Életutunkon számtalan lehetőséggel, korláttal, és dilemmával találkozunk. A pszichés jóllét nem egyenlő a betegség, a pszichológiai probléma hiányával, hanem magában foglalja az önelfogadást, a másokkal való pozitív kapcsolatot, az autonómia érzését és képességét, a kontrollt a környezet felett, az értelemteli életet és a személyes növekedés érzését.
Egyes életszakaszainkban szembesülhetünk olyan életvezetési kérdésekkel, melyek jelentősen kihatnak jóllétünkre, jövőnkre, kapcsolatainkra, életminőségünkre. Példaként említve ilyenek lehetnek a párválasztási időszak küzdelmei, az életközép krízis, a munka-család konfliktus kezelése, vagy épp az életcélok, élet értelmének keresése, esetleg később az idős hozzátartozóról való gondoskodás dilemmái, egyensúlyozás a különféle szerepek, elvárások, szükségletek között.
Ezekben a helyzetekben segítséget jelenthet olyan szakemberhez fordulnunk, aki mellénk állva, velünk haladva segíthet tájékozódni belső érzelemvilágunkban, segítheti az önazonos döntések kiérlelését, rávilágíthat fontos pszichológiai folyamatokra, és teret adhat annak a belső munkának, mely továbbvezet a belső érettség, önazonosság, kibontakozás felé, és a kapcsolatok világában való minél jobb tájékozódás, integrálódás felé. Ezeket a célokat szolgálhatják az önismereti csoportok, a pszichológiai segítségnyújtás, a mentálhigiénés segítő beszélgetés, illetve a lelkigondozás – utóbbi keretei között lehetőség van az adott élethelyzet hitéleti szempontú átgondolására, átdolgozására is olyan segítőkkel, akik teológiai ismeretekkel, megélt hittel is bírnak a pszichológiai / mentálhigiénés tudáson túl.
Sokszor a közösségi élmények, tapasztalatok is magukban hordozzák azt az erőforrást, ahonnan meríthetünk életutunk dilemmái, kihívásai közepette, ahol „sorstársakkal” találkozhatunk, megosztva tapasztalatokat, terheket és örömöket.
Honlapunkon tematikus rendben gyűjtjük cikkeinket a kamaszkor, fiatal felnőttkor és felnőttkor meghatározó témáiban. Ezek a cikkek, blogok segíthetnek a problémáikkal, kérdéseikkel küszködő fiataloknak választ találni.
házasság, magány, abortuszmegelőzés, önértékelés, pornó, tisztaság, szexualitás, párkapcsolat, felelősségvállalás, önkép zavarok, szeretethiány, elköteleződés, hűség, hitélet, családtervezés, életvédelem, társkeresés, gyermekvállalás,Mentálhigiénés segítő beszélgetésre, lelkigondozásra, pár- és családterápiára lehet hozzánk jelentkezni.
önismeret, munkahelyi nehézségek, konfliktuskezelés, veszteségek, gyász, hitéleti és spirituális kérdések, kapcsolatrendezés, családi konfliktus, életközépi válság,Hiányzó általános és középiskolai osztályok megszerzésében segítünk iskolákkal együttműködve.
tudatos fejlődés,Kamaszoknak és fiatal felnőtteknek szóló könyv szerelemről, szexualitásról, házasságról.
házasság, szexualitás, családtervezés, családalapítás, szerelem,Helyszíntől függően leginkább személyes kíséréssel, életvezetési tanácsadással és imatámogatással tudjuk segíteni a hozzánk fordulókat.
önkéntesség, közösségi programok, szabadidős programok, felelősségvállalás, életvezetési tanácsadás, Bizalom, Közösségépítés, ima, közösségi támogatás, kölcsönösség, imakörök, hitéleti rendezvények, családi élet támogatása, gondoskodás, cigánypasztoráció,A Cor-Way® életforma és egészségépítő módszertan 4 az 1-ben fejleszti a testi-lelki-mentális és szociális egyensúlyt, megújulást. Testi-lelki Jógyakorlatai segítik megélni a testmozgásban rejlő örömforrásokat, az önbizalom megerősödését, képességek kibontakozását, stresszkezelést. Legnépszerűbb programjai (LelkesTest, Jézusi gyaloglás) új típusú lelkigyakorlatok, amelyek a nordic bottal való gyaloglást és a szemlélődő imát kötik össze.
párkapcsolat, lelkigyakorlat, egészséges életmód, kiégésmegelőzés, mozgásfejlesztés, sportima, életvezetés, testi-lelki egészség,Hajléktalanoknak, mélyszegénységben élő embereknek segítünk; római katolikus karizmatikus missziós szolgálatként működünk. Ételt, fürdési, mosási lehetőséget; internet, telefon-hozzáférést biztosítunk. Igény esetén egyénileg foglalkozunk a hozzánk betérőkkel, a szociális munka eszközeit használva. Segítőbeszélgető, közbenjáró imaszolgálatot tartunk fenn. Heti egy-egy alkalommal ökumenikus bibliaóra, illetve dicsőítés várja a hozzánk betérőket.
mélyszegénység, Hajléktalanság, drogfüggőség,A CsaládEgyetem sokszínű és gyakorlatias tudást nyújtó programjainak fő célja a családok egészséges működésének erősítése. A CsaládEgyetem kurzusai: a párkapcsolatok, családi kötelékek erősítését segítő előadások (félévente 3-3 a legkülönbözőbb témákban meghívott előadókkal), szemináriumok (női és férfi témában, párkapcsolat-erősítő, nevelési témájú: félévente 3-5), speciálkollégiumok (egy speciális kérdéssel foglalkozó személyes alkalmak - félévente 1-2), játékos páros terepgyakorlatok (Szerelmes Kalandtúra és változatai, évente 1), a családok belső értékeinek nyilvánosságot adó házi dolgozatok (alkalmanként) és nyári egyetemek sokoldalú és változatos lehetőséget biztosítanak mindazok számára, akik nyitottak arra, hogy családi kapcsolataikban tudatosan fejlődjenek. A CsaládEgyetem kurzusai egymástól függetlenül is látogathatók. Egyes kurzusokra előzetes bejelentkezés szükséges.
párkapcsolat, házassági krízis, gyász, családi kapcsolatok fejlesztése, gyermeküket egyedül nevelők, sérült gyermeket nevelők, testi-lelki egészség,Ingyenesen letölthető kiadványaink a demenciával élők ápolása és segítése során nyújtanak segítséget a hozzátartozóknak.
demencia, otthoni betegápolás, 24 órás betegápolás, ápolás,Hivatástisztázó programjainkat azoknak ajánljuk, akiket érdekel a szerzetesség és szeretnék tudni, hogy Isten milyen életállapotra hívja őket.
imaélet, hivatás, hivatástisztázás, ima, hivatás választás, Isten akarata, szerzetesség, szerzetesi hivatás,Elvált, külön élő, özvegy, soha meg nem házasodott szülőknek, azaz EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKNEK szól a három hétvégéből álló AVE kurzus, ha még friss, maximum 5-6 éven belüli a család széthullásának a sebe. Az AVE kurzus a talpra állás, "újratervezés" lehetőségét kínálja. Azoknak szól, akik még nem látják, hogyan tovább a házastársuk nélkül, lehetnek-e még boldogok, mi lesz így a gyerekeikkel. Az AVE kurzus után a gyerekek ismét derűsnek, kiegyensúlyozottnak látják szülőjüket.
magány, válás, gyász, szakítás, egyedülálló szülő, elvált, egyszülős család, megbocsátás, lelki gyógyulás, kiengesztelődés, veszteség feldolgozása, Istenkapcsolat megerősítése, gyermeknevelés egyedül, krízis, depresszió, reményvesztettség, segítő közösség, Emmánuel, sorstárs közösség,Az egyházi állást keresők egy helyen találhatják meg számos egyházi intézmény álláshirdetéseit. A hirdetések között többféle szempont szerint lehet keresni, illetve hirdetésfigyelő is beállítható.
munkavállalás, munkaerőpiaci szolgáltatások, álláshirdetés,Gyermekét egyedül nevelő szülőknek igyekszünk segítséget nyújtani. Jogi és munkaügyi tanácsadással, gyermekeik korrepetálásával, közös egyszülős családi táboroztatással. Az Egyszülős Központban hétfőtől péntekig való napközbeni jelenléttel - helyszíni és online programokkal.
családterápia, jogi tanácsadás, tanácsadás munkakeresésben, korrepetálás, tábor, mediáció, coaching, egyszülős programok, lelkisegély,Krízisbe jutott kismamáknak és családjaiknak nyújtunk támaszt. Abortuszra készülő kismamákkal foglalkozunk, hogy igent tudjanak mondani a gyermekükre. Nehézségeikben melléjük állunk, és megértő támaszként próbáljuk velük együtt kibogozni azt az adott élethelyzetet, amiben vannak. Ezenkívül egyesületünk kizárólag Magyarországon élő magyar állampolgárságú házaspároknak készít elő nyílt örökbefogadást.
örökbefogadás, krízis, krízismegelőzés,A találkozókon a férfiakat, a férfiak nagy sorskérdéseit állítják előtérbe. Az első évadban a férfi mivolt, a férfisors, a férfi és a munka, a férfi és a jellem témája volt a tematika vezérfonala. A négy nagy témában érintették a test és lélek, a fiúk nevelése, a családfői szerep, a szenvedély és erő, a magány és barátság, egészség és betegség, valamint a lelkiségi élet kérdéseit.
gyermeknevelés, férfiasság, férfias felelősség, program férfiaknak,Intézményünkben csoportos és egyéni fejlesztések zajlanak. A terápiás programunk a „Portage” program, alapja a terápiás közösségi modell. A rehabilitáció alatt abban nyújtunk segítséget, hogy az intézmény ellátottjai az elsajátított kompetenciák által, merjenek szembenézni szenvedélybetegségükkel, saját kezükbe vegyék életük irányítását és éljenek a választás szabadságával.
szenvedélybeteg rehabilitáció, egészségügyi ellátás, szociális ügyintézés, támogatott lakhatás,Családoknak egyéneknek nyújtunk segítséget problémáik megoldásában, konfliktusok krízishelyzetek megelőzésében és kezelésében. A családot, mint rendszert erősítjük, hogy a krízis ne alakuljon ki vagy ha kialakul, ne rögzüljön. Eszközeink: esetkezelés, életvezetési tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, egyéni, pár és családterápia, előadások tartása, kiscsoportos foglalkozások tartása fiatalok számára, közösségi programok, lakótelepi programok szervezése, konferencia, workshop szervezése tartása.
szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, család-és gyermekjóléti szolgálat, pár-és családterápia, pszichológiai tanácsadás, közösségi programok, klubok,A felnőtt életkor sajátosságaiból adódó kihívásokra adható érett válaszok keresése a csendben, az imában és személyes beszélgetésekben
imaélet, házasság, magány, gyermektelenség, kiégés, gyermeknevelés, veszteségek, gyász, Istenkapcsolat megerősítése, krízis, félelem, család, párkeresés,Ha szeretnéd a házasságodat vagy papi hivatásodat, mint életszövetséget megújult szenvedéllyel élni, akkor jó helyen jársz! A Házas Hétvége (HH) az elmúlt 50 évben közel 100 országban már több mint 3,5 millió házaspárnak segített, hogy a megújítsa és teljesebben élje meg a kapcsolatát. A HH segít, hogy jobban odafigyeljetek és megértsétek egymást, átadjátok magatokat a párotoknak. Papként, szerzetesként segít megújítani hivatásod, és erősíteni a kapcsolatot közösségeddel, munkatársaiddal.
közösség, imaélet, házasság, önismeret, párkapcsolat, elköteleződés, hűség, hitélet, elmélyülés, szerelem, Istenkapcsolat megerősítése, őszinteség, kapcsolatrendezés, Házas lelkigyakorlat, Felnőtt kapcsolatban Istennel., hit, emberi kapcsolatok, párkapcsolat erősítés, házasság megerősítés, intimitás, párkapcsolati tréning, Bizalom, érzelem kifejezés,Követhető példák felmutatása és elérhető közelségbe hozása. Országos média kampány által a téma felszínre kerülése, programokba való bekapcsolódás lehetősége, ajánlott kiadványokra a figyelem felhívása.
jegyesoktatás, megbocsátás, házasság vagy együttjárás, szeretetnyelvek tanítása, kapcsolatrendezés, társkeresés, házasság megerősítés, krízismegelőzés,Katolikus, papi- és szerzetesi hivatás iránt érdeklődő, 18-30 év közötti fiataloknak tartunk hivatástisztázó műhelysorozatot önismeret-istenismeret, imádság, közösség, életállapotok-életszentség, elköteleződés, jó döntés, papság-szerzetesség ill. családos életállapot közelről, tanítványság, megkülönböztetés témakörökben. Minden műhelyen más-más imaformát tanulunk, kéthetente találkozunk, közötte pedig a tanultak gyakorlására van lehetőség. Kolostor- és szemináriumlátogatás is tartozik hozzá.
elköteleződés, hivatás, döntés, hivatás választás, hitbeli elköteleződés,A Jelenlét program segít a mindennapok kihívásaiban. A lakhatási problémáktól a gyereknevelésen át a munkakeresésig. Célunk, hogy munkakeresési támogatással, mentorprogrammal, segítségnyújtással visszavezessük az elsődleges munkaerőpiacra azokat, akik gyakran évek, évtizedek óta kiestek onnan, mert az önálló kereset, az öngondoskodás alapvetően más emberi létet jelent. Egy lépést előre. Ahonnan lehet megint lépni egy újabbat.
tanácsadás munkakeresésben, visszatérés a munka világába, öngondoskodás, munka, segítségnyújtás,A Kairosz program elsődleges célja, hogy „kegyelmi” teret és időt nyisson papok és férfi szerzetesek számára a megálláshoz és megpihenéshez, hogy reflektálhassanak életútjuk és lelki útjuk alakulására, felüdülhessenek testben és lélekben, megerősödjenek hivatásukban, megújulhassanak elköteleződésükben és szolgálatukban.
kiégésmegelőzés, testi-lelki megújulás, megpihenés, felkészülés új életszakaszra, nehézségek feldolgozása, visszatekintés,A KALÁSZ csoportok női közösséget nyújtanak a keresztény nőknek rendszeres csoporttalálkozókkal. A lányokat és asszonyokat segítjük abban, hogy a katolikus hit és a tiszta erkölcs alapján tudják betölteni a sajátos női hivatásukat a társadalomban, az egyházban és a családban, mert a hitvesi és családanyai szerepre sem a széthullt családok, sem az iskolai oktatás nem készít fel. - Népi, nemzeti kultúránk, hagyományaink ápolása - A keresztény nők identitásának és hitének erősítése
közösség, hivatás, hit, keresztény értékrend, mentorálás, női csoport,A Katolikus Karitász a 16 egyházmegyei karitászon keresztül a rászorulókat kívánja rövid- és/vagy hosszútávon segíteni. Kiemelt programok: Lak6, Szép otthonok, Öngondoskodó háztartások, Nagyböjti és adventi tartós élelmiszergyűjtés, iskolakezdési támogatások.
szenvedélybetegség, Hajléktalanság, idősgondozás, lakhatás, krízis, öngondoskodás, fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetű kisebbségek, üldözött keresztények és menekültek, humanitárius katasztrófák áldozatai,Ingyenes mentálhigiénés segítő egyéni beszélgetés, lelkigondozás. A vírushelyzet miatt online is! Fizetős csoportos foglalkozások. Várunk, ha úgy érzed, nehézségeid meghaladják az erőforrásaidat, és utadnak ezen a szakaszán jólesne, ha melléd szegődne egy kísérő. Várunk, ha olyan kérdéseid vannak, amelyeket már mindenkivel végigbeszéltél, mégis úgy érzed, egy helyben toporogsz, vagy éppen olyan kérdéseid vannak, amelyeket senkivel nem tudsz megbeszélni.
családterápia, egyéni és csoportos konzultáció, mentálhigiéné, Érzelmi támogatás, érzelmi/pszichológiai elakadások,30 filmet tartalmazó oktatási segédanyag, filmenként kidolgozott tartalmi összefoglalóval, formanyelvi szempontokkal és beszélgetésindító gondolatokkal. A filmek és az azok nyomán kialakuló beszélgetések segítik a pedagógusok és ifjúsági csoportvezetők munkáját a fiatalok mindennapjait érintő mélyebb témák feldolgozásában.
örökbefogadás, közösség, barátság, függőség, magány, felelősségvállalás, hűség, Az élet értelme, szerelem, őszinteség, hit, szabadság, döntés, vágyak, Bizalom, fogyatékkal élők, beavatás, csoda, vallás, elmúlás, előítélet, emlékezés, empátia, félelem, felnőtté válás, gondviselés, gyermeki nézőpont, gyermek-szülő kapcsolat, gyűlölet, háború, hagyomány, hála, harag, hatalom, hétköznapok, identitás, igazság, ima, Istenkép, lázadás, multikulturalizmus, munka, öregkor, kamaszkor, példakép, pokol, remény, sors, természet, Van-e Isten,A természet csendje új nézőpontokat, felfedezéseket hozhat az egyén életébe, távolságból láthatja élete problémáit. Egyesületünk az egyháztól, hittől távolabb lévők számára is vonzó, élhető életszemléletet kínál, be- ill. elfogadó programokat és közösséget, Isten és egymás felé való nyitottsággal, új lelki utakra való rátalálás lehetőségével - a templom vagy a természet csendjében.
zarándoklat, túra, honismeret, Istenkapcsolat megerősítése, depresszió, Pálos70 teljesítménytúra, lélektúra, zarándok és turista útvonalak jelzése, zarándokvezető és zarándoktábor-vezető képzés, természetjárás, csend-túra, testi-lelki egészség,Kisgyermekes családoknak nyújt segítséget lakhatási és életvezetési kérdésekben.
csao, Gyermekvédelmi alapellátás,A zarándoklás a testi-lelki egészség helyreállítása és megőrzése, a hitben való elmélyülés mellett a családi összetartozás erősítését is szolgálhatja. Egyesületünk éves szinten több, kifejezetten családoknak szóló zarándoklatot szervez.
imaélet, zarándoklat, mozgás, lelki gyógyulás, zarándok és turista útvonalak jelzése, testi-lelki egészség,A test és lélek kikapcsolódását és a zarándoklat révén újból Istenhez találását segítjük elő. Kisgyermekes családok számára testi-lelki kikapcsolódást nyújtunk, csodálatos természeti környezetben. Kegyhelyünk a gyermekre vágyók zarándokhelye is, akiknek lelkigyakorlattal, zarándoklattal, gyónási lehetőséggel állunk rendelkezésükre.
örökbefogadás, Pihenés, magány, meddőség, fogamzásgátlás, kiégés, házassági krízis, válás, otthon a babával, abortusz, életközépi válság,A katolikus MÉCS Családközösségek által szervezett programokra vallástól, felekezeti kötődéstől függetlenül szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne közelebb kerülni önmagához, embertársaihoz és Istenhez. A MÉCS Napok tanúságtételekből, elmélkedésből, beszélgetésből, imádságból álló, kétnapos lelki programok.
jegyesség, házasság, magány, önismeret, párkapcsolat, házassági krízis, Istenkapcsolat megerősítése, krízis, hit, házasságra felkészítés, szülő-kamasz kapcsolat, emberi kapcsolatok, társkeresés, esküvő, párkapcsolat erősítés, házasság megerősítés,Börtönpasztorációs szolgálatunk célja a reintegráció keresztény módra. Anonim levelező önkénteseink börtönben lévő magukra maradt fogvatartottakkal építenek személyes, elkötelezett és hosszútávú emberi kapcsolatokat védett, biztonságos keretek között. Személyes és közösségi formában, lelki kíséréssel alapozzuk meg az elítéltek társadalomba visszavezető útját a börtönbüntetés alatt, illetve a szabadulás után.
börtönpasztoráció, reintegráció, utógondozás, fogvatartás,Közösségeket szervezünk fiatal felnőtteknek 30 éves korig. Előadástémáink, közösségi önkéntes feladataink segítenek a hivatásuk kialakulásában, egyház iránti elköteleződésükben és életre szóló döntéseik meghozatalában. A közösségben mindenki életkorának megfelelő csoportban dolgozhatja föl az aktuális előadástémákat, miközben kortárs kapcsolatok születnek. Családcsoportjainkat házasok alkotják, akik élethelyzetüknek megfelelően alakítják programjaikat a nagy közösséghez is kapcsolódva.
hivatás, döntés, Közösségépítés, hitbeli elköteleződés, család,Az intézmény lakhatási problémákkal küzdő családok számára biztosítja az együttlakás lehetőségét és nyújt gyermekvédelmi alapszolgáltatásokat.
csao, Gyermekvédelmi alapellátás,Az intézményünk szolgáltatásait igénybe vevő hajléktalan férfiaknak igyekszünk személyre szabottan segíteni problémáik megoldásában.
Hajléktalanság, éjjeli menedékhely,A NagyCsaládos HarcMűvészet kis- és nagycsaládos édesanyáknak, nagymamáknak kínál önismereti és készségfejlesztő workshopokat, illetve egyéni kísérést. Arra hívjuk az őket, hogy befelé figyelve fedezzék fel magukban azokat a képességeket és lehetőségeket, amelyek a mindennapok örömtelibb megélésében segítenek. Lehetőséget kínálunk, hogy a résztvevők szembenézhessenek önmagukkal, hogy megláthassák, miben és hogyan lenne érdemes továbbfejlődniük a teljesebb, harmonikusabb családi élet érdekében.
önismeret, konfliktuskezelés, stresszkezelés, kiégésmegelőzés, családi kapcsolatok fejlesztése, anyaság, önismereti és támogató csoportok, időbeosztás,Lelkigondozás, professzionális segítség mindazok számára, akik krízisben vannak, „sérülékeny felnőttek”, elakadtak a személyes életükben, magányosak vagy konfliktusaik vannak. Az Oázisba betérők térítésmentesen, a feltétel nélküli elfogadás megtapasztalásával képessé válnak arra, hogy találkozzanak értékeikkel, erőforrásaikkal, és azzal élni is tudjanak.
önismeret, veszteségek, lelkigondozás, családkonzultáció, önismereti és támogató csoportok, szemléletformáló workshopok és előadások,A Párbeszéd Háza a jezsuiták budapesti lelkiségi és kulturális központja, programkínálatában számos élethelyzettel, témával kapcsolatos rendezvény, workshop megtalálható. A Ház a teremtő párbeszédet szolgálja a hit, a kultúra és a társadalmi igazságosság területén. Programjai között szerepelnek konferenciák, könyvbemutatók, előadások, műhelyfoglalkozások, kiállítások, koncertek, filmklubok. Rendszeres vendégeink neves közéleti és egyházi személyek, művészek, elismert nemzetközi szaktekintélyek.
szentignáci imamód, katolikus tanítás, ökumenikus, vallásközi, filmklub,A felnőtt életszakasz normatív és akcidentális kríziseiben nyújtunk támogatást a pároknak, egyéneknek, akiknek többnyire megrendül a bizalmuk egymás, önmaguk és a világ felé. Az életciklushoz kapcsolódó jellegzetes témákban, párválasztási, párkapcsolati, gyereknevelési, életközépi, gyász, stb. témákban támogatjuk őket önismeretben, egymás ismeretében, bátorságban, gyengédségben, stb, kinek milyen hiányzó ismerete, illetve szerepe miatt van szenvedés az életében.
magány, önismeret, párkapcsolat, gyermektelenség, gyermeknevelés, gyász, érzelmi/pszichológiai elakadások, gyermekvállalás, Bizalom, életközépi válság,A felnőtt életszakasz nagy kérdéseinél, elakadásainál, válságainál melletted állnak szakembereink, hogy felfedezhesd önmagad, visszakapd az erőd, csökkenjenek szorongásaid, aggodalmaid akár fiatalként most vágsz neki az önálló életnek, akár babára vágysz, kisgyermeket, kamaszokat nevelsz, párkapcsolati vagy más személyes nehézségeket szeretnél leküzdeni.
magány, abortuszmegelőzés, meddőség, párválasztás, kiégés, párkapcsolati konfliktusok, konfliktuskezelés, hitéleti és spirituális kérdések, veszteség feldolgozása, hivatás, gyermekvállalás, identitás, pénzkezelés, útkeresés, szülés utáni depresszió, szülőkkel való kapcsolat felnőttként, életközépi válság, gyászfeldolgozás,A Reménykör támogatja azokat a családokat, ahol fogyatékossággal élő gyermekek vagy felnőttek vannak. Alapvető törekvésünk, hogy számukra is elérhetővé váljon a hit közösségi megélése a keresztény közösségekben.
mozgáskorlátozott, értelmi akadályozottság, autizmus, látássérült, halmozott fogyatékosság, akadálymentesítés, hallássérült, fogyatékossággal élő, esélyegyenlőség,Azok számára, akiknek fontos a személyesen megélt istenkapcsolat, előzetes egyeztetés alapján lehetőséget nyújtunk lelki programokon való részvételre, lelki kíséretre és/vagy személyes elcsendesedésre. Lelki kíséretet Budapesten és Csobánkán tudunk felajánlani, elvonulásra, elcsendesedésre a csobánkai házunkban van lehetőség.
lelkigyakorlat, Istenkapcsolat megerősítése, lelkivezetés, Szentségimádás, ima, szentignáci imamód,Családközösségeink a Szűzanya oltalma alatt, Kentenich atya lelkiségének szellemében, az organikus pedagógia jegyében, ha konkrét válaszokat nem is, de útbaigazítást és támogatást kapnak a különböző életszakaszaikban felmerülő kérdéseik, problémáik kapcsán.
közösség, házasság, szabadidős programok, függőség, párkapcsolat, családtervezés, párválasztás, családalapítás, házassági krízis, szülői szerepek, párkapcsolati konfliktusok, lelkigyakorlat, családmozgalmak, családközösségek, ima a családokért, szülők közötti kommunikáció, Istenkapcsolat megerősítése, életvezetési tanácsadás, Házas lelkigyakorlat, életvezetés, lelkivezetés, Gyermeket nevelők lelkigyakorlata, házasságra felkészítés, párkapcsolat erősítés, házasság megerősítés, nőiesség, organikus pedagógiai szakirodalom, férfiasság, cikluskövetés, Bízd Rá Magad!, Közösségépítés, életre nevelés,Elsősorban hajléktalan ellátó intézmény vagyunk, de hozzánk minden betérőnek segítséget adunk, ha mást nem azt, hogy hová fordulhat az ügyében. Vendégeink nem csak a hajléktalan emberek közül kerülnek ki, hanem a lakosság elszegényedett rétegeiből is.
Hajléktalanság, függőség, nappali melegedő, ételosztás,Étkeztetés: – a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk. Házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy (a szociális segítés tevékenységeit is magába foglaló) személyi gondozást nyújtunk. Idősek nappali ellátását kínáljuk.
idősgondozás,Segítséget nyújtunk a gyermekvállalás-szoptatás kérdéskörében, várandós felkészítést tartunk, szexualitás és szoptatás témában segítséget adunk.
termékenység, szoptatási tanácsadás, gyermekvállalás,A weboldalon keresztül ápolási feladatok, lelki támogatás, életmód és táplálkozás témakörben látja el információval és konkrét, a betegápolást bemutató videókkal, gondozási és még jogi tanácsadással is a Webnővér a hozzátartozóját otthon ápolókat.
tanácsadás, otthoni betegápolás, rehabilitáció, lelkisegély,Honlapunkon tematikus rendben gyűjtjük cikkeinket a kamaszkor, fiatal felnőttkor és felnőttkor meghatározó témáiban. Ezek a cikkek, blogok segíthetnek a problémáikkal, kérdéseikkel küszködő fiataloknak választ találni.

tanácsadás, otthoni betegápolás, rehabilitáció, lelkisegély,