás

Ajánljuk: gyerekeknek

Elérhető: Újbuda és Zugló, egész évben rendszeresen

Budapesti Korai Fejlesztő Központ - EGYMI

Érdekel

Egyházi Állásportál - Aki keres, az talál – az egyházi munkalehetőségek tárháza

Egyházi Állásportál - Aki keres, az talál – az egyházi munkalehetőségek tárháza
Az egyházi állást keresők egy helyen találhatják meg számos egyházi intézmény álláshirdetéseit. A hirdetések között többféle szempont szerint lehet keresni, illetve hirdetésfigyelő is beállítható.

Segítő jelleg: munkaközvetítő

Ajánljuk: felnőtteknek

Elérhető: online, folyamatosan

Piarista Kilátó Központ

Érdekel

Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja

Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja
Gyermekét egyedül nevelő szülőknek nyújtunk segítséget: jogi és munkaügyi tanácsadással, gyermekeik korrepetálásával, közös egyszülős családi táboroztatással, az Egyszülős Központban hétfőtől péntekig való napközbeni jelenléttel - helyszíni és online programokkal.

Segítő jelleg: előadás, film, gyakorlati segítség, jogi tanácsadás, klub, korrepetálás, közösségépítés, közösségi támogatás, önsegítő csoport, tábor, tanácsadás, tréning, gyermekfoglalkozás

Ajánljuk: gyermeküket egyedül nevelőknek, elváltaknak

Elérhető: bárhonnan, egész évben rendszeresen

Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Érdekel

Forrás - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

stat_minus_3
Forrás - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
A családsegítés a családnak nyújtott személyes szociális szolgáltatás, amely a segítség eszközeinek és módszereinek felhasználásával hozzájárul az egyének, családok, különböző társadalmi csoportok (gyermekek, fiatal felnőttek, időskorúak) jobb életéhez, szociális biztonságának megőrzéséhez, lehetséges továbbfejlesztéséhez.

Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, jogi tanácsadás, mentálhigiénés segítség, szociális tevékenység

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, egyedülállóknak

Elérhető: Debrecen (Tócóskert, Postakert, Széchenyi-kert, Vargakert), folyamatosan

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Érdekel

Forrás-Pszichiátriai betegek közösségi és nappali ellátása

stat_minus_3
Forrás-Pszichiátriai betegek közösségi és nappali ellátása
Sok ember közvetlenül vagy közvetve küszködik pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos problémákkal, s előfordul, hogy magára marad a gondjaival. Ez közvetlenül érinti a családtagokat, a beteg közvetlen környezetében élőket. Munkánk során a családot rendszernek tekintjük, melynek működésében előállhatnak különböző zavarok, nehézségek, problémák. Ezek megoldásához önkéntesen külső segítséget vehetnek igénybe a családtagok. E szemlélet keretében nemcsak a pszichiátriai betegek, hanem a családtagjainak segítését, megerősítését is feladatunknak tekintjük.

Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, mentálhigiénés segítség, szociális tevékenység

Ajánljuk: családoknak, betegeknek

Elérhető: Debrecen és környéke, folyamatosan

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Érdekel

Győri Egyházmegyei Karitász - karitatív tevékenység

Győri Egyházmegyei Karitász - karitatív tevékenység
A felebaráti szeretetet gyakorolva a Karitász – önkéntes segítő tagjai és alkalmazottai révén – intézményes vagy egyéni formában részt vállal a másik ember nehézségeinek megoldásában.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, tábor

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, időseknek, családoknak, egyedülállóknak, önkénteseknek

Elérhető: Győri Egyházmegye területén, folyamatosan

Győri Egyházmegyei Karitász

Érdekel

Jelenlét program - mélyszegénységben élő családoknak

stat_minus_3
Jelenlét program - mélyszegénységben élő családoknak
A Jelenlét egy használható, működő válasz a nyomorra. Arra a nyomorra, amely nem egyenlő a szegénységgel, hanem annál sokkal mélyebb, nyomasztóbb, kilátástalanabb. Ahol nincs holnap, csak a napi cél és szükséglet. Ahol nincs tervezés, mert már a másnap is beláthatatlan messzeségben van.

Segítő jelleg: előadás, fejlesztő foglalkozás, gyakorlati segítség, korrepetálás, mozgásfejlesztés, szociális tevékenység

Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, várandósoknak, családoknak

Elérhető: országosan, folyamatosan

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Érdekel

Jelenlét program - támogatás mélyszegénységben élő felnőtteknek

stat_minus_3
Jelenlét program - támogatás mélyszegénységben élő felnőtteknek
A Jelenlét program segít a mindennapok kihívásaiban. A lakhatási problémáktól a gyereknevelésen át a munkakeresésig. Célunk, hogy munkakeresési támogatással, mentorprogrammal, segítségnyújtással visszavezessük az elsődleges munkaerőpiacra azokat, akik gyakran évek, évtizedek óta kiestek onnan, mert az önálló kereset, az öngondoskodás alapvetően más emberi létet jelent. Egy lépést előre. Ahonnan lehet megint lépni egy újabbat.

Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, szociális tevékenység

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak

Elérhető: országosan, folyamatosan

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Érdekel

Katolikus Karitász - karitász tevékenység

Katolikus Karitász - karitász tevékenység
A Katolikus Karitász a 16 egyházmegyei karitászon keresztül a rászorulókat kívánja rövid- és/vagy hosszútávon segíteni. Kiemelt programok: Lak6, Szép otthonok, Öngondoskodó háztartások, nagyböjti és adventi tartós élelmiszergyűjtés, iskolakezdési támogatások.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, szociális tevékenység

Ajánljuk: családoknak, egyedülállóknak, betegeknek, önkénteseknek

Elérhető: országosan, folyamatosan

Katolikus Karitász - Caritas Hungarica

Érdekel

KórházSuli - gyógykezelés alatt álló diákoknak

stat_minus_3
KórházSuli - gyógykezelés alatt álló diákoknak
A KórházSuliban az iskolából kimaradó, tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek otthoni oktatását segítjük. Velünk biztonságos közegben, játékosan, közösségben tanulhatnak és gyógyulhatnak a beteg fiatalok. Célunk, hogy diákjaink lelkileg is megerősödve térjenek vissza betegségük előtti életükhöz. Ebben segítjük Őket, családjukat és anyaiskolájukat önkéntes egyetemisták bevonásával. Hiszünk a tanulás és a közösség gyógyító erejében. Fiatal felnőttként (30 év alatt) önkéntes munkára várunk szeretettel. Az általad választott tantárgyból egy tartós betegségből gyógyuló fiatal tanítója lehetsz online vagy személyes találkozással heti rendszerességgel.(1-2 óra/hét)

Segítő jelleg: korrepetálás

Ajánljuk: betegeknek, önkénteseknek

Elérhető: Online, országosan, Iskolai tanév ideje alatt

KórházSuli Alapítvány

Érdekel

Lehetőségek iskolája program

Lehetőségek iskolája program
Felnőtteknek segítünk hiányzó általános és középiskolai osztályok megszerzésében.

Segítő jelleg: cigánypasztoráció, korrepetálás, szociális tevékenység

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek

Elérhető: Arló (Ózdi kistérség, BAZ megye), egész évben rendszeres jelleggel

Elfogadlak Alapítvány

Érdekel

Otthon Segítünk - otthoni segítség kisgyermekeseknek

stat_minus_3
Otthon Segítünk - otthoni segítség kisgyermekeseknek
Az Otthon Segítünk Alapítvány helyi szolgálataiban szakemberek által felkészített önkéntesek ingyen, heti rendszerességgel, átlagosan 3-6 hónapig segítenek a családok otthonában a támogatást kérő kisgyermekes családoknak a mindennapi tevékenységekben. Célunk, hogy a fiatal szülők támaszt kapjanak, képesek legyenek a felmerült problémák kezelésére, megtapasztalják a szülővé válás pozitív, örömet adó oldalát, aminek következtében a gyermekek érzelmi biztonságot adó otthonban fejlődhetnek.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség

Ajánljuk: családoknak

Elérhető: országosan, részletek a honlapon, egész évben rendszeres jelleggel

Otthon Segítünk Alapítvány

Érdekel

Szent Erzsébet Karitász Központ - karitatív tevékenység

Szent Erzsébet Karitász Központ - karitatív tevékenység
Amennyiben nehéz anyagi körülmények között él, illetve szociális nehézségei adódtak, vagy ha csupán egy kedves szóra, mosolyra van szüksége, kérjük forduljon hozzánk bizalommal!

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, közösségi támogatás, kríziskezelés, szociális tevékenység

Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak

Elérhető: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területe, egész évben rendszeres jelleggel

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye - Szent Erzsébet Karitász Központ

Érdekel

Szent Márta Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ

stat_minus_3
Szent Márta Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ
Étkeztetés: a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk. Házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy (a szociális segítés tevékenységeit is magába foglaló) személyi gondozást nyújtunk. Idősek nappali ellátását kínáljuk.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, idősgondozás, szociális tevékenység, étkeztetés

Ajánljuk: időseknek, családoknak

Elérhető: Észak - alföldi régió, illetve bizonyos intézmények esetén országosan, folyamatosan

Nyíregyházi Egyházmegye

Érdekel

Kapcsolódó cikkek

Családsegítés

Adj jót s jól! - Cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Adj jót s jól! - Cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Családsegítés

Az adományozás kultúrája

Az adományozás kultúrája

Családsegítés

Hittel, közösségben az időskori magány ellen

Hittel, közösségben az időskori magány ellen

Családsegítés

KórházSuli: szakértő segítséggel zajlik a beteg gyerekek tanítása

KórházSuli: szakértő segítséggel zajlik a beteg gyerekek tanítása

Családsegítés

Összefogás, adománygyűjtés: cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Összefogás, adománygyűjtés: cselekvésre bátorít adventkor a Bízd Rá Magad közösség

Családsegítés

A gyengédség forradalma

A gyengédség forradalma

Családsegítés

A Kaposvári Egyházmegye Családi Napján jártunk

A Kaposvári Egyházmegye Családi Napján jártunk

Családsegítés

Erőn felüli segítség az ukrán diákok oktatásában

Erőn felüli segítség az ukrán diákok oktatásában

Családsegítés

Miért jó karitászosnak lenni?

Miért jó karitászosnak lenni?

Családsegítés

Egyházi iskolák az ukrajnai menekült diákok megsegítésére

Egyházi iskolák az ukrajnai menekült diákok megsegítésére

Családsegítés

Készíts Te is angyalbatyut!

Készíts Te is angyalbatyut!

Családsegítés

Családpasztorációs továbbképzést indít a Sapientia papoknak

Családpasztorációs továbbképzést indít a Sapientia papoknak

Családsegítés

Szülők a szülőkért–interjú az Otthon Segítünk A. vezetőjével

Szülők a szülőkért–interjú az Otthon Segítünk A. vezetőjével

Családsegítés

Pécsi Rita: Lopakodó háború

Pécsi Rita: Lopakodó háború

Családsegítés

Családokért online program a Pécsi Egyházmegye szervezésében

Családokért online program a Pécsi Egyházmegye szervezésében

Családsegítés

Nem tökéletes, hanem jó apákra van szükség

Nem tökéletes, hanem jó apákra van szükség

Családsegítés

„Szabad?”; „Köszönöm!”; „Sajnálom!”

„Szabad?”; „Köszönöm!”; „Sajnálom!”

Családsegítés

Az ünnepekre sem hagyták magukra a nélkülözőket

Az ünnepekre sem hagyták magukra a nélkülözőket

Családsegítés

72óra - Az önkéntes munka öröme

72óra - Az önkéntes munka öröme

Családsegítés

Besze Erika: Új utakat kell találnunk

Besze Erika: Új utakat kell találnunk

Családsegítés

"A szeretet kézzelfoghatóvá válhat"

"A szeretet kézzelfoghatóvá válhat"

Családsegítés

Családra szabott segítség: így működik az Otthon Segítünk

Családra szabott segítség: így működik az Otthon Segítünk

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató