Kereső találati lista

Keresett kifejezés: egyház

Próbáltad már tematikus keresőinket? Témáink, cikkeink, programjaink és önkéntes munka lehetőségeink között konkrét témák, kulcsszavak, célcsoportok és kapcsolódó paraméterek szerint is tudsz keresni.

Megoldások

125 találat

40 Nap Az Életért - Életvédelmi imaszolgálat

stat_minus_3
40 Nap Az Életért - Életvédelmi imaszolgálat
A 40 Nap Az Életért célzott életpárti kampány, amelynek célja, hogy ima, böjt és békés jelenlét révén felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Közös ügyünk a baba és az anya védelme, segítése. Imádkozzunk, böjtöljünk együtt, határainkon belül és kívül lévő keresztény testvéreinkkel, hogy azok, akik szeretnék, megtarthassák a babáikat, több gyermek születhessen meg, csökkenjen az abortuszok száma.

72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció

72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció
Háromnapos önkéntes akció 14-30 év közötti fiataloknak. Segíts ott, ahol igazán szükség van Rád! Évente közel 400 projektből választhatsz országszerte.

A Remény Farmja

A Remény Farmja
A Fazenda da Esperanca Közösség a perifériára szorult, függőségekkel küzdő, reményvesztett embertársaink számára kínál kiutat azáltal, hogy A Remény Farmján (Csákány - Kaposvári Egyházmegye) megtapasztalhatják a szeretet, a közösség és a gyümölcsöző munka erejét.

Anna-Joachim program - Párkonzultáció gyermekre vágyó pároknak

Anna-Joachim program - Párkonzultáció gyermekre vágyó pároknak
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola támogatásával megvalósuló Anna-Joachim program lehetőséget nyújt a gyermekáldásra váró/vágyó pároknak 4-5 alkalmas párkonzultációra.

Ars Sacra Fesztivál és Nyitott Templomok Napja

Ars Sacra Fesztivál és Nyitott Templomok Napja
Az Ars Sacra Fesztivál és a Nyitott Templomok Napja különleges, évente megrendezett (szeptember harmadik hete) összművészeti események, amely a szakrális művészetet és spiritualitást hozza közelebb a nagyközönséghez.

BALAKAT 50 órás ifjúsági szentségimádás

BALAKAT 50 órás ifjúsági szentségimádás
50 órás szentségimádás, fiatalokból álló befogadó közösségben való lelki megújulás és támogatás. A hit megvallása és az Istennel való kapcsolat felfedezése.
További megoldás találatok

Programok

17 találat

Abortuszmegelőzés Ima

40 Nap Az Életért ima, böjt, békés jelenlét - 2026. ősz
Állandó program

40 Nap Az Életért ima, böjt, békés jelenlét - 2026. ősz

Időpont: Egész héten 7:00-19:00 2026. szeptember 23 - november 1-ig.
Budapest, Szent István kórház előtt
családreferenseknek, felnőtteknek, közösségeknek, közösségvezetőknek, önkénteseknek, papoknak, szerzeteseknek
40 Nap Az Életért munkacsoport

Életkérdések

Pályázati felhívás: Tanulmány készítésére Hummel Kornél vértanú pap életéről
Állandó program

Pályázati felhívás: Tanulmány készítésére Hummel Kornél vértanú pap életéről

Időpont: Egész héten A pályázatok leadási határideje: 2027. március 31.
online
felnőtteknek
Együttlátók Alapítvány

Életkérdések

31. Családkongresszus
Többnapos program

31. Családkongresszus

Időpont: október 15. - október 17.
Jel. határidő: Lejárt info
Vác, PüspökVác Rendezvényközpont
családoknak, házasoknak, hitoktatóknak, jegyeseknek, papoknak, szerzeteseknek

Életvezetési kérdések

Bartimeus-nap

Bartimeus-nap

Időpont: október 15. csütörtök 9:00-15:00
Jel. határidő: Létszámkorlát eléréséig
Budapest
felnőtteknek
Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

Életkérdések Ima

Országos Cigánypasztorációs Konferencia 2026.10.16.

Országos Cigánypasztorációs Konferencia 2026.10.16.

Időpont: október 16. péntek 9:30-16:30
Jel. határidő: Lejárt info
Nyíregyháza, Szent Miklós Ház
felnőtteknek, papoknak, szerzeteseknek
Boldog Ceferino Intézet

Női és férfi közösségek

Egyházmegyei férfitalálkozó 2026/2027 I. sorozat - Női szerepek és szolgálatok

Egyházmegyei férfitalálkozó 2026/2027 I. sorozat - Női szerepek és szolgálatok

Időpont: október 16. péntek 18:00
Dombóvár, Szent Imre Közösségi Ház
férfiaknak
Pécsi Egyházmegye
További program találatok

Cikkek

330 találat

Életvezetési kérdések

Hogyan válhatunk misszionáriussá ott, ahol éppen vagyunk?

Hogyan válhatunk misszionáriussá ott, ahol éppen vagyunk?

Ima Zarándoklat

Bodajk különleges a kegyhelyek között – egy hely, ami megérint

Bodajk különleges a kegyhelyek között – egy hely, ami megérint

Függőségkezelés Hozzátartozók támogatása

Ők az Elfeledett Gyermekek

Ők az Elfeledett Gyermekek

Hitismeret

A világiak apostolkodása nélkülözhetetlen!

A világiak apostolkodása nélkülözhetetlen!

Házas- és családközösségek

Családok „családja”- Miért keressünk közösséget felnőttkorban is?

Családok „családja”- Miért keressünk közösséget felnőttkorban is?

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Van még dolgom a világban – önkéntesség nyugdíj után

Van még dolgom a világban – önkéntesség nyugdíj után

Ima

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért!

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért!

Ima Zarándoklat

Mária könnyei találkozásra hívnak!

Mária könnyei találkozásra hívnak!

Párkapcsolat erősítés Szülés Termékenységtudatosság

Hívő házaspárok dilemmái a gyermekvállalással kapcsolatban – avagy amiről a jegyesoktatáson nem beszéltek

Hívő házaspárok dilemmái a gyermekvállalással kapcsolatban – avagy amiről a jegyesoktatáson nem beszéltek

További cikk találatok

Szervezetek

66 találat

Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány

Életkérdések, Hitismeret, Jegyesoktatás, Párkapcsolat erősítés

Antropos Mentálhigiénés Módszertani Központ

Családterápia, Gyászfeldolgozás, Gyermeknevelési kérdések, Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás, Párterápia, Szülés, Válás feldolgozása

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Vágyott gyermek

Boldog Ceferino Intézet

Családsegítés, Integráció

Chemin Neuf Közösség

Életkérdések, Hitismeret, Ifjúsági közösségek, Ima, Lelkigyakorlat, Párkapcsolat erősítés

Csak Egyet Szociális Segítő Központ

Hajléktalanszállók és nappali ellátók

Család és Élet Egyesület

Magzatvesztés feldolgozása

Családok Jézusban Közösség

Jegyesoktatás, Lelkigyakorlat, Párkapcsolat erősítés, Vágyott gyermek

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Családsegítés, Életkérdések, Életvezetési kérdések, Függőségkezelés, Házas- és családközösségek, Hozzátartozók támogatása, Ima, Lelkigyakorlat, Lelkivezetés, Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás, Párkapcsolat erősítés

Don Bosco Szalézi Társasága

Életkérdések, Hitismeret, Ifjúsági közösségek, Ima, Teremtésvédelem
További szervezet találatok

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató