Van-e élet a gyermekeink kirepülése után?

Az előző nyáron unokáinkkal az Alföldön autóztunk. A gyerekek lelkesen számolgatták a gólyafészkekben levő fiókákat. Láttunk két-, három- és időnként négyfiókás fészket is, de voltak üresek is.

A gyerekek csacsogása közben elgondolkodtam saját családi életutunkon. Amikor még gyerek nélkül éltünk, amikor sorban születtek a gyermekeink, cseperedtek, ügyesedtek, fejlődtek, és szinte észrevétlenül váltak gyerekből elköteleződni kész felnőttekké. Az eddig gyerekzsivajtól hangos ház pedig csendessé, üressé. Most pedig már időnként újra megtelik gyerekzsivajjal.

Mindannyiunk családi életében megfigyelhető ez a fajta fejlődési ív. Úgy is mondhatjuk, hogy családjaink életében ugyanazokon a fejlődési fázisokon megyünk keresztül.

De nemcsak a családi életünkre jellemző a szakaszos fejlődés. A párkapcsolatunk is egy hasonló fejlődési ívet mutat. Hiszen mindannyian emlékszünk a rózsaszín ködös időszakra, amikor kitaláltuk egymás gondolatát is. Majd idővel észrevettük a különbözőségeket, és elkezdtünk közös családi forgatókönyveket írni. Mi így szeretünk együtt élni, mi így kezeljük a pénzt, a kapcsolatunkat a szüleinkkel így érezzük szeretetteljesnek és így tovább. A megszilárdult közös értékrend után a külvilág felé is tudunk fordulni. Ekkor kerülünk karrierünk csúcsára, és a párkapcsolat a biztos háttér, a feltöltődés helye. Ezen az úton jutunk el a párkapcsolatunkban az újra egymásra tálalás fázisaihoz.

Mindeközben pedig az egyéni életutunknak is megvan a sajátos fejlődési íve. Ebből csak a felnőtt élet három fázisát emelném ki:

• Kapunyitás: életkezdés, elköteleződés munkában, párban, erkölcsi értékekben
• Életközép: mérlegelni, mit értünk eddig el, és hova szeretnénk még eljutni
• Kapuzárás: összegzés, mire jutottam, mit tudnék még adni a világnak

Miért jó, ha ezekkel a normatív krízisekkel tisztában vagyunk?

Ha tudjuk, mi történik bennünk, a párkapcsoltunkban és a családunkban, akkor sokkal könnyebben kézben tudjuk tartani az életünket. Tudjuk, mik azok a helyzetek, történések, amik különösen sok stresszt jelentenek az adott időszakban. Tudhatjuk, hogy ami éppen velünk, bennünk történik, az teljesen normális. Mások is hasonló életutat járnak be. Hogy ėrzelmileg mindez miként hat ránk, azt sok minden befolyásolja. Nagyon valószínű, hogy ami egy korábbi életszakaszban működött, az a következő szakaszban már nem pont ugyanúgy fog működni.

Kati gyermekei megnőttek, kirepültek, nosztalgiával emlékszik vissza arra az időszakra, amikor még a gyermekei körüli teendők kitöltötték az egész napját. Kicsit megriadt attól, hogy miként fognak férjével egymásra találni. Lesz-e még új közös projekt az életükben? Lesz-e még olyan erős érzelmi “feladat”, mint a gyereknevelés? Ki lesz ő, ha elveszti az anyai szerepét?

Juli és Péter az 50-es éveiben járó házaspár, gyermekeik most kezdenek kirepülni. Most szembesülnek azzal, hogy ketten maradnak. Mi lesz így együtt velük? Teszik fel magukban és egymásnak is a kérdést.

Klári egész eddigi élete a gyermekei gondozása köré szerveződött. Kétségbeesett érzés kerítette hatalmába, amikor a legkisebb gyermeke is elköltözött otthonról. Neki különösen nehéz az elengedéssel kapcsolatos gyászmunkája.

Lili egész életében próbált megfelelni az elvárásoknak, tökéletesen szeretett volna mindent csinálni. Neki megkönnyebbülés, hogy lekerül róla a gyermeknevelés terhe, mivel gyermekei önálló életet kezdenek.

Zsófi és András tudatosan készült az üres fészekre, így kapcsolatuk első napjától gondot fordítottak arra, hogy ne távolodjanak el egymástól. Közös hobbi és közös programok tartották életben a szerelmüket, a gyermeknevelés fizikailag és lelkileg is megterhelő időszakában.

Andrea számára nagyon fájdalmas az egyedül maradás, kétségbeesve próbálja gyermekeit maga mellett tartani, nem szeretné az elhagyatottság érzését újra megélni.
Így felnőtt gyermekeit próbálja valahogy magához kötni. Hol fizikai segítséget, hol lelki támogatást vár tőlük. Néha nyíltan, néha jól becsomagolja üzeneteit, elvárásait - meséli lánya, Bea. Nehéz neki nemet mondani, néha olyan elesett, néha pedig olyan követelőzően keresi a kapcsolatot. Nehéz nekem így önálló életet élnem - panaszolja.

Az előbbi példák a praxisomban megjelent kliensem néhány tapasztalatát tükrözik. Az anyaság, apaság szerepének elvesztése, átalakítása, komoly belső gyászmunkát kívánhat. Hiszen itt olyan szerepet veszítünk el, ami nagyon erősen része az identitásunknak. Miközben azzal is szembe kell néznünk, mi az, amit jól csináltunk, mi az, amit ma már másképp csinálnánk. Hosszú út vezethet addig, amíg végigmegyünk ezen a gyászon. A sokkon, a tagadáson, az alkudozáson át a megbékélésig.

Juli arról mesélt, hogy mennyire megrázta az a pillanat, amikor belenyilallt a gondolat: gyermekei kirepülésével lezárul életének talán legfontosabb szakasza. Ki lesz ő ezután? Majd megélte a tagadás fázisát is, hogy ugyan kirepülnek a gyermekei, de majd akkor a szomszéd gyermekeire fog vigyázni, hiszen ehhez ért. Majd az alkudozás fázisát is meg tudta élni. Elköltöztek ugyan a gyerekeink, de minden vasárnap hazajönnek ebédelni.

Erre lehet készülni egész héten. Végül idővel eljutott a megbékélés fázisába: ez az időszak örökre lezárult az életében. De bőven vannak olyan dolgok, amiket nem veszített el. Pl. tud kelt tésztát sütni, tudja kezelni a számítógépet, okostelefonját, meg tudta élni azt, hogy feltétel nélkül tud szeretni, hogy ezt a szeretetet viszonozták a gyerekek, a bizalmat, biztonságot, amit adni és kapni tudott. Azt, hogy megtapasztalta az együttműködést a férjével. Megtanultak együtt feladatokat priorizálni, az időt jól beosztani… és a sort lehet folytatni. Amit a gyermekei mellett tanult, és bár a gyermekei kirepültek, de ezek megmaradtak neki, nekik.

Ebben a gyászmunkában sérülékenyek, kiszolgáltatottak vagyunk. Segítség lehet a társunk, egy jó sorstársi közösség. Akár szakember segítségét is kérhetjük. Hiszen azt tapasztaltuk, hogy egy kis külső segítség nagyon sokat tud jelenteni egy ilyen nehéz helyzetben. Gyakran ez segít újraszervezni, építeni magunkat.

Minden sikeresen lezárt élet-szakaszváltás a fejlődés lehetőségét hordozza magában.

Amitől különösen nehéz lehet ez a szakasz, ha egyszerre történik minden változás:
a családi életszakaszban a gyermekek kirepülése, az egyéni életútban az életközépi vagy akár a kapuzárási fázis. Miközben párunkkal is nehéz újra egymásra találni. Mindezt nehezítheti a munkahely elvesztése, egy betegség vagy idős szülők gondozása.

Amire szükségünk lehet:

• Önismeret - Tudom mi zajlik bennem és a környezetemben, tudok reflektálni az érzéseimre.
• Ėrzelemszabályozás - Amikor jön egy nehéz érzés, el tudom-e fogadni? Meg tudom-e kérdezni, mit üzen ez az érzés? Tudok-e a jelenben maradni? Milyen eszközeim vannak az önmegnyugtatásra?
• Kommunikációs készségek fejlesztése - Tudom-e kommunikálni kifelé, mi zajlik bennem, mire lenne szükségem? Tudok-e nemet mondani, konfliktust kezelni?
• Új célok megfogalmazása - ki vagyok én a gyermekeim nélkül? Mik a céljaim? Kinek kellek még? Mire vagyok még képes? Minek tudok őszintén örülni? Kire számíthatok még és ki számít rám?
• Erőmerítés a múltból - Korábban hogyan tudtam egy életszakaszváltásban lenni? Mi segített? Hogy csinálták az ősök?

Elakadási lehetőségek

Mivel a család egy nagy rendszernek tekinthető, minden változás mindenkire hatással van, legyen ez pozitív vagy negatív változás. Családi életutunkon elakadást jelenthet, ha a szülőnek valamilyen korábbi tapasztalataiból fakadóan nagyon nehéz az elengedés, és a gyerekek önkéntelenül a szülők segítségére sietnek. Ez megjelenhet úgy is, hogy nem költöznek el otthonról. Nem akarnak, tudnak önálló életet kezdeni. Vagy minden vasárnap mennek a szülőkhöz ebédelni, mert ha nem mennek, akkor a szülők közötti feszültség rájuk is negatív hatással lesz.

Pedig minden szülő vágya, hogy lássa gyermekét felnőni, a következő generációban megtapasztalja az élet folytonosságát, a szeretet generációk közötti áramlását. Ha a gyermekünk nehezen válik le, akkor nem “ördögtől való”, ha segítünk ebben. Pl. nem vállaljuk a mamahotel, papabank vezetését. Finoman, de határozottan keretet szabunk a további közös életnek.

Könnyebben megy ez a folyamat, ha párkapcsolati utunkon együtt tudtunk eddig haladni, ha a gyerekek kirepülése után marad társunk, akivel lehet új terveket kovácsolni, akik érzelmileg támogatni tudnak minket a veszteség elgyászolásában is.

Ha egyéni életutunkon akadunk el, az is hatással lesz az egész családi rendszerre. Ha például életközépi válságban vagyunk és nem könnyű új célokat találni, akkor nehéz lehet a gyermekeinket elengedni. Fájdalmas szembesülni azzal, mi minden múlt el és mi mindent nem tudunk már másképp csinálni. Ilyenkor jó, ha egyénileg és párunkkal is közös számvetést készítünk. Egyénileg és közösen is új célokat találunk. De akkor sem könnyű, ha éppen a kapuzárás küszöbén állunk.

Néhány ötlet az új életszakaszra

• Gyerekeink kirepülésével új tanulmányokba kezdhetünk, most új készségeket sajátíthatunk el.
• Kipróbálhatunk új dolgokat, fejlődhetünk abban, amit eddig a háttérbe helyeztünk.
• Több időt szentelhetünk a hobbinknak, de új hobbit is találhatunk, ami a mostani személyiségünkhöz jobban illik.
• Állítsunk össze bakancslistát arról, mit szeretnénk még átélni.
• Önkéntesként kamatoztathatjuk képességeinket, és átélhetjük, hogy hasznosak vagyunk, segíteni tudunk.

Családi örökségek

Mindannyian tudatosan vagy kevésbé tudatosan családi forgatókönyveink szerint szervezzük az életünket. A korábban említett fázisokon szüleink, nagyszüleink is végigmentek. Példát mutattak arra, miként tudtak ők ezekkel a krízisekkel megküzdeni. Nézzünk vissza rájuk is. Keressük meg a családi erőforrásainkat, és bátran, tudatosan használjuk ezeket. Hálával az előző generációk életképességéért, hiszen ezért vagyunk most mi itt a földön.

És bátran nézzünk szembe azokkal a családi örökségekkel is, amik ugyan nekik akkor és ott segítették a túlélést, de most minket már nem segítenek. Tudatosan dolgozzunk azon, hogy ami már nem működik, azt el tudjuk engedni, meg tudjuk haladni. Merjünk új forgatókönyvet írni és azt adni már a gyermekeinknek. Ezzel felszabadíthatjuk magunkat és őket is az alól a kényszer alól, hogy generációkon át a kitaposott ösvényen kell haladni, „járt utat a járatlanért“ nem szabad elhagyni. Ehelyett megmutathatjuk nekik, hogy lehet és néha kell másképp csinálni, küzdeni.

Igaz ez az üres fészekkel való megküzdésre is. Mit tanulnak tőlünk a gyermekeink ebben a helyzetben? Van-e élet a gyermekeink kirepülése után? És ha van, az milyen?

Nem tudunk mindent kézben tartani, irányítani.
De nem is fontos, hiszen minden életszakaszban váratlan ajándékokkal, időnként nehézségekkel találkozhatunk. Természetesen a Gondviselés működik, de ehhez nekünk is hozzá kell tennünk néhány halat vagy kenyeret.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Freepik
Szerző: Süttő Márta