Az Oázis – ahol meghallgatnak a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Támogatott Intézménye 2014. óta biztosítja, hogy elérhető legyen egy hely Budapest belvárosában, ahol lelkigondozói beszélgetés keretében bárki erőt, reményt meríthet.
Az Oázis az egyetlen olyan lelkigondozó szolgálat Magyarországon, ahol várólista nélkül, térítésmentesen és anonim módon, világnézeti hovatartozástól függetlenül lelkigondozói beszélgetés keretében, korszerű pasztorálpszichológiai és mentálhigiénés ismeretekkel, a különféle élethelyzetekben szükséges információval fogadjuk a betérőket a hét öt napján.
A szerzetesrendek által delegált és civil szakemberek csapata egyben kapu is az egyház felé.
Az Oázis-ahol meghallgatnak Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatot a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya alapította a Szociális Testvérek Társasága, Az Isteni Üdvözítőről Nevezett Nővérek Társasága, a Segítő Nővérek Kongregációja, a Jézus Szíve Társasága és világi szakemberek támogatásával.
Az indulás két névhez kapcsolódik elsősorban: P. Forrai Tamás SJ és az alapító szakmai vezető Törőcsik Júlia Mária SSS.
Küldetésünk, hogy képzett segítő szakemberként jelen legyünk a hozzánk betérő, fiatal felnőttek, egyedülállók és családosok számára. Lelkigondozói találkozásban meghallgatni és kísérni a minket felkeresőket, hogy találkozzanak Isten szeretetével és elfogadásával, önmaguk értékességével, erőforrásaikkal, és ezekkel élni is tudjanak.