Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat, Oázis - ahol meghallgatnak

Megoldások / Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat, Oázis - ahol meghallgatnak

Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat, Oázis - ahol meghallgatnak

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak

Elérhető: országos ellátóhely budapesti központtal és Mobil-Oázissal, folyamatosan


Miben és hogyan támogat:

Lelkigondozás, professzionális segítség mindazok számára, akik krízisben vannak, „sérülékeny felnőttek”, elakadtak a személyes életükben, magányosak vagy konfliktusaik vannak. Az Oázisba betérők térítésmentesen (4 alkalom, utána már térítésköteles), a feltétel nélküli elfogadás megtapasztalásával képessé válnak arra, hogy találkozzanak értékeikkel, erőforrásaikkal, és azzal élni is tudjanak.

Az Oázis – ahol meghallgatnak a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Támogatott Intézménye 2014. óta biztosítja, hogy elérhető legyen egy hely Budapest belvárosában, ahol lelkigondozói beszélgetés keretében bárki erőt, reményt meríthet.

Az Oázis az egyetlen olyan lelkigondozó szolgálat Magyarországon, ahol várólista nélkül, térítésmentesen (az első 4 alkalommal, utána térítésköteles) és anonim módon, világnézeti hovatartozástól függetlenül lelkigondozói beszélgetés keretében, korszerű pasztorálpszichológiai és mentálhigiénés ismeretekkel, a különféle élethelyzetekben szükséges információval fogadjuk a betérőket a hét öt napján.

Az Oázis-ahol meghallgatnak Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatot a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya alapította a Szociális Testvérek Társasága, Az Isteni Üdvözítőről Nevezett Nővérek Társasága, a Segítő Nővérek Kongregációja, a Jézus Szíve Társasága és világi szakemberek támogatásával.

Az indulás két névhez kapcsolódik elsősorban: P. Forrai Tamás SJ és az alapító szakmai vezető Törőcsik Júlia Mária SSS.

Küldetésünk, hogy képzett segítő szakemberként jelen legyünk a hozzánk betérő, fiatal felnőttek, egyedülállók és családosok számára. Lelkigondozói találkozásban meghallgatni és kísérni a minket felkeresőket, hogy találkozzanak Isten szeretetével és elfogadásával, önmaguk értékességével, erőforrásaikkal, és ezekkel élni is tudjanak. A szerzetesrendek által delegált és civil szakemberek csapata egyben kapu is az egyház felé.

Igénybe vehető:

Korhatár: 18 év felettieknek

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Oszd meg:

Kapcsolódó cikkek

Életvezetési kérdések

Önszeretet – hogyan lehet egyszerre szeretni másokat és önmagamat is?

Önszeretet – hogyan lehet egyszerre szeretni másokat és önmagamat is?

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

A középéletkori krízis

A középéletkori krízis

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Növekedés az önismeret útján – miért, hogyan?

Növekedés az önismeret útján – miért, hogyan?

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Reziliencia – a titokzatos lelki immunrendszer

Reziliencia – a titokzatos lelki immunrendszer

Életvezetési kérdések

Család-munka egyensúlyról azoknak, akiknek nincs ideje rá, hogy elolvassák

Család-munka egyensúlyról azoknak, akiknek nincs ideje rá, hogy elolvassák

Gyászfeldolgozás

A gyász ideje, és ami átsegít rajta

A gyász ideje, és ami átsegít rajta

Életvezetési kérdések

Kiégés – Elég vagy elégsz?

Kiégés – Elég vagy elégsz?

Életkérdések

Mindennapi döntésünkben segíts nekünk ma!

Mindennapi döntésünkben segíts nekünk ma!

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Mivel fordulhatsz mentálhigiénés szakemberhez?

Mivel fordulhatsz mentálhigiénés szakemberhez?

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

A bőség zavara

A bőség zavara

Családsegítés Életvezetési kérdések

Hittel, közösségben az időskori magány ellen

Hittel, közösségben az időskori magány ellen

Válás feldolgozása

A házasság hajótöröttei

A házasság hajótöröttei

Gyászfeldolgozás

Elveszített házastárs, súlyos gyász – hogyan tovább?

Elveszített házastárs, súlyos gyász – hogyan tovább?

Gyászfeldolgozás

Elvesztettem egyetlen fiamat… – segítség a gyász terhét viselőknek

Elvesztettem egyetlen fiamat… – segítség a gyász terhét viselőknek

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Szabadulás egy bántalmazó kapcsolatból

Szabadulás egy bántalmazó kapcsolatból

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Öngyilkosság: Lássuk meg a figyelmeztető jeleket!

Öngyilkosság: Lássuk meg a figyelmeztető jeleket!

Válás feldolgozása

Tégy a válás utáni elmagányosodás ellen!

Tégy a válás utáni elmagányosodás ellen!

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

A hét levele 30. hét

A hét levele 30. hét

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Oázis: Az élető találkozások helye - rábízhatjuk magunkat

Oázis: Az élető találkozások helye - rábízhatjuk magunkat

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Adventi jógyakorlatok II.

Adventi jógyakorlatok II.

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Adventi Jógyakorlatok I.

Adventi Jógyakorlatok I.

Mentálhigiénés és pszichológiai támogatás, lelkigondozás

Megújított működés és távkísérés biztosítása az Oázisban

Megújított működés és távkísérés biztosítása az Oázisban

#lelkigondozás #mentálhigiénés segítség #segítő beszélgetés #önismeret #életközépi válság

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató